Egyéb Információk
Hidvégi-Üstös Pál - Tisza futás 2009
Information in English
Jogszabálymódosítás
Kiadványok
Pályázatfigyelő
Polgármestereknek
Programajánló
Résztvevőknek
Sajtószemle
Segítsünk az árvízkárosultaknak!

Az "Agenda 2030 Humánökológiai Kutatóműhely a globális együttélésről" program támogatói:


Szelídvízország - animációs film


Szelídvízország - kiadvány

 Vidékfejlesztési politika alulnézetből

ILD kézikönyv a Tisza-menti ártéri tájgazdálkodás
lehetőségeiről


 Blogok

 
 
 
 

Folyóiratok, könyvek
 

Tiszavölgy

BOKARISZ-füzetek az ártéri tájgazdálkodásról

Szelídvízország - kézikönyv az ártéri tájgazdálkodásról

Zöld utak a Tisza mentén - túratérkép


 Ismeretterjesztő CD

BOKARTISZ: A folyó élete


További kiadványok...


DVD

Kulcs a Tiszához I.-II.

IV. Hagyomány és Természet konferencia

 


 





 Information in English

 


A SZÖVET "Természetközeli vízpótlási módszerek a fenntartható gazdálkodás szolgálatában" (NEA-UN-16-SZ-1524) projektjét a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.


"Fenntartható helyi gazdasági kezdeményezések érdekképviseletének megteremtése és piaci életképességük javítása" című programunk támogatói:



 


Működésünket támogatja a Nemzeti Együttműködési Alap Új Nemzedékek jövőjéért kollégiuma
NEA-UN-13-M-1773



 JOGSEGÉLY PROGRAMUNK
az Accenture "Képességek a Sikerért 2010" pályázatának támogatásával valósul meg.


Az ártéri tájgazdálkodás megvalósításának helyi lehetőségei a Tisza-mentén programunk a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával valósul meg.


Nemzeti Alkalmazkodási Központ


 KIEMELT AJÁNLATAINK




Köszönjük támogatásuk!


http://www.tiszavilag.eoldal.hu/


 
SZÖVET PROJEKTEK


Árvízvédelem, vízgazdálkodás

WATERISK honlap



 

Tisza-vízgyűjtő Monitoring Rendszer


 




TÁMOGATÓINK:
 

 

KvVM - Zöld Forrás 2010


"Élő Tisza" - a Tisza mente tájainak újjáélesztéséért című projektünk támogató

 


 További információ a honlapon olvasható cikkekkel, munkával kapcsolatban:

 

 
 
 

 
 

 

Tiszába dobott milliárdok 1-4 rész--2010. 07. 22.

 Ma már tízszer akkora gátakkal próbáljuk útját állni az egyre magasabb árhullámoknak, de ez sem elég. A gátakat magasítani tovább már nem lehet, egyharmaduk elöregedett, „állékonysági problémák” vannak. Többek között ezekről is olvashatunk Czigler László kutatóbiológus két cikkében.

 

Tiszába dobott milliárdok (1.)
2010. július 01. | csütörtök


Most, amikor soha nem látott árvizek, soha nem mért vízmagasságok veszélyeztetik emberek életét, földek, falvak biztonságát, a mentéssel és a segélyek gyűjtésével párhuzamosan ismét beindultak a politikusok, folytatódik az egymásra mutogatás.

Azt ígérték, hogy 2004-re befejezik a Tisza és mellékfolyói árvízrendszerének teljes körű kiépítését, azóta a hat helyett csupán két tározó készült el, mondja az egyik fél, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium viszont arra hivatkozik, hogy a Tisza-völgy árvízi biztonságának megteremtése legfeljebb 25 év alatt lehetséges. Folytatni kell a Vásárhelyi-tervet – szól a legfőbb érv, de vajon valóban folytatni kell? Most induló sorozatunkkal nemcsak a tudomány érveivel akarjuk megismertetni az olvasót, hanem szívesen vesszük a szakmabeliek hozzászólását, esetleges vitáját is.


„Midőn e sorokat a tisztelt közönség színe elé bocsátom, nagyon jól tudom, hogy darázsfészekbe nyúlok; mert sok ember anyagi érdekeit kell érintenem s másoknak szakképzettségét megtámadnom. Ama szerencsétlen Tisza-szabályozási rendszerhez akarok szólani, melynek ferdeségeit megfoghatatlan közönnyel nézi sok jóravaló ember, és hallgatással tűri sok károsult hazánkfia – mert mi tagadás benne, nálunk sokan tudatlanságból vagy indolencziából még nagy respectussal viseltetnek efféle nagyobb munkában az úgynevezett szakemberek iránt, kiknek kilencz-tizedrésze annyit ért dolgához, mint a hajdú a harangöntéshez.” (Báró Vay Alajos: Észrevételek a Tisza és mellékfolyóinak szabályozásáról. Budapest, 1885.)
1846. augusztus 27-én Tiszadobon történt a szervezett Tisza-szabályozás első, ünnepélyes kapavágása. Úgy számoltak, tíz év alatt végeznek a nagy munkával, és ringó búzamező lesz az egész Alföld. Az eredeti tervekben a jelenlegi gátmagasság egytizede (!) szerepelt.

Negyven évvel később Vay Alajos így összegezte véleményét:
„…nem mondom én azt, hogy a Tisza-szabályozásnak nincsen semmi haszna, sőt készséggel elösmerem, hogy helyenként van – de van ám kára is, még pedig igen nagy kára, mely előtt szemünket behunyni a Tisza-vidéki magyarság ellen elkövetett bűnnel egyértelmű lenne. Ország-világ tudja, hogy a Tisza-szabályozás befejezve nemcsak nincsen, sőt ha az eddigi rendszer továbbra is fog folytattatni, nemcsak újra beletellik vagy negyven év, s a szabályozás mégsem lesz befejezve – éspedig azon egyszerű oknál fogva, mert nemcsak a Tisza-part töltéseit, hanem még a mellékfolyókét is kénytelenek leszünk egyre felemelni, és e töltésemelésnek hol itt, hol ott soha vége nem lesz… Meggyőződésem, hogy a Tisza-szabályozási költségek a Tiszába vannak dobva, és oda dobják azt ezentúl is, ha a töltésezési rendszerrel fel nem hagynak.”

Hol tartunk ma, 164 évvel később? Ma már tízszer akkora gátakkal próbáljuk útját állni az egyre magasabb árhullámoknak, de ez sem elég. A gátakat magasítani tovább már nem lehet, egyharmaduk elöregedett, „állékonysági problémák” vannak. Árvíznél már rá sem lehet menni a töltésre, homokzsákokkal kell megtámasztani, hogy a víznyomás el ne tolja a helyéről. Sőt, már árhullám nélkül is, csak úgy maguktól megrepednek, mint az Szolnokon és Pélyen történt múlt ősszel. A gátak magasítása törvényszerű folyamat, hisz minden árvíznél a hullámtérbe kirakódott iszaptól az ártér talajszintje is emelkedik, ezért ugyanakkora víztömegű árvíz egyre magasabb vízszintet okoz.
 

**********************************************

Tiszába dobott milliárdok 2.
Kamuzöld propagandafogás
2010. július 05. | hétfő

Folytatjuk sorozatunkat: a gátmagasítás árvízvédelmi kényszere és statikai lehetetlensége közti ellentmondás feloldására született Új Vásárhelyi Terv bemutatásával.


Az elképzelés: vésztározók sorát építenék meg a Tisza és mellékfolyói mentén, ezekbe vezetnék az árvízi csúcsot. A remények szerint így 80-100 centiméterrel csökkenhetne az árvízszint, ha minden vésztározó megépülne. Viszont csupán az utóbbi két évtizedben két és fél métert emelkedett az árvízszint. Emiatt a vízügy kénytelen újabb és újabb területeket ártérré nyilvánítani, köztük belterületi lakóingatlanokat is. Az elmúlt időszakban ez országosan 117 ezer ingatlant érintett.
További probléma: a tározókba kieresztett vízből a lebegő hordalék ki fog ülepedni a növényzetre, ami elpusztul és rothadásnak indul. Emiatt a vésztározók területére „álmodott” ökológiai, természet közeli gazdálkodást tudománytalan fantazmagóriának, az erre alapuló programokat kamuzöld propagandafogásnak kell tekinteni.


A tározókban lévő vizet öntözésre akarják felhasználni. Vannak, akik erre alapozva szeretnének „Kert-Magyarország Programot” indítani. Csakhogy a víz minősége nem lesz megfelelő, hisz nyáron a tározók vizének jelentős része elpárolog, mire sor kerülne a felhasználására, a megmaradt vízben pedig az oldott só koncentrációja megnövekedik. Az ezzel való öntözés csak a szikesedést gyorsítaná.
Ha a Vásárhelyi Terv első ütemének mind a hat tározója megépül, azokban – még rekordárvíz mellett is – az öntözési vízigény mintegy 10 százaléka áll majd rendelkezésünkre, elméletileg. Nem rekordárvíznél, a párolgási és a szivárgási veszteséget is figyelembe véve 0-2% öntözővízkészlettel számolhatunk. Az öntözésre felhasználható víz mennyiségét továbbcsökkenti, hogy – másodlagosan – több tározónál terveznek rekreációs célú hasznosítást is. A Tisza-tó vízkészletére tervezett jászsági és nagykunsági öntözőrendszert többek közt azért sem használják, mert nyáron ez a Tisza-tó teljes vízkészletét igényelné.


Tisztában van azzal a vízügy, hogy a tározóépítés csak ideig-óráig (vagy addig sem) ható átmeneti kényszerlépés, ezért szakmai berkeikben már formálódik a „Még Újabb Vásárhelyi Terv”. Akarnak a Tisza mellé egy újabb, tartalék folyót. Persze ennek a partjára is kellenek töltések, amiket lehet majd továbbmagasítani, aztán újabb tározókat építeni. A Tisza-szabályozásnak „soha vége nem lesz, a most működő Tisza-szabályozási mérnöknek fia örökölni fogja apjának jövedelmező hivatalát, s ezután fiának fia követheti, egész a végtelenségig” – írta báró Vay Alajos 1885-ben, az Észrevételek a Tisza és mellékfolyóinak szabályozásáról című tanulmányában.
Széchenyi azért állt ki e nagy munka mellett, hogy termőterületeket nyerjünk. Termőföldünk lett is, a humuszos, tápsókban gazdag földön, a világ legjobb minőségű, legmagasabb sikértartalmú búzája volt a mienk. De ez már múlt idő. A mostani búzánknak jó része már csak takarmányozásra jó. A minőségi romlás alapvető oka a szikesedés, ez már 1,2 millió hektárt érint. (Az ország területe 9,3 millió hektár.) A szikesedés nem más, mint csapadékszegény területen, a talaj felső rétegében, felszínén történő sófelhalmozódás, ami csökkenti a talaj termőképességét, szélsőséges esetben növényzet nélküli „vaksziket” hoz létre.

**********************************************

 

Tiszába dobott milliárdok 3. 
Termékeny félholdból sivatag lett 
2010. július 12. | hétfő

 

Címkék:VízgazdálkodásFolytatjuk sorozatunkat, mégpedig annak belátásával, hogy a gátak örökös magasítása egyre nagyobb problémák forrása lesz.
 
A talajban lévő növényi tápanyagok főként vízben oldódó formában fordulnak elő. Nyugat-Európában, még az Alpokalján is több csapadék hullik, mint amennyi elpárolog, ezért a tápanyagok lefelé mozognak, kimosódnak a gyökérzónából, és a talaj tápanyagszegény lesz. (Nem véletlen, hogy a műtrágyázást Nyugat-Európában találták ki.) A Dunántúlon a csapadék és a párolgás hosszú távon egyensúlyban van (az ariditási index = 1), ezért nincs sem kimosódás, sem szikesedés. Az Alföld területén azonban már évi átlagban 250 mm-rel kevesebb csapadék esik, mint amennyi elpárolog. A különbséget a talajvíz párolgása fedezi, ezért a tápsók ionjai a vízzel együtt felfelé mozognak. A talaj felszínén a víz elpárolog, a sziksó viszont ott marad. „A rendszerváltás óta Magyarországon 500 ezer hektárral csökkent a termőterület” – jelentette az MTA Talajtani Kutató Intézete. Szárazabb klímájú területeken az öntözés, az öntözővíz sótartalma miatt hosszú távon a terület elszikesedését, teljes tönkremenetelét okozza. A valamikori „termékeny félhold”-hoz tartozó virágzó mezőgazdaságú Mezopotámia helyén ma Irak sivatagjai vannak. A félsivatagos Kazahsztán öntözött gyapotföldjei negyven év alatt váltak terméketlenné.

Az árvízi védekezéssel hárombalatonnyi vizet vezetünk ki az országból, így nem csoda, hogy gyakran van aszálykár. Ha véletlenül kicsit több csapadék esik, akkor viszont belvízkár van, hisz a gátakkal körbezárt terület lefolyástalan, így a víz összegyűlik a földeken, bepang és posványosodik. Az aszály és a belvíz évente változó mértékben több százezer hektárt érint.

Amíg a Tisza-szabályozás egy végtelenített történet, addig a mezőgazdasági termelésünk a szabályozás okozta szikesedés, aszály és belvíz miatt időben korlátos, véges. A Tisza-szabályozásnak helyenkénti haszna mára elfogyott, maradt a kára, „mégpedig igen nagy kára, mely előtt szemünket behunyni a Tisza-vidéki magyarság ellen elkövetett bűnnel egyértelmű lenne” – írta Vay Alajos az 1880-as évek végén. Egyetlen lehetőségünk tehát: ki kell lépni a végtelenített beruházási ciklusból és a termőföldet tönkretevő negatív folyamatból.

Erre pedig egyetlen megoldás a fokgazdálkodás, amely egy több száz éven át kipróbált, garantáltan működő, kis költséggel, egyszerűen fenntartható, nagy biomassza-produkciójú, változatos termőhelyű, sokféle terméket produkáló komplex rendszer, mely egyszerre oldja meg az árvíz, a belvíz, az aszály és a szikesedés problémáját.

De mi is az a fok? A vízszint apasztására szolgáló természetes és/vagy mesterséges vízkivezető hely. Például a Balaton vizét apasztó Sió-patak eredési helyét, „fokát” mai napig Siófoknak hívjuk.

A fokgazdálkodás nagy folyóink mentén működött egészen a török időkig. Akkor, az idegen megszállás alatt mi magunk tömtük el a fokokat, hogy az így létrejövő mocsarakkal nehezítsük az ellenség mozgását. A nagy kiterjedésű mocsarak helyén azelőtt legelők, gyümölcsösök, a magasabban fekvő területeken kertek, szántók, erdők voltak. (Egy nagyállattartó „nomád” nép miért „honfoglalt” volna egy legeltetésre alkalmatlan mocsárvidéket?) Ezt az „ősinek” és „természetesnek” kikiáltott mocsárvilágot szárították ki Vásárhelyiék ahelyett, hogy a jól működő rendszert állították volna vissza, néhány év alatt csekély beruházással. Vásárhelyi a „fejlett világ” módszereit másolta szolgaian, és nem vette figyelembe az ottani negatív tapasztalatokat sem. „Éppen az a hiba követtetett el a Tisza-szabályozásnál is, mely a Maasz, a Waal és a Leck folyók szabályozásánál lett elkövetve; csakhogy azóta – amikor azokat szabályozni kezdték – mintegy nyolcszáz év múlt el, tehát megfoghatatlan, hogy mi, magyarok nem okultunk a hollandiak és a belgák kárán, pedig jól tudjuk a históriából, hogy egyszer száz falunál, másodszor hatvan falunál többet pusztított el a Maasz, a Waal és a Leck folyók árja, midőn töltéseik több helyen kiszakadtak.” (Vay Alajos)

 

Czigler László / kutatóbiológus

Forrás: Szabad Föld Online