A támogatóink
Egyéb Információk
Hidvégi-Üstös Pál - Tisza futás 2009
Information in English
Jogszabálymódosítás
Kiadványok
Pályázatfigyelő
Polgármestereknek
Programajánló
Résztvevőknek
Sajtószemle
Segítsünk az árvízkárosultaknak!


 Az "Agenda 2030 Humánökológiai Kutatóműhely a globális együttélésről" program támogatói:


AJÁNLÓ

Szelídvízország - animációs film


Szelídvízország - kiadvány

ILD kézikönyv a Tisza-menti ártéri tájgazdálkodás
lehetőségeiről


Blogok

 
  

Folyóiratok, könyvek
 

Tiszavölgy

BOKARISZ-füzetek az ártéri tájgazdálkodásról

Szelídvízország - kézikönyv az ártéri tájgazdálkodásról 


Ismeretterjesztő CD

BOKARTISZ: A folyó élete


DVD

Kulcs a Tiszához I.-II.

IV. Hagyomány és Természet konferencia


További kiadványok...





 Information in English


KORÁBBI BANNEREINK

Uj Péter: Az árvíz margója--2010. 05. 26.
Állok a Tisza-parton, nézem, ahogy árad. (Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe / Egy madár csak néha füttyentett be.) Idén van víz. Nagy csapás ez a magyarnak. Ha van víz, az a baj, ha nincs víz, az a baj. Tessék megnyugodni, most még egy hétig van, aztán egy évig nem lesz. Vagy kettőig. Vagy ötvenig.

 

Az egyéni tragédiákat persze tessenek ebből az egészből levonni, sőt osztani vele, nem erről van szó. Most távolabbról tekintünk. Például akár onnét, hogy az alföldi árvizeket tévesen nevezzük természeti katasztrófának, ezt a katasztrófatípust ugyanis az ember okozta, konkrétan az árvízvédelem maga, mert a víz sík terepen csak békésen elterülne, persze bokáig tocsoghatnánk akkor Nyíregyházától Békéscsabáig, ami baj lenne, de katasztrófa nem, legföljebb rohadt sok szúnyog meg réticsík. (Vö.: ha meghal Sztálin elvtárs, az katasztrófa, de nem baj.) A XIX. században a birtokosság és a parasztság földéhsége (gabonaár-robbanás) és rossz nyugat-európai példák nyomán túlszabályozott folyók egyre szűkösebben férnek el a gátak között, és a rendszer logikája szerint a Tisza néhány évtized múlva már középvíz idején is az emberek feje fölött fog folyni.

Közben az Alföld sivatagosodik, gabonája már nem olyan minőségű, mint évszázaddal ezelőtt, legelői egyre kevésbé értékesek. Ha locsolják, sem jobb a helyzet, akkor meg még jobban szikesedik. Inkább nem locsolják, nincs rá pénz.

Szóval, állok a Tisza-parton, Mindszentnél, és azért drukkolok, hogy maradjon hetekig hatszázötven centi felett, csapjon át a holtágakba, vigyen beléjük egy kis életet, a Fölső-Dögbe, Mártélyba, Tőserdőbe, Alpárba. Lenyűgöző ökológiai robbanást tud okozni egy ilyen árvíz. Ami nekünk katasztrófa, az az élővilágnak a legnagyobb áldás, a csoda. Néhány hét múlva zsüzsögnek az ivadékok a szélvizekben, az ártereken; gólyák, gémek, kócsagok bóklásznak a pocsolyás réteken, ja és rohadt sok a szúnyog.

Még mindig Tisza-part: jön a kávébarna víz, kavarog, a tetején fölfoghatatlan mennyiségű szemét. Pillepalack főleg, az a látványos, az fönn marad a felszínen; a meder alján sodródó autógumik, hűtőszekrények, kotonok, tetemek, oldódó mérgek nem zavarnak senkit. 2010-ben még mindig ott tart az ország, hogy szemétledobónak használjuk a folyókat. Obligát publicisztikai közhely-referencia: bezzeg az angolok a Temzét! (Szennyvízcsatorna volt, most meg lazac meg minden.) Üzenetértékű vagy milyen képsor az m1-en: riporter bejelentkezik a Sajó és a Bódva összefolyásából, hogy a drámai küzdelemről tudósítson.

Mögötte néhány helyi a legnagyobb lelki nyugalommal emelőhálózik (orvhalászik). Baj van, de a folyót rabolni akkor is muszáj. Nem szól vissza. Nem eléggé.

Forrás: NOL, 2010. május 26., szerda