Újra elborítja a belvíz a médiát

Szokás szerint, az éves vízjárásnak megfelelően, a téli félév relatív víztöbblete megjelent a tájban, és a hírekben. A hírek is a vízügy hivatalos jelentésére hivatkoznak többnyire, például a Híradó, de az értelmezés szokás szerint szűk, képesen szólva helytelen: azaz a hely létező földrajzi adottságaival ellentétes. Balogh Péter írása.

Tovább

Megbukott a földvagyon törvény – az AB alaptörvény ellenesnek ítélte

Az Alkotmánybíróság mai döntése új reményt adhat a hazai természetvédelemnek. Az állami tulajdonú védett területek vagyonkezeléséről szóló törvény elbukott, a szakma és az emberek akarata érvényesült a gyors gazdasági nyerészkedéssel szemben. A természetvédők elvárják a kormánytól, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybírósági döntést és végleg tegyen le a nemzeti park igazgatóságok gyengítésének szándékáról.

Tovább

Elfogadták az alkotmányellenes tervezetet – szabad az út a földrabláshoz

Az ellenzék mellett a fideszes Bencsik János nyomott nemet ma a parlamentben, amikor elfogadták az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást. Az indítványt az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hatáskörébe utal. A természetvédők az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Tovább

Kibújt a szög a zsákból: A kormány csak a nemzeti parki földekre hajt

Ma délelőtt a Parlament Törvényalkotási Bizottsága elfogadta és parlamenti zárószavazásra terjesztette be az állami vagyonról szóló törvény csonka, kétharmados részek nélküli változatát. A természetvédő szervezetek szerint ezzel egyértelművé vált, hogy a kormány nem a földvagyon egységes kezelését célozza a tervezettel, hanem a nemzeti parki földek elvételét a természetvédelmi szervektől.

Tovább

Beszámoló a Közép-Tisza-vidéki Területi Vízgazdálkodási Tanács civil küldöttjeként

Volt egyszer egy ember, aki felszállt a vonatra, mert utazni muszáj, és már nagyon várta, hogy megkérdezzék végre, hogy mi a véleménye az utazásról, mert régóta látta, hogy kompletten a másik irányba megy a vonat, mint ahová mennie kell, és el is terjedt, hogy meg fogják kérdezni az utasokat, hiszen illik. Szóval régóta várta a lehetőséget, s amikor végre kezébe

Tovább
1 3 4 5 6 7 96