Sivatag lesz az Alföld helyén, ha nem lépünk – biológus kutató kongatja a vészharangot

Itthon is be kellett vezetni az időszakos víztest fogalmát, amely eddig a mediterrán vidékeken ismert volt ugyan, Magyarországon azonban új. Csak folyóvizekből 37 van kiszáradófélben, miközben hat éve még egy sem volt. A Válasz Online sok száz kilométert utazott, hogy saját szemmel is megnézzük az egyik ilyen esetet. Azaz csak a hűlt helyét. Nem volt félelmetes, de amit jelez, azt

Tovább

Van egy erőforrása Magyarországnak, amire inkább veszélyforrásként tekintünk, ahelyett, hogy használnánk

Egyre hevesebb hirtelen esőzések és az egész országot sújtó aszály: Magyarország is a bőrén érzi a klímaváltozást. A túl sok és a túl kevés víz is probléma, és ez nemcsak a mezőgazdaságot, de a lakosok mindennapjait is egyre súlyosabban érinti. A probléma kezelésére több hazai településen természetes vízmegtartó megoldásokat építenek ki, amelyek mintaként szolgálhatnak egész Európában. A Zhvg cikke.

Tovább

Riport a Vízválasztó fórumról

A Tokajban rendezett Vízválasztó fórumról a Szent István Rádió készített riportot. Az adás meghallgatható itt, illetve alább letölthető. A műsor 7. percétől Nagyné Törő Krisztina (képünkön), a fórum háziasszonya, majd Balogh Péter, a SZÖVET elnöke nyilatkoznak. A hosszú beszélgetésben szakmai tartalmak hangzanak, alkalmasak a nyugtalanság megzavarására:)

Tovább

Elstartolt a VI. PET Kupa Vízipandástól

Évente 12-13 millió tonna műanyag jut a tengerekbe – de a PET Kupának köszönhetően talán egy kicsit kevesebb. Szuper kalózkaland és önkénteskedés a természetvédelem jegyében – ez a PET Kupa, ami ma délelőtt 22 hajóval indult el a Tiszán. A WWF Magyarország PET-hajója, a Vízipanda ismét részt vesz a hulladékderbin, és idén határon átnyúló együttműködéssel emelik egy következő szintre a

Tovább

Pro Lecsó és Bioszentandrás: két út a szegénység enyhítésére Észak-Magyarországon

“A helyi gazdaságfejlesztés hazai jó példái” címmel tartott műhelymunkát Miskolcon az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Humánökológia Mesterképzés és az Agenda 2030 Humánökológiai Kutatóműhely a globális együttélésről. A rendezvényen bemutatták az Ároktőn, Edelényben és Hernádszentandráson végzett kutatás eredményeit.

Tovább

Auroville – Pusztaságra épült ökogalaxis

Az 50 éve alapított dél-indiai jövőtelepülésen ma 54 ország 2814 lakója él. Mindennapjaikat egy környezettudatos rendszerben élik, ahol a sikeres tájrehabilitáció eredményeként már a szélsőséges időjárási körülményektől sem kell annyira tartaniuk. Az évtizedek alatt kidolgozott környezetkímélő életforma világszerte hasznos „sorvezető” lehet a globális klímaválságban érintettek boldogulásához.

Tovább
1 2 3 41