Sólyom László köztársasági elnök beszéde Révkomáromban
Szent István szobrának felavatása alkalmából
A beszédet az ünnepségen Heizer Antal, Magyarország pozsonyi nagykövete olvasta fel.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Boldog az a nép, amelynek olyan nagy, és szent király alapított országot, mint Szent István. Boldogok vagyunk, mert Szent István ezer éven át együtt maradt népével, mert a reménység forrása volt és példaképként szolgált.
Szent Istvánhoz folyamodtak, őt keresték, hívták bajaik közepette a magyarok, és őt ünnepelték örömükben. Ma is mély lelki szükségét érezzük, hogy fölmutassuk közösségünket Szent Istvánnal. Akik szobrot emelnek neki, mint most Komárom város közönsége, ezzel a tettükkel Szent István tiszteletében megerősítik, hogy gazdag örökségünket együtt kívánjuk folytatni. A nemzet lényege ugyanis a jövő vállalása is, a közös akarat arra, hogy együtt akarjuk folytatni történelmünket.
De, tisztelt Ünneplő Közönség, Szent István nemcsak a miénk, nemcsak a mi egységünk szimbóluma. Királya volt minden népnek, amely országában élt. Elindítója közös történelmünknek; a szlovák és a magyar nemzet oly szorosan összefonódott történelmének is. Hasonlóan Cirillhez és Metódhoz, azon kevés szentek közé tartozik, akiket a keleti és a nyugati egyház egyaránt magáénak vall és tisztel, és akik Európa nagy alapító atyái.
Szent István nagyságát mindig örömmel és tanulsággal gazdagon idézzük fel. Hiszen a magyar királyság megalapításával ő biztosította megmaradásunkat. Szuverén módon határozta meg Magyarország helyét az akkori Európában: az új államok közül egyedül ő nem lett sem a császár, sem a pápa hűbérese. Bekapcsolta Magyarországot Európa gazdasági és kulturális vérkeringésébe, amikor megnyitotta az országon átvezető jeruzsálemi zarándokutat. Hatalmas egyházszervező munkája gyümölcsei máig teremnek. Nemcsak törvényeket, de jogbiztonságot is adott népeinek. Vallásossága nem politikai számítás volt, lelke mélyéről fakadt.
Művének az a tanulsága azonban, amelyre ma a leginkább szükségünk van, az, hogy István király felismerte azt a pillanatot, amikor nem volt szabad többé a régi mederben maradni. Óriási változást igényelt, óriási átalakulást követelt meg az emberektől István terve. Hosszú uralkodásának végén egy teljesen más országot, más társadalmat és más embereket hagyott maga után.
Ha felmérjük a magyar nemzet kilátásait, ha meg akarunk maradni mindenütt, ahol Szent István alatt már otthon voltunk, akkor készen kell állnunk a belső, szemléleti változásra.
A magyar nemzet ma nyolc ország területén él őshonosként. A magyar nemzetet egységét tehát csakis etnikai, nyelvi, kulturális és identitásbeli közösségként kell elképzelnünk, vagyis úgynevezett kulturális nemzetként. Ezért szükséges tisztáznunk a nemzet és állam viszonyát. Továbbá, ha közös akaratunk, hogy kulturális nemzetként megőrizzük és fenntartsuk közösségünket, ennek érdekében nemcsak minden jogi eszközzel élnünk kell, hanem egyszersmind törekednünk kell a szomszéd nemzetekkel a jóindulatú és felszabadult kölcsönösségre, a nyitott szívű megbecsülésre. Ugyanez a feladata az anyaországnak a szomszéd államokkal való viszonyában.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
István az Árpádok véréből való volt, a magyaroknak alapított államot, s Magyarország több mint ezer év után is áll.
De olvashatjuk István király Intelmeiben, hogy nem akarta egy nemzetiségűvé tenni országát. Utódainak is megparancsolta, hogy a korábban itt lakó népeket és a betelepülőket hagyják meg nyelvükben és szokásaikban. „Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” – idézzük ma is oly sokszor. Magyarország az ő példája nyomán később is befogadó ország maradt.
A magyar állam és magyarság határai sosem estek egybe. A magyar államnak kezdettől fogva más nemzetek is részei voltak, és részei ma is. A magyarság egy része pedig a történelem során nem egyszer a magyar állam határain kívül élt.
De miközben a határok változtak, a magyarok mindig megmaradtak ott, ahol Szent István korában már letelepedtek. Ezt bizonyítják a helynevek, tanúsítják a régészeti leletek és nyelvemlékek, és ezt mutatja teljes történelmünk és a magyarság mai elhelyezkedése is.
Nyelvünk, kultúránk, történelmi tudatunk és azonosság-érzésünk egysége mindmáig fennmaradt.
Európa nagy részén, de a mi régiónkban különösen, etnikailag és nyelvileg homogén nemzetállamok nem hozhatók létre. Ma, Európa államaiban 40 nemzeti nyelv van, ám ebből 35-öt az ország határain kívül is anyanyelvként beszélnek. A tiszta nemzetállam 19. századi eszméje annak idején Magyarország politikáját is megkísértette, de drágán megfizettünk érte. Napjaink Európájában elképzelhetetlen a kisebbségek jogfosztása és kiűzése. A nemzetállamok kialakításának hagyományos eszköztárával pedig – a kisebbségi nyelvek kitiltásával a közéletből és oktatásból, az etnikai arányok megváltoztatásával célzott betelepítések révén – ma már szemben állnak az emberi jogi és a kisebbségvédelmi egyezmények.
Természetesen az egyes államok szempontjából, sőt az Európai Unió vonatkozásában is tisztáznunk kell, mivel jár a kulturális nemzet egységének fenntartása. Mindenekelőtt, ez a törekvés nem érinti – és semmiképpen nem veszélyeztetheti – azon államok szuverenitását, területi épségének érinthetetlenségét, amelyekben a kulturális nemzet egyes részei, kisebbségként élnek. A Magyar Köztársaság többszörösen, szomszédaival pedig külön-külön is megerősítette nemzetközi szerződésekben, hogy a határokat sérthetetlennek tartja. Továbbá magától értetődőnek tartjuk, ha a szomszéd államok bármelyike anyaállamként viselkedik a Magyarországon élő nemzetrészeivel szemben – mint ahogy ezt mi is megtesszük a más országokban élő magyarokkal.
Ha pedig Európa meg akarja találni időszerű feladatait és hivatását, hogy az európai polgárok valamennyi közösségének uniója legyen, akkor az Európai Uniónak az államok, a politikai nemzetek mellett, a régiók és az etnikai-nyelvi-kulturális közösségek, vagyis a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia.
A jogi garanciák gyakorlati érvényesítése és további kiépítése mellett azonban a megoldás valódi kulcsa a belátás: a történelem és a jelen helyzet, azaz a többségi nemzet mellett más nemzeti közösségek létének és fennmaradásának tudomásul vétele. De nem kényszeredetten. Azzal a szemlélettel szemben, amely a kisebbségben ellenséget, vagy legalábbis problémát lát, létezik egy másik látásmód is, amely értéknek és országa gazdagodásának tartja őket. Hiszen így gondolkodott már Szent István is.
Ezekben az országokban sok száz, sőt még ezer éves nemzetiségi tömbök is vannak, mélységes gyökerekkel, hagyománnyal és teljes társadalmat képezve. Történelmünk is sokszorosan összefonódott, és sokkal inkább áll közös alkotásokból, mint sérelmekből. Miért ne lehetne ezeket az alkotásokat – amelyek Európa ezen részének történelmét és kultúráját alkotják – kölcsönös megbecsüléssel és a kizárólagosság igénye nélkül magunkénak és egyben közösnek is tudni? Megértéssel tudomásul venni, hogy ugyanannak a történelmi eseménynek akár ellentétes értelmezései is lehetnek? Állampolgári lojalitás úgy is lehetséges, hogy egy kisebbségi nemzetrész nem osztja ilyen kérdésekben a többségi nemzet érzéseit – hanem kölcsönösen tudomásul veszik a másik olvasatot. Ezzel nyeri mindkét fél a legtöbbet. Ugyanígy állunk a kétnyelvűséggel, amely nagy érték – de csakis az anyanyelv sérelme nélkül. A kisebbség kívánatos integrációjának a többségi államba érzelmi feltételei is vannak – amelyek az integrációt és az asszimilációt érzékenyen elválasztják.
Azok a szlovák parlamenti képviselők, akik megszavazták a komáromi Selye János Egyetem megalapítását, mindkét nemzet érdekében nagyon sokat tettek. Most, Szent István szobra mellől szeretném kifejezni külön köszönetemet nekik. Ez a szellem tette nyugodttá a magyar-szlovák kapcsolatok egyes időszakait. Jó lenne visszatérni hozzá! A szavazatnyerést célzó pártpolitika világán kívül azonban igenis él ez a szellem; fontos eseményei vannak a kölcsönös megbecsülésnek és kiengesztelődésnek. Utalok a szlovák és a magyar katolikus püspöki kar példamutató nyilatkozataira. És szívből köszönöm, hogy budapesti Szent István bazilikában tartott tegnapi ünnepi misén Kassa és Nagyszombat érseke is részt vett.
Az anyanyelv korlátlan használata nemcsak a magán-érintkezésben, hanem a nyilvánosságban, az oktatásban, a közösségi tereken, sőt a hivatalos érintkezésben is életfontosságú a kisebbségi nemzetrészek számára. Közismert a legjobb európai gyakorlat – a svéd nyelv státusza Finnországban, a németé Belgium németek lakta részén, vagy a regionális hivatalos nyelv lehetősége. S vannak szerényebb, viszont kötelező jogi garanciák. Én azonban ismét a belátásra és jóérzésre hivatkozom.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Oh hol vagy magyarok tündöklő csillaga – szól évszázadok óta, augusztus 20-án, Szent István ünnepén az ének. Felidézzük, és kívánjuk István királyt, erőt merítünk és útmutatást kapunk példájából. Szent István hatalmas műve a maga gazdagságában nemcsak a magyarok javát szolgálta. Mélyen remélem, ez a szobra, amellett, amit Szent István számunkra jelent, ezt is hirdetni fogja.
2009. augusztus 21.
Forrás: Köztársasági Elnöki Hivatal
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kapcsolódó cikkek a Komáromban, 2009. augusztus 21-én történtekről:
Sólyom: Példátlan, megmagyarázhatatlan és menthetetlen (Index)
Az Európai Unióhoz fordul a Külügyminisztérium (Magyar Rádió)
Az Élőlánc Magyarországért nyílt levele az Európai Bizottság alelnökéhez
