A természetvédelem szisztematikus felszámolása?

Alig három hónappal a kormányalakítás és tisztogatás után a Fidesz-úthenger elkezdte maga alá gyűrni a természetvédelmi területet is – mondta ma Sallai R. Benedek LMP szóvivő a minisztérium előtt, tiltakozva az ellen, hogy három szakmailag elismert nemzeti park igazgatót bocsátottak el indoklás nélkül.

 

Egyre aggasztóbbá válik a Pepó Pál távozása óta nem politikai kérdésként, hanem szakmai alapon kezelt természetvédelem helyzete. Zöld civil szervezetek szakmai munkája lehetetlenül el azzal, hogy nem juthatnak hozzá pályázati forrásokhoz, mert azok utalását leállították. A természetvédelmi őrszolgálat teljes átalakításáról terjedő lesújtó hírek is egyre több megerősítést kapnak. A hazánk zászlóshajóinak tekinthető természetvédelmi intézmények, a nemzeti parkok is az érthetetlen lefejezés határán állnak, ami ma három nemzeti park igazgató elbocsátásával meg is kezdődött – közölte Sallai R. Benedek.

Sallai R. Benedek LMP szóvivő

Már az önálló zöld tárca megszüntetése sejttette a várható szakmai mellőzöttséget, de rémálmában nem szerepelt egyetlen természetvédőnek sem, hogy ilyen komoly szándék gyanítható a természetvédelem eddigi eredményeinek szisztematikus leépítésére. Egyéb intézményekben már jól látszik, hogy milyen demokrácia deficittel dolgozik a Fidesz, s hogy milyen helyhatósági politika vár ránk, ha az ország nem tér magához a Fidesz-hipnózisból. Alig három hónappal a kormányalakítás után pártpolitikával átitatott közhivatalok, megfélemlített köztisztviselők, kormánytisztviselők, közalkalmazottak, kézben tartott média, és jóformán a takarítónőkig lenyúló tisztogatás zajlik mindenféle szakmai szempont nélkül. A kormányzati ámokfutásnak köszönhető, hogy a múlt hét folyamán pepói időkre emlékeztető, súlyos szakmai hibának tűnő személyi döntés született, melynek következménye, hogy három köztiszteletben álló, politikai előélettel nem vádolható természetvédelmi szakembert indoklás nélkül, méltatlan körülmények között szerdán elbocsátottak.

Márkus Ferenc, Sándor István, Salamon Gábor és az újságírók

Csiba Katalin LMP szóvivő az elbocsátások kapcsán megjegyezte, hogy Rácz András, környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár korábbi szavaival ellentétben a törvény lehetővé teszi az elbocsátások indoklását.

Menesztett igazgatók kitüntetései

Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója, Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatója és Márkus Ferenc, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója munkájának köszönhető, hogy az általuk vezetett nemzeti park igazgatóságok teljesítménye kiváló. Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy érdemi indoklás nélkül, méltatlan körülmények között kerülnek elbocsátásra szakemberek egy olyan szakterületről, ahol nincs ésszerű alternatíva a pótlásukra – közölte Sallai R. Benedek LMP szóvivő a minisztérium előtti mai sajtótájékoztatóval egybekötött demonstrációján.

Kapcsolódó anyagok: Ma menesztik három nemzeti park igazgatóját

Forrás: greenfo.hu