Integrált vízgazdálkodás a XXI. században

A Szövetség az Élő Tiszáért képviseletében Kajner Péter és Balogh Péter részt vett a Budapesti Víz Világtalálkozó Civil Fórumát előkészítő rendezvényen. Az "Integrált vízgazdálkodás a XXI. században" című témakör egyik vitaindítóját Balogh Péter elnökségi tagunk tartotta.

Ennek szövegét és a Világtalálkozó záródokumentum-tervezetéhez tett javaslatait az alábbiakban közöljük.


 

 
Integrált vízgazdálkodás a XXI. században
Javaslatok a BWS nyilatkozatához –a Civil Fórum felkérésére
SZÖVETség az Élő Tiszáért Egyesület
 
 
A SZÖVETség az ÉLŐ Tiszáért Egyesület megköszönve a felkérést az alábbiakat gondolja vitaindítóként e fórum elé hozni – a megadott keret miatt tételekben: 2+3 tétellel valamint gyakorlati illusztrációkkal igyekszünk hozzájárulni a Rendezvény sikeréhez.
 
 
Alapok, keretek
 
Először is, az integrált vízgazdálkodás szakmai tételei előtt, néhány szó a helyünkről, mert nem csak hazai probléma, hanem globálisan is érdekes, hogy a szereplők hogyan gondolkodnak egymásról, milyen szerepeket kapnak egymástól.
Mi a Civil Fórum részben szereplünk most, ennek megfelelően hiba lenne elmenni a mellett, hogy a „civil” fogalom mást jelent a „nyugati” és a hazai, de pontosabb, ha azt mondom, hogy „nemnyugati” gyakorlatban.
 
A „civil” fogalom eredetileg e témában a nem szakmabeli vízhasználót, vagyis a ”lakosságot” jelenti, de a hazai gyakorlatban a döntéshozatali folyamat külsős /outsider szereplői, akiknek nem osztanak lapot, de a „nyugati” szokások miatt illik megkérdezni. Ugyanakkor sok olyan munka van, amit a civilek hatékonyan tudnak /tudnának elvégezni, ill. sok olyan ügy, amiben a valós lakossági érdekeket mégiscsak a „civilek” tudják /tudták képviselni, különös tekintettel a túlzott környezeti károkkal járó profittermelő beruházások, amik általában megvezetik a kormányzati, tudományos és üzleti részvevőket.
 
Mondjuk ki, hogy a különbség tehát nem a szakmai érintettségben v. a felkészültségben van, pl. e fórum résztvevői ülhetnének a kormányzati v. a tudományos fórumon is, de van a sorainkban sikeres vállalkozó is. Szóval abszolút komoly kártyáink vannak, mi el is hoztunk, tudunk is egymással jó játszmákat játszani, de kérdés, hogy vajon osztottak-e lapot a döntéshozatalban/-ból?
 
 
Másodszor, ugyancsak az integrált vízgazdálkodás szűken értelmezett szakmai tételei előtt, meg kell vizsgálnunk, hogy alkalmasak-e egyáltalán a megadott keretek a jó megoldások megtalálására. Fel kell tennünk a kérdést: Alkalmasak-e a megadott Fenntartható Fejlődési célok (SDg) az integrált vízgazdálkodás megvalósítására?
Ez a kérdés munkánk hatékonysága miatt fontos.
 
Az egész rendezvény (BWS) a bevezetőjében kiemeli, hogy
a komplexitást és a rendszerszemléletet tekinti alapjának
nyilván azért, mert a problémát a komplexitás és a rendszerszemlélet hiánya generálja,
tehát ezek hiányoznak a jelenlegi rendszerből;
Ugyanakkor feltűnik, hogy mennyire rányomja a mai rendszer a képét a programra, a megadott keretekre, akár az SDg-kre.
 
A mai rendszer – és a koncepcióból az látszik, hogy ehhez igazodik ez a Rendezvény is – a vízre nem mint természeti elemre, hanem mint „víztestre ” tekint, ami felett nem a Természet, hanem a Társadalom operál – ez pedig piszkosul ellentmond a komplexitás és a rendszerszemlélet elvének.
 
Ehhez képest javaslunk egy új megközelítést: a víz Természeti elem, sőt a másik főszereplő, az ember is az! (Sőt a szanitáció tárgya, a baktériumok is azok.)
 
Ha hozzávesszük, hogy a Természetnek megvannak az eredendő eszközei, hogy az alkatrészeit menedzselje, akkor máris kijön, hogy természetszerű megoldásokat kell alkalmazni. A problémák forrása, hogy a város és a modernitás, az egész jelenlegi rendszerünk viszont totálisan nemilyen. A legszebb szándékú konferenciái sem azok, ha belül maradnak a modernitáson.
Nem megoldás lesz, hanem próbálkozások, élet és víz helyett projekt és profit.
 
Ha a javasolt megoldásunk illeszkedik a létező nemzetközi joghoz, a meglévő szabályokhoz, mint ahogy ezt a SDg előírja, akkor nem lesz jó. A jelenlegi rendszeren belül nincs megoldás, hanem új rendszer kell. A civil státuszunkból kifolyóan is segíthetünk „hivatalos” kollégáinknak, ha nem restelljük a rendszeren kívüli kritikáinkat megfogalmazni, mert e nélkül hiábavaló marad a Rendezvény.
 
 
Elvek, tételek
 
Az integrált vízgazdálkodás kapcsán a SZÖVET az alábbiak szerint 3 elvet emel ki, s javasolja a Nyilatkozat gerincéül e témában:
 
  1. A vízgazdálkodás hatékonysága a tájhasználaton múlik.
A vízgazdálkodás problémáit tájgazdálkodás tudhatja megoldani.
A vízgazdálkodás problémáit nem lehet megoldani a klasszikus vízgazdálkodási eszközökkel (→ Isztambuli fórum).
A vízgazdálkodást a tájhasználat indukálja /rendeli meg; a vízgazdálkodási szakember felelőssége, hogy ne próbálja mindenáron kiszolgálni a hamis /helytelen tájhasználatot, hanem hasson a tájhasználat fenntarthatóvá igazítására.
 
  1. Az emberi beavatkozás hatékonysága a természetszerűségén múlik.
Nem természetazonos megoldás nem hozhat fenntartható megoldást.
Nem természetazonos megoldás mindig nagyobb környezeti terheléssel jár, mint amitől mentesíteni tud. Technológia? Igen: ahogy a Természet csinálja.
A tájhasználat a táj szemléletén múlik: a tájalkotó elemek nem tulajdonolhatók, a táj nem arra való, hogy a profitnövekedéshez alapot nyújtson, az ember szerepe nem az, hogy okosabb legyen a Természetnél, hanem hogy szolgálja a Természet eredendő működését, a táj ne profitot termeljen, hanem életet.
 
 
  1. Helyi, kisléptékű megoldások, tájműködtetés kell, a hozzáférés joga és felelőssége. A
Az ágazati intézményesültség helyett területi irányítást,  helyi közösségek jogosítványait kell erősíteni. – a lokalitás – erősítése. A helyi és a hagyományos (=preindusztriális) tudást kell integrálni a tudományba, ill. a szabályozásba.
 
 
Példák, illusztrációk
 
A mai rendszer válaszai a szárazodásra (pl. a Magyar Alföldön): szárazságtűrő növények elterjesztése, korszerűbb talajművelés (amin kizárólag a szántóföldi művelést értik) és mindenekelőtt az ÖNTÖZÉS.
Ezzel szemben a fenntartható válasz a helyes vízgazdálkodás kialakítása: olyan tájhasználat kell, amiben van hely a víznek.  3 területhasználat van, ami nem bírja a vizet: a település, a közlekedés /vonalas infrastruktúra és a szántó – az összes többi bírja/szereti. És van sok, abszolút reális művelési ág és mód, amik nemcsak hogy életet termelnek, de még jövedelmet is – egy probléma van velük, az, hogy rosszabb a profittermelési /gyarmatosítási mutatójuk.
 
Hívjuk segítségül az öntözés értékelésére a Rendezvény által is javasolt rendszerszemléletet. Világmerétű tapasztalat, hogy az öntözött tájak kiszáradnak. Az öntözött, vagyis a potenciáljuknál nagyobb mezőgazdasági produkcióra késztetett tájak kiszáradnak. Ez a kiszáradás rontja, feléli a mezőgazdasági termelés feltételeit is: végül is szokott jelenséget tapasztaljuk: a szántóföldi túlhasználat megszünteti a létfeltételeit.
A rendszerszintű magyarázat, hogy az öntözés a növényszintjén akarja pótolni a vizet; sőt a haszonnövény szintjén. Ugyanakkor a vízpótlás így a Természet valóságában nem működik /nem így működik: 5000 m szántó és 5 m csatorna aránnyal nem lehet hatékony vízgazdálkodást csinálni.
Öntözéssel NEM LEHET a vízháztartást kiegyensúlyozni,
ez Táji szintű vízpótlással lehetséges,
ennek kulcsa a tájhasználat.
 
Ugyanis a víz nem mesterséges víztestekben, hanem a talajban, a növényzetben és az alsó légkörben tud fenntarthatóan tározódni. Ennek hatékonysága a felszínborításon, azaz a tájhasználaton múlik; a továbbiakban nem a profitermelési mutatója vagy a gépesíthetősége, hanem a vízpuffer kapacitása szerint kell választani, ill. priorizálni a tájhasználatot, művelési ágat. A monokultúrás szántóföldi művelést diverzifikálni kell az eredendő adottságokhoz igazodva:
 
Példa és javaslat a félkontinentális alluviális területek integrált használatára /magyar know-how: A magyar fokgazdálkodás, az áradó víz oldalirányú kivezetése, a tájhasználat igazítása a Természet eredendő működéséhez, a táj szintjei által meghatározott funkcióihoz (ártéri gazdálkodás).
 
 
Rendszerszintű megközelítés esetén azt is feltűnik, hogy az élelmiszerválság megoldása sokkal inkább az elosztáson több múlik; több tartalék van az elosztás javításán, mint a termelés növelésében. Ehhez a globalizáció (=világgyarmatosítás) struktúrájába és értékrendjébe kódolt egyenlőtlenségeket kell megszűntetni. Az olcsó kőolajalapú szállítás és a felszabadított világkereskedelem lehetővé teszi, hogy a gazdagok függésben tartsák a szegényeket.  
Ma a megtermelt termények fele elveszik a szállítás és a tárolás során – a kisléptékű megoldások, a helyi szereplők erősítése ebben a helyzetben is a környezetterhelés csökkenése mellett hozhatna eredményt.
 
Az élelmiszerbiztonság minőségi kérdésére is a kisebb lépték választása hozna megfelelő választ, minthogy az élelmiszer minőségét, egészségességét és a források biztonságát leginkább a természet ellen való nagytáblás, iparszerű, monokultúrás termelés veszélyezteti. A Természet eredendő működése szerint a nagyobb biodiverzitás tudja biztosítani a termelés biztonságát. A biodiverzitást a táblákon belül is biztosítani kell, vagyis a termelt haszonnövények sokféleségét szemben a vetőmag-monopóliumokkal.
 
 
A megfelelő személetre és a megoldást hozó technológiára jó példa a szanitáció integráltsága a Természet eredendő folyamataiba. Amíg az angol wc-t tekintjük a fejlettség döntő jellemzőjeként, addig nem lesz megoldás, ugyanis az angol wc technológiai és infrastrukturális háttérigénye miatt rendszerszerűen fenntarthatatlan; szép példája, hogy a kényelem érdekében a fenntarthatóság helyett a profittermelésbe illeszkedő technológiát választottunk.
A szanitáció kapcsán felmerült, hogy harcolni kell a szabadba ürítés ellen. Ezennel javasoljuk, hogy harcoljunk az ivóvízbe való ürítés ellen is. A Természet működéséhez képest barbár és elavult technológia, hogy az ivóvízbe ürítünk, mely által létrehozzuk a szennyvizet, olyan szennyvizet, amit aztán nagyon komoly gazdasági tevékenységekkel tudunk csak hatékonyan megtisztítani. A komoly gazdasági tevékenységek mindig nagy környezetterheléssel és profittermeléssel járnak. Ebből él és emiatt pusztul el a mai rendszer.
A fenntarthatóság szempontjából ígéretes az Ország József által javasolt szemlélet és technológiák (pl. alomszék, esővíz-hasznosítás, stb.)
 
 
Az energiatermelés kapcsán felvetjük, hogy a folyók keresztbe gátolása ugyancsak megbukik a Természetbe való integrálás vizsgáján. A folyó – az folyik, magyarul különösen, de globális példákból látjuk, hogy több kárt okoz ez az ötlet is, mint hasznot. A folyó többet ér, ha folyó – ha tavak láncolata, akkor nem tudja betölteni hivatását. A keresztgátat trombózisként, a medertározót ödémaként „éli meg” a folyó: a folyók elgátolása által létrehozott energiát NEM lehet zöld energiának tekinteni. Az energiakérdés megoldása csakis a fogyasztás csökkentése által lehetséges.
 
Általános tanulságként levonható, hogy NEM az emberi igények, hanem a Természeti adottságok, a terhelhetőségi kapacitás szempontját kell a tervezési alapként tekinteni. Ennek megfelelően javasoljuk az ágazati megközelítés felett a területi megközelítést – és vezérelvként a TERMÉSZET magasabbrendűségét elfogadni az ember felett.
 
 
Erre jó példa, hogy az időjárási szélsőségek kezelésének hatékonysága is a tájak (folyók) természetszerűségén múlik. Egyrészt nem jön létre a szélsőség (pl. aszály, hirtelenárvíz/ flashflood), másrészt kevésbé sérül, könnyebben gyógyul (pl. cianid szennyezés, talajdegradációk), ha egészséges a táj, vagyis ha a Természet eredendő működése érvényesülhet, teret kap – szó szerint is(!).
Hidrológiai katasztrófák növekvő száma, vagyis a Természet működésének növekvő kilengései, a természetes, az evolóci által beállított beállított felszínborítás sérülésének következménye – bármiféle kibocsátás csak e felborult működés jelenségei.  
A globális klímaváltozás helyi környezeti válságokból, helyi helytelen tájhasználatokból áll össze. A megoldás a hatékonyabb (értsd természetszerűbb) helyi tájhasználat.
 
 
 
 
Tanulságok, összegzés:
 
A fenti tételek mentén javasolt hívószavak:
1.
Tájhasználat – vízgazdálkodás helyett gazdaságról beszéljünk. (Vízgazdálkodási kihívások – tájgazdálkodási megoldások)
2.
Természetszerűség – technológia helyett „ahogy természet csinálja”. (Hagyományos tudás)
3.
Lépték – a globális megfoghatatlan helyett a helyi valóságban cselekedjünk. (Hozzuk Helyzetbe a Helyieket)
 
 
Az integrált vízgazdálkodás ábrákban is megjeleníthető üzenetei:
Vízgazdálkodási ágazatok integrációjának (háztartások, mezőgazdaság, ipar, közlekedés, energia) a Természetbe ágyazottság, a Természet magasabb rendűsége adhat fenntartható kereteket.
 
A rendszerszerűség és komplexitás az integrált vízgazdálkodásban az alábbi hierarchiában jelenik meg, vagyis a víz az emberi használat szempontjából az alábbi rendszerbe integrálódik: víz – tájhasználat (Mg.) – gazdaság – értékrend.
 
 
Integráció akkor fenntartható, ha sikerül integrálni:
  • a folyót a tájba
  • a természet védelmét a gazdaságba
  • a tudományt a politikába
  • az embert a Természetbe
  • a Természetet a technológiákba
 
 
A javaslatok kibontása, bővebb magyarázata, egyéb összefüggései kapcsán a továbbiakban is állunk rendelkezésre.
 
2013. szeptember 5.
 
Balogh Péter
kutatásvezető
SZÖVETség az Élő Tiszáért