A július 5-ikei meggyvásárról
A Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) által szervezett, július 5-ikei meggyárusítás újabb sikert hozott. Az előre megrendelt mennyiség több mint 5 tonnát tett ki. Jutott meggy azoknak is, akik nem rendeltek. Összesen közel 7 tonna gyümölcs fogyott el szombaton. Érdi civilek 650 kg meggy árusítását szervezték meg Érden, melyet szintén a SZÖVET által megkeresett termelő szállított. Így akciónk már Budapest határán kívülre is kiterjedt.
A helyszínen árusító nagykőrösi, dánszentmiklósi, péceli termelők megkönnyebbülten és örömmel távoztak. Kedves vásárlóinktól, barátainktól is pozitív visszajelzéseket kaptunk.
Nem hallgathatjuk el, persze, hogy ezúttal is voltak zökkenők. Az árusítást megelőző, csütörtök éjjeli vihar miatt többen nem tudtak meggyet szedni, ezért pénteken a szállítást újra kellett szervezni. Volt termelőnk, aki háromszor fordult a gyümölcsös és a Komjádi Uszoda előtti piac között, egy délelőtt! Emiatt a kiszolgálás nem ment olyan zökkenőmentesen, mint szerettük volna.
Köszönjük azoknak, akik a meleg ellenére is eljöttek és várakoztak is a gyümölcsre. Elnézést kérünk azoktól, akik esetleg hiába fáradtak. Folyamatosan dolgozzuk fel a tanulságokat és javítjuk közvetlen kereskedelmi rendszerünket, hogy abban termelők és fogyasztók örömmel vehessenek részt.
Kajner Péter