Az óvodai közétkeztetés vizsgálata

Megrázónak mondta a felmérés eredményét az óvodai étkeztetés állapotáról Martos Éva, az Országos Élelmezési- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója. A kisgyerekek többsége túlsózott ételeket és cukros italokat kap.

 

„A közétkeztetés sem mennyiségi, sem minőségi szempontból nem felel meg az egészséges táplálkozás követelményeinek” – összegezte az igazgatónő az InfoRádiónak. Az óvodások ételeinek sótartalma háromszorosa a korosztály számára megengedettnek, ami azt jelenti, hogy a magas vérnyomás kockázata már óvodás korban jelen van.

Egyes nyersanyagok használata túlzott, másoké viszont nagyon alacsony, például túl kevés tejterméket kapnak, ha pedig kapnak, azt kakaós vagy karamellás tejjel, ami a korai elhízás kockázatát növeli.

Martos Éva elkeserítőnek tartja azt is, hogy a pékáruk között alig fordul elő teljes kiőrlésű termék, és a kicsik gyakran kapnak üres vajas (margarinos) vagy mogyorókrémes kenyeret tízóraira és uzsonnára. Friss zöldséget és gyümölcsöt csak a közétkeztetéssel foglalkozó cégek fele tud naponta biztosítani.

Ez figyelmeztetés a szülőknek, hogy legalább otthon gondoskodjanak csemetéiknek egészségesebb élelmiszerekről.

Forrás: kormanyozz.hu