Eljárás a Tiszát szennyező cég ellen
Nagy összegű kártérítési per indult a kárpátaljai Rahón a Tiszát öt éven át szeméttel szennyező helyi közművállalat ellen.
A kárpátaljai járásközi természetvédelmi ügyészség büntetőeljárást kezdeményezett a rahói Rahivkomunszervisz vállalat igazgatója ellen az emberi egészséget és környezetet veszélyeztető szennyezés ügyében. A hatóság a nyomozás során megállapította, hogy a rahói közműszolgáltató cég munkatársai 2004 és 2008 között – a törvényeket megszegve – a Tisza vízvédelmi övezetéhez tartozó területre szállították a városi szemetet, s ezzel jelentősen károsították a környezetet.
A Kárpátalja megyei környezetvédelmi felügyelőség szakértői által lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a rahói vállalat 24 millió hrivnya (kb. 570 millió forint) összegű kárt okozott a környezetben az ukrán hulladékkezelési jogszabályok megsértésével. A természetvédelmi ügyészség keresetet nyújtott be a Kárpátalja megyei gazdasági bírósághoz, amelyben a szemétlerakodással okozott kár teljes összegének a megtérítését követeli a kommunális vállalattól.
Forrás: greenfo.hu