Jövőnk a víz

A Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület és Jászszentlászló Község Önkormányzata tisztelettel meghívja „Tájgazdálkodás – a jövedelmező mezőgazdaság hosszú távú feltétele” című rendezvényére, 2017. március 29-ére, a Jászszentlászlói Művelődési Házba (6133 Jászszentlászló, Kossuth L. u. 7.).

A globális éghajlatváltozás miatt hazánkban gyakoribbá válhatnak a hosszú aszályok, illetve a hőhullámok. Egyre nagyobb jelentősége lesz tehát a vízzel való gazdálkodásnak. A gazda már ma is sokszor attól szenved, hogy kevés a nedvesség, néha meg attól, hogy túl sok. Léteznek azonban olyan, a vízvisszatartásra épülő tájgazdálkodási módszerek, amik e gondokat enyhíteni tudják, jobb helyzetbe hozhatják a gazdálkodókat. Hosszú távon a természetes adottságokhoz leginkább alkalmazkodó területhasználat lehet gazdaságos. Jászszentlászló környezetében számos olyan terület található, mely alkalmas lenne a víz megtartására épülő tájgazdálkodási rendszer kialakítására, a helyi gazdálkodók együttműködésével. A fórumon e módszereket és javaslatokat mutatjuk be és bocsátjuk vitára.
Program
15.45 – 16.00
Regisztráció
16.00 – 16.10
Köszöntő
Nagy András, Jászszentlászló polgármestere
16.10 – 16.30
A jövedelmezőbb gazdálkodást szolgáló tájhasznosítási rendszer terve Jászszentlászló környékére
dr. Molnár Géza, tájgazdálkodási szakértő, Szövetség az Élő Tiszáért, elnökségi tag
16.30 – 16.50
A vizek visszatartását és ésszerűbb hasznosítását szolgáló beavatkozások előzetes tervei Jászszentlászló térségében
Bába János, vízépítő mérnök
16.50 – 17.10
Támogatási lehetőségek a Vidékfejlesztési Programban a környezetgazdálkodás számára
Gál Tamás, szaktanácsadó, Szövetség az Élő Tiszáért, elnökségi tag
17.10 – 17.20
Az éghajlatváltozás várható hatásai a gazdálkodásra
Kajner Péter, közgazdász, Szövetség az Élő Tiszáért, elnök
17.20 – 17.30
A tájgazdálkodás lehetséges előnyei és a gazdálkodók együttműködésének lehetőségei
Eördögh András, gazdálkodó
17.30 – 17.55
Kérdések, észrevételek, javaslatok az elhangzottakkal kapcsolatban
17.55 – 18.00
A rendezvény zárása
A rendezvényre a belépés díjtalan!
Kérjük, hogy részvételi szándékát szíveskedjen jelezni a
06-30-59-79-119 telefonszámon vagy a kajnerp@elotisza.hu e-mail címen.

 

 


A SZÖVET “Természetközeli vízpótlási módszerek a fenntartható gazdálkodás szolgálatában” (NEA-UN-16-SZ-1524) projektjét a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.