Meg kell nyerni a vásárlókat a magyar terméknek

Új irányzatok az agrár- és vidékfejlesztésben: Előbb a lokális, aztán a globális. Ángyán József parlamenti államtitkár a tihanyi Premium Hungaricum Ház minapi megnyitóján, a Premium Hungarica Díjak átadásán hangsúlyozta, hogy a helyi adottságokra épülő gazdaságot támogatják. A régi, jól bevált értékekre építhetjük a vidék jövőjét. Az agrár- és vidékfejlesztés tekintetében új irányokat kell követni. A tradíciót, a Kárpát-medence kiváló ökológiai adottságait és értékeit ki kell használni.

A vidék újraéledését az segíti, ha kiaknázzuk a helyi lehetőségeket, ezért a kormány is a helyi adottságokra támaszkodó, abból építkező gazdaságot támogatja. Fontos, hogy vegyük lajstromba saját értékeinket, majd bontsuk ki azokat. Az állam támogatja azokat a csírákat, kezdeményezéseket, melyek a lokális értékekből indulnak ki. Az államtitkár elmondta, az ún. vidék alkotmányát, tehát a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepciót hathetes társadalmi vitára bocsátották, azt remélve, hogy májusig minden érintett részt vesz a jövő vidékének alakításában. A stratégia célja, hogy tíz évre kijelölje a hazai agrárgazdaság és vidékfejlesztés főbb irányait. Ángyán hangsúlyozta, hogy a tavalyi tűzoltás után, most már az új stratégia mentén építkezhetünk tovább. A terv az a Hungarikum törvény mielőbbi elfogadásával, hogy megteremtsük a magyar produktumok törvényes védelmét, a hungarikumrendszer jogi garanciái.

Miért drágább a hazai?

A kormány ez irányú törekvésével és célkitűzésével Szabó Zoltán, a Csongrád Megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója is messzemenően egyetért. Pozitív kezdeményezésnek tartja a helyi gazdaság támogatását és helyzetbe hozását, hiszen egyre világosabbá vált, a vidék Magyarországának ezen kell alapulnia. Jó úton járunk, amikor értékeink megerősítésén fáradozunk. Globalizált világunkban sokan úgy vélekednek, a helyi dolgok nem is annyira érdekesek. Pedig nincs igazuk, hiszen éppen a globalizáció irányítja rá egyre inkább az emberek figyelmét a régi értékek megőrzésének szükségességére, azok megmentésére, másrészt ezekből gazdasági előnyt is lehet kovácsolni, mert megkülönböztetett ismérvekkel rendelkeznek a konkurenciával szemben. A sokszínű unió is rendelkezik védelmi rendszerrel, amihez majd nagyon jól fog illeszkedni a mi hungaricumainkról szóló törvényünk is, ha elfogadjuk. A védjegy mindenféleképpen egyfajta oltalmat jelent majd a magyar eredetű áru számára.

Mégis mi az oka annak, hogy a szomszédból, például Szlovákiából hozott tejjel, hússal, tojással a magyar áru árban nemigen tud, vagy csak ritkán, versenyre kelni? A törvényi szabályozáson kívül a jövőben mi fogja a fogyasztókat is arra késztetni, hogy a rendszeresen drágább magyar árut vásárolják, azt részesítsék előnyben? A kérdés Szabó Zoltán szerint is összetett. A szállítási költség például bizonyos tömeg felett nem képvisel jelentős tételt az áru árának meghatározásában, még a rohamosan növekvő benzinárak mellett sem, ezért lehetséges a szállítmányt ezer kilométereket utaztatni és mégis olcsóbban adni, mint a helyben megtermeltet. Másodsorban a hagyományos technológiák nem alkalmasak a tömegtermelésre, adott esetben nagyobb az élőmunka-igényük, ezért fordul elő, hogy drágábbak is. Nemcsak környezeti, de társadalmi szempontból is fontos a helyi, magyar eredetű élelmiszerek vásárlása, fogyasztása. E kezdeményezések mellé kell rendelni azokat is, melyek tudatformáló erővel bírnak, kampányokat, a helyi védjegyek rendszerének kialakítását, mert ilyképpen egymást erősíthetik. A hungarikumokon keresztül a helyi élelmiszer-gazdaságot is pozicionálhatjuk. Rendszerépítésről van tehát szó, aminek a különböző elemeit kell megerősíteni. Ha egyfajta védelmet kap a helyi termék, akkor az már az egyik oszlop ahhoz, hogy világos üzenet fogalmazódjon meg a vásárlók felé, mi az, ami magyar. A kereskedelemben sokszor megjelennek olyan termékek, amelyekre a könnyebb eladhatóság miatt ráírják, hogy magyar, valójában viszont nincs közük hozzá. A törvény ebből a szempontból is fontos, hogy a végrehajtásnál a fogyasztóvédelem is tisztán lásson: minden szereplő, vásárló, kereskedő, hatóság számára egyértelmű legyen, mi számít magyarnak, nem beszélve a jogszabályok betartásáról. Ha egyértelművé válnak a játékszabályok, akkor könnyebben meg lehet tisztítani a piacot a mostani visszaélésektől, anomáliáktól.

Etnocentrikus vásárlói magatartás

Fejlett európai országok esetében is látszik, nagyon erős az etnocentrikus vásárlói magatartás. A lakosok ezen rétegének igenis fontos, hogy hazai terméket vásároljon. Ausztriában például az emberek először a helyit keresik, ha az nincs, akkor jöhet a tartományi, majd az osztrák. Csak végső esetben szánják rá magukat a külföldi termék megvásárlására. Magyarországon az uniós csatlakozásunk előtt – főleg a vámok miatt – nagyon magas volt a hazai élelmiszerek részesedése, 2003-ban például 90 százalék. Szabó Zoltán a törvényi szabályozás mellett legalább olyan lényegesnek tartja a vásárlói magatartási formák megváltoztatását. Újra meg kell győzni az embereket, hogy keressék, akarják a magyar terméket. Van, aki könnyen belátja ennek szükségességét, mások azért huzakodnak, mert a hazai drágább. Rajtunk múlik, ha csak 2-3 hónapig nem vásárolnánk külföldi terméket, kiürülnének a polcok, eltűnne a külhoni áru, és így a magyar is kedvezőbb pozícióba kerülne.

Visszatérve az országok közötti árkülönbségekhez, Szabó Zoltántól megtudjuk, termékenként, időszakonként változik ennek a magyarázata. Érdekes az áfa-kérdés: az európai unión belül a közösségi forgalomban eleve nincs is áfa. Ha egy adott termék 100 forint, az a mai viszonyok szerint Magyarországon 125 lenne. A hazai kereskedő tehát felvásárolja az árut, majd áfával továbbértékesíti. Három-négy hónapig benne áll a pénze, amíg az áfa-visszaigénylése megérkezik. Ha ugyanezt az árut Szlovákiában veszi meg nettó 100 forintért, egy pillanatig sem áll benne az „áfa-pénze”. Sokan úgy vélik, ezért is érdemesebb külföldön vásárolni. Ugyanez visszafelé is igaz, sok sertést adunk el Romániában, mert ők áfa nélkül jutnak hozzá a magyar sertéshez. Elvileg a rendszernek ki kellene egyenlítenie magát, de ez nem igaz. Az elmondottakból is látszik, nagyon sok eltérő ok miatt lehet olcsóbb egy-egy termék külföldön, mint idehaza.

A jelenleg hatályos jogszabályok, amelyek az áru eredetét, származását szabályozzák, azért is szorulnak mielőbbi módosításra, mert elsősorban úgynevezett harmadik országra vonatkoznak, akkor hozták meg e rendelkezéseket, amikor még Magyarország nem volt EU-tag, amikor még minden, ami nem magyar, az külföldi volt. Most már bonyolultabb a helyzet, hiszen egy lengyel termék tulajdonképpen nem tekinthető külkereskedelmi forgalomnak, csak az EU-n kívüli harmadik országból érkező áru. Más megítélésből meg minden, ami nem magyar, az tulajdonképpen külföldi, vám meg egyéb szempontból azonban mégsem. Huszonhat országból érkezhet áru Magyarországra úgy, hogy nem számít importnak. Nagyon sajátos helyzet állt elő, amit a készülő jogszabályoknak is figyelembe kell venniük éppen a félreértések és visszaélések elkerülése, megakadályozása érdekében.

Kevés a védett hazai mezőgazdasági termék

Jelenleg hét olyan magyar élelmiszer van, amely megkapta közösségi szinten az oltalom alatt álló eredet-megjelölést vagy az oltalom alatt álló földrajzi jelzést, ezek közül négy húsipari termék, kettő zöldségféle, egy pedig fűszernövény: szegedi szalámi vagy szegedi téliszalámi, budapesti téliszalámi, gyulai kolbász vagy gyulai páros kolbász, csabai kolbász vagy csabai vastagkolbász, hajdúsági torma, makói hagyma vagy makói vöröshagyma, szegedi fűszerpaprika-őrlemény vagy szegedi paprika. Azt a bizonyos logót – az egyik piros-sárga, a másik kék-sárga – viselheti, ami rendkívül fontos, és jó lenne, ha széles körben ismernék Magyarországon. Az EU-ban kb. 1200 ilyen megkülönböztetett terméket tartanak számon. A harmadik kategóriáról, a hagyományos különleges termékről nem beszélünk most, mert az kevésbé nagyra becsült a termelők között. Nincs nála földrajzi kötelem, nem tud olyan előnyt kovácsolni belőle, hogy egy szűkebb kör használni tudja. Aki megfelel a minőségi gyártási követelményeknek, bárki csinálhatja. Ilyen például a szódavíz, amely hagyományos különleges termék, de bárhol gyártható, nem kötődik földrajzi egységhez. A közösségi oltalom alatt álló termékek listáján, sajnos, sereghajtók vagyunk, a Közösség területén oltalom alatt álló földrajzi árujelzőkkel ellátott termékek kevesebb, mint egy százaléka magyar eredetű. Az alábbi tradicionális magyar élelmiszerek és mezőgazdasági termékek várakoznak még a közösségi oltalomra: kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, gönci kajszibarack, szőregi rózsatő, alföldi kamillavirágzat és a magyar szürkemarhahús. Magyarország számára ez a rendkívül kevés bejegyzett földrajzi árujelző problémát jelent. Amennyiben nem növekszik jelentősebb mértékben a közösségi védelem alatt álló, magyar eredetű mezőgazdasági termékek és élelmiszerek száma, az tovább fokozhatja az agrárium versenyhátrányát a többi uniós tagországhoz képest.
Az új törvények, rendeletek célja többek között az is, hogy ösztönözzék a mezőgazdasági termelés változatosabbá tételét, támogassák az elismert termékek piacra jutását, tájékoztassák az élelmiszer minőségét előtérbe helyező fogyasztókat a termék eredetéről, továbbá erősítsék a fogyasztókban a termékek megbízhatóságával kapcsolatos meggyőződését.

Forrás: szegedma.hu