“Remélem, nem érem meg”

El kellene kezdeni vetőmagot és konzervet tartalékolni

Ki az elefántcsonttoronyból! – gondolta Antal Z. László szociológus, amikor elhatározta: a klímaváltozást nem csupán az íróasztalnál fogja elemezni. Munkája nyomán november 17-én megalakult a Klímabarát Települések Szövetsége.
A Heti Válasz cikke.

– Az a módszer, hogy az elefántcsonttoronyban ülnek az okos emberek, és leírják a gondolataikat, részben már a múlté, vagy csak a tudomány egy részére vonatkozik. Erőteljes az igény a tudományos kutatások gyakorlati alkalmazására, s a tapasztalatok szerint ez akkor a legeredményesebb, ha azt az elméleti hátteret kidolgozó kutatók kezdik el. Ez lényeges változás a kutatói mentalitásban.

– Tatabánya, Pomáz és Hosszúhetény lett az MTA partnere. Miért pont ezek a települések?

– Velük sikerült személyes kapcsolatot kialakítani: nem mondhatnám, hogy tudományos mintavétel alapján választottuk ki őket, de szerencsénk volt, mert három különböző méretű és típusú településről van szó. Az együttműködés során vetődött föl a gondolat: nem igazán jó, ha csak az Akadémián keresztül van egymással kapcsolatuk, s a szövetség révén abban is bízom, hogy ez a kör bővülni fog. Sokan érdeklődnek, és a három alapító település mellett már Pilis és Albertirsa is határozatot hozott arról, hogy csatlakozik a programhoz. Az éghajlatváltozás várható hatásai miatt azonban elkerülhetetlen, hogy minden önkormányzat kidolgozza saját klímastratégiáját. A kérdéssel komolyan foglalkozó ENSZ és az Európai Unió, de még az egyes kormányok is olyan nagy tehetetlenségi nyomatékkal rendelkeznek, hogy nem képesek azokra a gyors változásokra reagálni, amelyeket a természet diktál. Érdemi változásra önkormányzati szinten a legjobbak az esélyek.

– Mi motiválja az önkormányzatokat? A felelősségtudat, vagy hogy saját környezetüket tegyék élhetőbbé?

– Néhány angol település lakóit megdöbbentette, milyen nagy mértékben járulnak hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához – Magyarországon most dolgozzuk ki a településenkénti számítási módszert -, de a világ sorsáért való aggódás mellett sokkal markánsabban érvényesült az, hogy ezeket a településeket valamilyen természeti katasztrófa érte. A veszélyeztetettség a legnagyobb motivációs erő. Magyarországon is ezért fog növekedni a klímabarát települések száma. A Heti Válasz és a Figyelő októberi közös klímakonferenciáján figyelmeztetett Láng István: olyan helyzet alakulhat ki, hogy – elsősorban az aszályos nyarak miatt – az élelmiszer-ellátás is veszélybe kerülhet. A tekintélyes akadémikus azt javasolta: el kellene kezdeni vetőmagot, szálastakarmányt és konzervet tartalékolni, de elsiklottunk a figyelmeztetés mellett.

– Úgy látszik, erre az üzenetre még nem vagyunk elég fogékonyak.

– Működik az elhárító mechanizmus. A másik lényeges mozzanat, hogy az extrém időjárás miatt az áramellátás is sérülhet. Minden településnek el kell gondolkodni azon, hogy ilyen esetben hogyan tartható fent az ott élő emberek élete. A nagy ellátórendszerek sérülékenységével szembeni megoldás lehet az önkormányzati autonómia növekedése: olyan helyi energiaellátásra kell felkészülni, amelyre éppen az alternatív energiaforrások kínálnak megoldást.

– A klímaváltozás megelőzése és a védekezés tehát szervesen összefügg.

– Teljes mértékben. De amíg az embereket nem járja át egy új típusú gondolkodásmód, addig hiába fogalmazunk meg javaslatokat – később azonban már maguk kereshetik meg közösen a legjobb megoldásokat. A klímabarát településekkel való együttműködés is úgy kezdődött, hogy helyben megalakult egyegy klímakör, amelyeket Takács-Sánta András kollégámmal rendszeresen felkerestünk. A klímastratégiák a tudományos kutatások eredményei és a helyi tapasztalatok alapján születtek.

– A gondolkodásmód változását segítheti, ha ezt a politikusok a beszédeikben is képviselik, ha a civilszervezetek mellett az egyház és a sajtó is aktív szerepet vállal, vagy ha a település demonstratívan átalakítja a középületeket.

– Ezek mind fontos, de finom jelzések. Olyan időszakot élünk, mint a 80-as években: érezzük, hogy a világ, amiben élünk, hosszú távon nem fenntartható, és hasonló vagy még gyökeresebb változás előtt állunk. Ma már abnormálisnak látunk sok mindent, amit akkor természetesnek vettünk. A most alakuló új társadalmi normák szerint a mai gyakorlatot fogjuk majd abnormálisnak tartani.

– Ahogy Sólyom László fogalmazott az említett konferencián: 50-100 év múlva nem fogjuk érteni, miért égettük el például az egyik legfontosabb ipari nyersanyagunkat, a kőolajat.

– Egyre többen érzik, hogy valami nincs rendben, de még nem tudják pontosan megfogalmazni, mi az, és azt sem, hogyan kellene váltani. A lényeges különbség a 80-as évekhez képest az, hogy most a természet kényszerít minket a változásokra. Ezért fontos, hogy a készülő nemzeti éghajlat-változási stratégiában is kiemelten szerepeljenek az önkormányzatok, s hogy a kormányzat anyagilag támogassa, erkölcsileg pedig ösztönözze a helyi kezdeményezéseket.

– Saját hajunknál fogva kell kirángatni magunkat a bajból?

– Amikor valaki az intenzív osztályra kerül, akkor csövek lógnak ki belőle, mindennel ellátják, de ez mégis csak beteg állapot. A modern társadalmakban ugyanígy ki vagyunk szolgáltatva a nagy ellátórendszereknek. A klímastratégia célja, hogy ezt a függőségi viszonyt jelentősen mérsékelje. A szociológia vizsgálja, milyen az egyes tevékenységek társadalmi beágyazottsága, a közösség mennyire képes saját kontrollja alatt tartani például a gyógyítást vagy a gazdaságot. Egy intenzív osztályon a társadalmi beágyazottság végtelenül meggyengül. Ma már nemcsak a nagy ellátórendszereket, de még az élelmiszer-ellátásunkat sem tudjuk ellenőrizni, befolyásolni.

– A hét végi konferencián arra keresik a választ, hogy a modern társadalmak miért nem képesek a változásra.

– Három klímaparadoxonról beszélhetünk. Az egyik szerint a növekedésorientált gazdasági érdekek gátolják a fogyasztás csökkentésére ösztönző változásokat. A második a politikát érinti: egyre sürgetőbb olyan politikai intézményrendszer kialakítása, amely képes alkalmazkodni a változásokhoz. A harmadik a rövid és a hosszú távú gondolkodásmód ellentmondása, az, hogy az élet időtartamát csupán a születés és a halál közötti időszakra korlátozzuk-e. Sok emberrel készítettem interjút, s bár a legtöbben belátják, hogy elkerülhetetlen és súlyos változások jöhetnek, rendre elhangzott: “remélem, azt én már nem érem meg!” Ekkor értettem meg igazán, hogy ez a rövid távú gondolkodásmód milyen veszélyes a társadalomra nézve: én ebből a világból kiszállhatok, senkinek sem tartozom elszámolással, semmiért sem vagyok felelős. Az éghajlatváltozásnak ez az egyik legfontosabb üzenete: az a kultúra, amelyikben ez a szemlélet általánossá válik, hosszú távon nem fenntartható.