Sokkal több és olcsóbb ökotermék lesz az EU-ban
Egyszerűbb lesz igényelni az öko, azaz a környzetkímélő termékeknek az EU-ban elfogadott védjegyét – ígérik uniós illetékesek. Legalább ilyen jó hír Brüsszelből, hogy a védjegy megszerzéséért fizetendő összeget is mérséklik.
Örvendetes ez, jóllehet a még meglévő feltételrendszer dacára is egyre inkább terjednek az ilyen védjeggyel ellátott termékek a fogyasztók környezeti tudatosságának növekedése miatt, hogy készek többet áldozni az ilyenekre, az eco (vagy bio) megkülönböztetéssel nem ellátott termékek piaci részesedésének kárára.
Az európai hipermarketekben például mintegy 30 százalékkal nőtt egy év alatt az ilyen termékek eladása. Az idén lendületet adott az ökocimkés termékek értékesítésének, hogy a velük jelezhető termékféleségek körét az EU határozatában bővítette, egyebek között február óta a villanykörték, cipők vagy a matracok is viselhetik a stilizált virágrajzot magukon. Összesen 25 ezer különböző termékre, illetve szolgáltatásra kapható-adható már megkülönböztetés a címkével, utóbbiak elsősorban az idegenforgalomban fordulnak elő.
Ha tartósan kevésbé szennyező egy termék, akkor 1992 óta kerülhet rá nemzetközi megállapodás szerint az ökovédjegy, s nem csupán az EU-ban létezik már ez az önkéntesen megszerezhető címkézés, hanem például Indiában, Kínában, Kanadában is. A jelzés birtoklásáért esetenként nem keveset, legkevesebb 750 eurót kell áldozni, de a nagyobb vállalatok részére az évente fizetendő átalányösszeg ennek kétszerese.
Az Európai Fogyasztóvédelmi szervezet, a BEUC szerint az ökocimkét viselő terméktől a vásárlók elsősorban egyszerűen azt várják, hogy azok semmilyen tekintetben és soha ne veszélyeztessék a környezetet. A kereskedők elsősorban az ökovédjegyes termékek mind szélesebb forgalmazásával, illetve saját kereskedelmi munkájuk környezetkímélőbbé tételével tudják segíteni az ökokultúra erősödését. A tavaly Európában eladott címkés termékek együttes értékét 56 milliárd euróra becsülik az EU-ban – említi a hír kapcsán az actu environnement francia környezetvédelmi hírportál a CRR kutatóintézetre hivatkozva. Ez a teljes európai kiskereskedelmi forgalom körülbelül 5 százaléka. Az intézet úgy számol, hogy ahogy terjednek az ökocimkés termékek, úgy lesznek egyre olcsóbbak, hiszen például Franciaországban most még átlag másfélszerte kerülnek többe, mint a nem „ökosok”. Két év alatt áruk akár 40 százalékot meghaladó mértékben is csökkenhet.
Forrás: greenfo.hu