Vissza a zsákutcából

Népszabadság • Czigler László • 2007. október 30.

Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor olvastam, hogy “a kormánypártok az Új Vásárhelyi-tervnek nevezett Tisza-szabályozási és vidékfejlesztési program befejezésének elhalasztására készülnek”. (Népszabadság, 2007. október 12.) Öröm, hogy halasztódik ez a teljesen értelmetlen, 450 milliárd forintos beruházás. De szomorú, hogy nem törölték el teljesen, és nem készül helyette egy jó és finanszírozható terv.

Az Alföldön két vízügyi problémát kell megoldani. Ha sok a víz, védekezni kell az árvíz ellen, a termőföldeket elborítja a belvíz, a vetés elrohad, drágul a kenyér, a tojás, a tej, minden. Ha kevés a víz, akkor aszály van, a vetés elszárad, akkor is drágul minden, és szikesedik a termőföld.

Az Új Vásárhelyi-terv a vízhiány megoldásával érdemben nem is foglalkozik. Volt egy gyenge próbálkozás, hogy a tározókban nyárra az aszály ellen tartalékoljanak vizet, de már a vízügyi szakemberek is belátták, hogy ez az út járhatatlan. A tározandó víz a párolgás miatt betöményedik, így azzal már tilos öntözni, mert csak a szikesedést gyorsítaná, ami a termőföld tönkretételéhez vezetne. A belvíz problémájára a terv szintén nem ad választ, egyedül az árvizek ellen próbál megoldást keresni.

A vízügy előrejelzései szerint ennyi pénzért 10-80 cm-rel tudják csökkenteni a legmagasabb árvízszintet. Az elmúlt bő egy évtizedben az árvizek szintje több mint két métert emelkedett!

Van megoldás, ami egyszerre jó az árvíz, a belvíz, az aszály és a szikesedés ellen! A fokgazdálkodás. Lényege, hogy az árvizeket irányítottan szétterítik az Alföldön. (Erről írtam részletesen tavaly két cikkemben: Csak a gond van vele, 2006. április 8. és Mégis csak a gond van vele, 2006. június 12.) A fokgazdálkodás régi, kipróbált rendszer, a török korig működött, minimális fenntartási munkával. Ekkor a Tisza vízszintingadozása 3 méter volt, jelenleg több mint 12 méter. A víz időszakosan elöntötte az erre kiválasztott területeket (ezeket akár évről évre változtatni lehetett). A vízborítás mértéke maximum 40-50 cm volt. Nem volt szükség embert próbáló árvízi védekezésre, rendkívüli kiadásokra.

Belvíz nem volt, mert a fokrendszer minden felesleges vizet visszavezetett a Tiszába vagy a mellékfolyóiba. A belvíz a gátrendszer megépítése után jelent meg, mert a gátak akadályozták a természetes lefolyást.

A fokgazdálkodás tökéletesen megoldotta az árvíz és a belvíz problémáját is, de alapvető célja az aszály elleni védekezés volt. Az Alföldön lehulló csapadék hosszú távon nem fedezi a terület növényzetének vízigényét. Átlagosan évi 150-250 mm csapadék hiányzik. Ezt pótolták a víz szétterítésével. A víz jelentős része beszivárgott az altalajba, és ott elraktározódott. Nem kis mennyiségről van szó: egymillió hektár körülbelül hárombalatonnyi vizet képes befogadni. Várallyay György professzornak (MTA Talajtani Kutató Intézet) a legutóbbi Hidrológiai Közönyben (2007. Szeptember-október) megjelent cikke szerint “a talaj felső, egyméteres rétege potenciálisan mintegy 45 km3 víz befogadására és 25-35 km3 raktározására képes”. “Ez azt jelenti, hogy az évente lehulló csapadék közel kétharmada (!) egyszerre ťbeleférneŤ a talajba”. Ennyi tartalék vízzel többéves aszályt is átvészelhetnénk. (A tervezett tározók kapacitása ekkora vízmennyiséghez képest a hibahatárt sem haladja meg.)

A szikesedés a fokgazdálkodás idején nem következhetett be, mert a talajba be nem szivárgott vízfelesleg feloldotta a sót, amit a Tisza apadásával a folyóba visszatérő víz magával vitt.

A klímaváltozás hatására nagyobb árvizekkel és hosszabb aszályos időszakkal kell szembenéznünk. Egyre gyakoribbak lesznek a szélsőséges helyzetek.

Akkor jó a stratégiánk, ha a rendszer alapállapota félúton van a túl vizes (mocsaras) és a túl száraz (sivatagos) közt. A rendszernek nagy pufferkapacitással, tárolóképességgel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a drasztikus hatások se mozdítsák ki számottevően a számunkra kedvező középállapot környékéről.

A fokgazdálkodás könnyedén kibírja a mostaninál nagyobb árvizeket is. A Vásárhelyi-féle szisztéma (a túlszárított Alföld) elérte lehetőségei határát, a környezeti hatásokkal szemben túl érzékennyé, könynyen sebezhetővé vált. Természetesen nem a középkori állapot visszaállítását javaslom: a jelenkor igényeihez és lehetőségeihez igazodva kell a részletes terveket kidolgozni.

A legutóbbi 6 km3-es tiszai árvíz 100 milliárdba került. Egy 9 km3-es árvizet nem lehet a gátak között és a tárolókban megtartani, s akkor ezermilliárdokban kell majd mérni a kárt!

Nem lehet évtizedekig halogatni a megoldást. Négy-öt év alatt annyi kárunk keletkezik, amennyibe az új fokgazdálkodás megvalósítása kerülne.

A szerző ökológus, kutatóbiológus