1000 kilométert futva

1000 kilométer egy ultrafutónak nem nagy táv. Még a napi 25-68 km sem. Azonban azzal a mentális terheléssel, amit egy üzenet végigvitele jelent, már emberfeletti teljesítmény.
Hidvégi-Üstös Pál talán a világon is egyedülálló azzal, hogy ultra távokat több sportágban teljesít. 2006. a 852 kilométeres Tisza úszás éve volt, 2007-ben az Old Spice Afrika Expedíció keretében 8000 kilométert kerékpározott, megmászta a kontinens 3 legmagasabb hegyét (22.000 m szint 3 hét alatt), de csak 150 kilométert futott, igaz 40 fokban és sivatagban. Így a futást az alapoktól kellett kezdeni, egészen 5 kilométerről. Heti 3 futónapot és 3 erősítőnapot egy napos pihenő követett. „Sarokcsonthártya gyulladással küszködtem, rendbehozásához, az orvosi segítség mellett, sokban hozzájárult az állandóan hordott MBT cipő, hiszen kiderült, hogy féloldalra terhelek és harántsüllyedésem van. A Lafuma terepfutócipőmbe, és az aszfaltra használt ASICS GEL Kinsei 2-be pedig Noene betétet tettem, ami a becsapódás 98%-át elnyeli, ezt használják a Forma 1-es autóknál is – tájékoztat az indulás nehézségeiről Hidvégi-Üstös Pál.

Az 1000 kilométeres futás elején ügyelni kellett a sérülések elkerülésére. Hidvégi-Üstös Pál az első napon, Ukrajnában mindjárt egy 55 kilométeres lejtővel indított, ez nagyon igénybe vette az izületeket, és a napi távok nem rövidültek. A reggeli és az esti 1-1 órás masszázs elengedhetetlen volt, napközben pedig a masszőrök, Mányoki Ádám és később Kovács Szilvia rövid, frissítő masszázst alkalmaztak a lábon és a bokán.

Reggel 6-8 óra között indult a nap, a kiadós étkezést követően 2 órával startolt a futás. Sokszor reggel sajtótájékoztató módosította a futóprogramot. Mivel ugyanolyan fontos volt az üzenet végigvitele, konzultáció a polgármesterekkel, szakemberekkel, alkalmazkodás a Pállal együtt futó gyerekek, vagy éppen lovak tempójához, nem lehetett a napon belül többször is lenyújtani, bemelegíteni. Megnőtt a sérülés veszélye. Bár futóként főleg Detki kekszet, müzli szeletet, banánt evett volna napközben, de az ebédmeghívásokat sem lehetett visszautasítani. „Volt amikor egy komplett sültes tál, máshol halászlé, somlói galuskával liftezett 2 órán keresztül a gyomromban” – mondja Pál. Esténként szívesen próbáltam végig a helyi gasztronómia komplett kínálatát, Ukrajnában zsíros húsok, puliszka, szalonna, zsírban tocsogó tojásrántotta, vodka, Magyarországon sonka, szalonna, gulyás, vadpörkölt, őzpörkölt, halászléarzenál, Szerbiában vegyes sültek, csevapcsicsi, grillételek és persze mindenhol az elmaradhatatlan pálinka.

Magyarországon a hőséggel kellett küzdeni. 30 ºC körüli hőmérséklet és a Tisza mellett rendkívül magas páratartalommal. Hidvégi-Üstös Pál napi 6-10 liter vizet fogyasztott, mely egyben ki is lúgozta, hiába a hidratáló ital és a maga keverte energiapótló: 5% glukóz, 5% fruktóz, 15% fehérje és 75% maltodextrin. 3 kg-ot le is fogyott. Pál néha csuromvizes ruhában futott, küzdött a víz és vérhólyagokkal is, a sok megállás miatt izomgyulladást szedett össze, de szerencsére a szervezete nagyon gyorsan regenerálódott.

Hidvégi-Üstös Pálhoz főleg ultra- és maratonfutók is csatlakoztak: Ukrajnában Kárpátalja legismertebb ultramaratonistája Kranyó, Magyarországon, Szolnok előtt Bagány Györgyék, Szeged környékén Dezső Sándor és a 75 éves Gémes Ferenc – mottója: „A hosszú élet titka a sport és a szex, különben a fehérje lerakódik az érfalra” – Szerbiában a zentai Szabó Tönki Károly, majd az óbecseiek Kovač Janoš, Jocić Radivoj, Zivković Dušan.

Az Együtt az Élő Tiszáért! futás Hidvégi-Üstös Pál 3 éves környezetvédelmi programjának része, Pálra jövő ősztől egy emberfeletti mentális és fizikai kihívás vár. Egy ősi karavánutat követve, a világon elsőként futja keresztül a Grand Szaharát – kb. 10.000 kilométert – az Atlanti Óceántól a Vörös tengerig.
A Szahara expedíció üzenete: futás a sivatagban az elsivatagosodás ellen.


Felszerelés Teszt:

A Lafuma támogatja az elkövetkező 3 évben programjaimat, mivel egyedüliként rendelkezik olyan széles termékkörrel, mely egy expedíció minden igényét kielégíti: terepfutócipő, futóruházat, outdoor ruházat, hátizsák, hálózsák, kempingszékek, kemping asztal, sátor. A futópólók kiválóan szellőznek, a futónadrág pedig olyan, mintha nem is lenne rajtam. A széldzsekit teszteltem, melyen a szellőzők a megfelelő helyen vannak és jól véd a viharok ellen is. A futócipőt csak az ukrajnai terepen fogtam be, a sivatagban majd állandó használatban lesz. A sátrak és a hálózsákok is jól vizsgáztak, utóbbiból egy alap verziót teszteltünk, de a hideg ukrajnai éjszakákat is bírta. Annak pedig külön örülök, hogy végre az Oxbow jóvoltából sportöltönyt viselhetek, így Parlamentben sportosan voltam „szalonképes”.

Mivel fókuszba a településekre befutás került, ezért kiváló aszfaltos cipőre volt szükségem. Több modellt próbáltam, az ajánlásokra is hallgattam, így döntöttem az ASICS GEL-Kinsei 2 mellett. 1 párat szaggattam el, amihez az is hozzájárult, hogy ahol egy napon belül nem cseréltem cipőt, ott köves terepre is be kellett fognom, ami a kimondottan aszfaltra való talpnak nem tett jót. A felkészüléssel együtt kb. 1200 kilométer után éreztem, hogy már nem az igazi, és váltottam az újra.

A felkészülésnél és a napok végén MBT cipőt viseltem. A Swiss-Masai cipőket rövid futáshoz és mindennapi használatra hordtam. Az, hogy a jobb lábamra terheltem egy korábbi sérülés miatt és harántsüllyedésem is volt hosszabb távon és a nagy terheléstől sarokcsonthártya gyulladást okozott. Ezen a problémán segített az MBT, hiszen a sarkamat nem terheltem, olyan érzés mintha homokban mezítláb járnék. Erősíti a lábboltozatot és a gerinc apró izmait.

A Noene betéteket most már minden cipőmbe használom legyen az bőrtalpú vagy sport – a feleségem is beleteszi a magas sarkú szandáljaiba, azóta nem fáj este a lába. A lépésnél, futásnál az ütődés 98%-át elnyeli, mivel ugyanolyan anyagból van, mint amit a Forma 1-es autóknál használnak azonos célra. Vékony, szinte láthatatlan, de a többfajta kipróbált termék közül egyedül ez vált be.

Főleg Ukrajnában és a Felső-Tisza vidékén, ahol kempingeztünk Praktiker sátrakban aludtunk. Jó vízálló és a kétszer kétszemélyes fülkés megoldás akár egy négytagú családnak, vagy a mi 4 fős teamünknek is megfelelt. A VW Cross Touran a sok cucc miatt egy egytengelyes utánfutót húzott. A Praktiker utánfutóra pakoltuk az Explorer bőröndöket, melyben nem áztak el a cuccaink, még a Szolnoknál és Szegednél ránk szakadt vihar idején sem.

Programjaim során állandó társam a VW Cross Touran 7 üléses verziója. Így akár 6 segítőmmel tudunk utazni. Kalandtúrák szervezésénél, ha 100 kilométerről kell 6 pontőrt összeszedni, fárasztó kétszer fordulni. Már a leghátsó 2 ülést lehajtásával 5 fő 1 heti komplett kemping felszerelését, sátrakkal, hálózsákokkal el tudjuk fuvarozni, de volt olyan is, hogy egy 6 személyes raftot – felfújható Gumotex mentőcsónak – és 3 tengeri kajakot kellett egyszerre vinnünk. A középső üléssor kivehető a Cross Touranból így ezek is befértek.