19 kiemelt víztározó beruházás

 

A közigazgatási hatósági ügyek szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja 19 sík- és dombvidéki víztározó létesítését és rekonstrukcióját az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

A tervezet melléklete felsorolja az érintett tározókat, illetve azokat a hatóságokat, amelyek az engedélyezési ügyekben eljárnak. Például az általános építésügyi hatósági engedélyt első fokon a megyei kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hivatala adja ki, míg a másodfokú hatóság az építésügyért felelős miniszter. A jellemző hatósági fórumokhoz képest a kiemelt beruházások egy szinttel feljebb tolódnak.
A 19 víztározó között van például a Hódtói-, a Kislődi-, a Szécsényi-, és a Pécs-Tüskésréti tározó is. A forrásigény az előbbi sorrendben: 652, 115, 554, millió illetve 2 milliárd forint.

Forrás: Greenfo.hu

Kapcsolódó dokumentumok