Tudósítás egy lehetséges turisztikai vonzerő főpróbájáról
Szeptember 27-én „Nagy közös befőzést” tartott néhány nagykörűi „gazda”. Hogy tulajdonképpen mit is jelent ez a kezdeményezés?
A „melaminos” a „dioxinos”, „afatoxinos”.. szóval a mérgezett élelmiszerek korában egyre többen nyúlnak a „csodaszerhez”:
Csináljuk meg mi magunk élelmiszereinket!
Itt falun ráadásul nem is nagyon kell csinálni. Az alapanyagok még kéznél vannak, elő kell venni a régi recepteket, fel kell eleveníteni az emlékeket.
Hiszen nem is volt az olyan régen: házikenyér, házi lekvár, befőtt, savanyú, ételízesítő és társaik.
Egyre nagyobb az igény ezekre az un. helyi termékekre, mert finomak, egészségesek és nem utolsó sorban tudjuk, hogy mi van bennük, mert a legbiztosabb garancia van mögöttük: a gazda arca.
Egyre többen fedezik fel az ebben rejlő gazdasági lehetőségeket is és egyre több helyen rendezik meg a maguk bevásárlótúráját vagy az ezzel összekötött helyi termékfesztivált.
Ez Nagykörűben is határozott szándék, de mielőtt a „színpadra lépnénk” ezzel a kezdeményezésünkkel úgy éreztük, hogy illik főpróbát tartanunk.
Ezt a célt szolgálta a szeptember végén megtartott nap, mely nyilvános volt, de nem hirdettük, éppen a főpróba jellege miatt.
A cél röviden az, hogy minél több helyi áru és termék találjon jó áron gazdára.
A következő, immár meghirdetett napot november közepére tervezzük és természetesen még hirdetni fogjuk.
További képek megtekinthetők itt.
Fotók: Tóta Gábor