Mit ér a májusi eső aranya a Jászkunságnak?
– A kérdés az, hogy mennyi is ez az eső? Mit jelent a leeső csapadék a táj és a gazdálkodás szempontjából? Az időjárás-jelentésben az eső még mindig a napsütés megzavarásaként jelenik meg. Bárki megfigyelheti, az időjárás jelentő olyasmiket mond, hogy „semmi sem zavarja a napsütést”. Nem hallunk olyat, hogy „sajnos megint nem fog esni”. A felénk szokásos aszályos időszak után a „szép idő” nem a napsütés, hanem az eső kellene legyen – kezdte a beszélgetést.
– Most májusban erre felénk mérés szerint 30 mm csapadék esett, másutt kevesebb, ami fele az átlagosnak. De az eloszlás is érdekes: előtte 2,5 hónap alatt összesen 17 mm, ami nagyon kevés. Egy nyári napon 10 mm víz el tud párologni, ehhez lehet mérni a májusi esőt. 2019-ben például 100 mm esett májusban, de 8 hónapos aszály előzte meg – lendült bele Balogh Péter.
– Szolnokon az éves csapadék 500-550 mm szokott lenni, százéves távlatban nézve csökken. A legcsapadékosabb hónap a június. A nyári félévben leesik kb. 300 mm, a téliben 200. De a párolgás nyáron több, 800 mm körül, míg télen 100. Ebből máris kitűnik, hogy két erősen különböző félévet látunk. Van a téli kicsit víztöbbletes és a nagyon vízhiányos nyári félév – emelte ki.
– Az egyensúlyhoz 7-800 mm körüli csapadékra lenne szüksége évente. Példával megvilágítva, mintha a bankszámlánkon minden évben lenne nyolcszázezer forint terhelés, de bevétel csak ötszázezer forint. Tehát növekvő adóssága van a tájnak vízből. A táj eredendő működésében a hegyekből jövő vízmennyiség fedezné a hiányt. Mintha a gazdag nagybácsi küldene pénzt. Azonban a modern kori Tisza szabályozás ezt a többletet nem engedi hasznosulni, hanem elvezeti – mondta.
Térszintek az Alföldön, a térinformaitkai modellben a kékes színek mutatják az ártéri szinteket, a mentett oldalon is. Ezek szabályozott vízborítása és a tájhasználat ehhez igazítása a fenntarthatóság kulcsa Fotó: Timár Gábor nyomán, beküldött fotó
– A köztudat szerint öntözni kellene. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ha kiszárítják a tájat, akkor az öntözés csak elsivatagosítja azt. Mert az öntözés csak a haszonnövény szintjén gondolkodik, és túlhasználatra kényszeríti a tájat. Az eső az nem csak öntözés, hanem páratartalom is. Egyre gyakrabban van olyan, hogy esne, de nem esik, mert nem ér le a földre, a száraz levegő menet közben fölszippantja a nedvességet. Ahogy a túlhajszolt embereknél van a kiégés jelensége, úgy a tájnál is. Kiég a talajból a humusz, és kiszárad a táj, az eredendő Édenkert helyett sivatagot csinál a nem megfelelő használat – részletezte a szakértő.
– A megoldás a tájhasználat olyan fejlesztése, amikor az eredendő domborzatnak megfelelően mozaikos mintázatot alakítunk ki. A szántók között a vizeket megtartó területek kellenének a mélyebb terepszinteken, tulajdonképpen bármi jó, ami nem szántó vagy település. Ezek az ismert, közvetlenül hasznot termő művelési módok, erdők, gyepek, vizes élőhelyek, de a legnagyobb hasznuk a víz tájban tartása lenne. Ez biztosítaná a szántóföldi művelés vízigényét is mesterséges öntözés nélkül. Szokás mondani, a növényzet a víz negyedik halmazállapota. A vízzel feltöltött táj biztosítaná az Alföld légkondícionálását is, vagyis kiegyensúlyozná a klímát, hosszú távon, fenntarthatóan biztosítva az élet lehetőségét – vonta le a következtetést Balogh Péter.
