A Bodrogköz bemutatása

A Bodrogköz hazánk északkeleti részén helyezkedik el, 945 km² kiterjedésű területen. A Bodrog és a Tisza közötti alföldi jellegű kistájat északról a Latorca folyó határolja el a szomszédos területektől. Csak déli része tartozik hazánkhoz, a Felső-Bodrogköz Szlovákia része 1920-tól. melybõl mára csak 556km² tartozik Magyarországhoz, a Karcsa pataktól délre fekvõ rész. A legritkábban lakott terület a Bodrogköz középső része, valamint a Bodrog és a Tisza találkozásánál fekvő Bodrogzug. A vidék lakói egykor főként a folyók adta lehetőségekből, a halászatból, a gyékényfonásból és a nádfeldolgozásból éltek, a folyószabályozást és ármentesítést követően alakult ki a térség mezőgazdasági, ezen belül kertészeti és gyümölcskultúrája.

A Bodrogköz a honfoglalás óta lakott, zömében magyar népességgel. Az egykor mocsaras, lápos, vízjárta terület mai arcát a 19. század második felében, a folyószabályozások és lecsapolások után nyerte el. A honfoglalók egyik legjelentősebb temetkezési helyét találták meg a régészek 1986-ban a bodrogközi Karoson: a leletek azt bizonyítják, hogy az itt eltemetettek még az Etelközben születtek, s részesei voltak a honfoglalásnak és a kalandozásoknak. Igen gazdag a leletanyag: díszes markolatú szablyák, tegezek, nyílszerkezetek, veretes övek, díszes lószerszámok, ezüst és arany ékszerek, tarsolylemezek, arab és itáliai ezüstpénzek, gyöngyök, aranyozott ezüstlemezes hajfonatkorongok stb. kerültek elő.

A falvak vészes elnéptelenedésének fõ oka az a nagy gazdasági és társadalmi átalakulás volt, amely hazánkban a XIII. században ment végbe. Akkor szűnt meg a nomád állattenyésztés, akkor tértek át a földművelésre, s alakult ki az egységes jobbágyság. Mihelyt a földművelés vált a legfõbb ágazattá, azok a falvak indultak fokozottabb fejlõdésnek, amelyek az új életforma szempontjából a legéletképesebbek voltak, s amelyek körül nagyobb szabad föld állott rendelkezésre a földművelés céljára. A mai falvaknak legnagyobbrészt ezek az elõdjei. Nem véletlen, hogy megegyeznek a középkori egyházas helyekkel: azokkal a falvakkal, amelyekben több településnek közös temploma épült királyi rendelkezésre.

A Bodrogköz hanyatlása akkor kezdődött, amikor a trianoni határrendezéskor kettészelték az addig egységes régiót, s ennek következtében a két térség közötti kereskedelem fokozatosan leállt, hisz közúti határátkelőhely csak Sátoraljaújhelyen volt. A régió évszázadokon keresztül gazdaságilag Ungvár vonzáskörzetébe tartozott, ám a második világháborút követően ezt a várost is határ zárta el a Bodrogköztől. A szocializmus évtizedeiben Tiszacsernyőben és Záhonyban is jelentős vasúti áruforgalmat bonyolítottak le, de a rendszerváltást követően, mindkét település nehéz helyzetbe került.

A két térséget összekötő utak állapota fokozatosan romlott, s manapság furcsa helyzet állt elő. Az országokat eddig elválasztó politikai államhatárok eltűnnek ugyan, ám a Bodrogközben nincsenek olyan utak, sem határátkelőhelyek, melyeken közlekedhetnének a teherszállító járművek. A megfelelő infrastruktúra hiánya pedig alapvetően gátolja a befektetők megjelenését a térségben. Jellemző, hogy Magyarország 800 millió dolláros beruházással a hetedik legjelentősebb külföldi befektetője Szlovákiának, a Bodrogközben mégsem telepedett meg egyetlen jelentősebb magyar vállalat sem. A régió felemelkedését segítené, ha a közúti áruforgalom Ukrajna irányába a régión haladna keresztül, de a szlovák kormány belátható időn belül nem tervezi gyorsforgalmi út építését a térségben. A tervezett magyarországi M3-as autópálya folytatásaként épülő autóút nyomvonalát Barabás irányába jelölték ki, így az elkerüli a közeli Záhonyt, amelyen jelenleg a legnagyobb kamionforgalom halad keresztül. A Bodrogközből Pácinnál van határátkelőhely a Szlovák Köztársaságba. A szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe Cigándnál a Tiszán át vezet híd.

 

Természetföldrajzi jellemzõi

A pliocén korszakban a Bodrogköz területe süllyedni kezdett és rövidesen elborította a Pannon- tó, mely durva szemű homokból álló réteget eredményezett. 20.000 évvel ezelõtt a Bodrogköz tovább süllyedt, s a Tisza megváltoztatta folyásirányát: északnyugatnak fordult Záhony felé, s innen a Bodrogközön át a Tokaji kapu irányába vágott magának utat. Ekkor változott meg az éghajlat is, szárazabb és hidegebb lett, így a felszínen megindult a korábbi üledékbõl a futóhomok képzõdése.

A Bodrogközben látható sok elhagyott meder, mederszakasz fõként a Tisza mederváltozásait jelzi. 9-10.000 évvel ezelõtt a Tisza már Királyhelmectõl délre folyt. A mai értelemben vett Bodrogközrõl a szubboreális fázistól (5000-5200 évvel ezelõtt) beszélhetünk, amikor a folyó kialakította mai, végleges folyását. Korábbi medrei mentén – akárcsak a Bodrog – mindenütt vastag folyóhátakat épített, majd ezeket elhagyva rossz lefolyású területeket hagyott maga után, nagyban hozzájárulván a terjedelmes mocsárvilág kialakulásához. Ugyanakkor mindkét folyó oldalazó eróziójával a korábbi homokbuckák nagy részét letarolta, s így a Bodrogköz felszínének ma csupán a 10%-án fordul elõ futóhomok, felszínének mintegy 50%-át réti agyag fedi. Áradások után még hónapokig megmarad a víz, lehetõvé téve az üde mocsári növényzet kialakulását.A Bodrogköznek a Bodrog és a Tisza melletti legjelentõsebb folyóvize a Karcsa, a XVII. században jelentõs hajózható sószállító út volt.

A földművelésnek – a kevés szárazon álló terület mellett – az éghajlati viszonyok is korlátokat szabtak. A Bodrogköz a mérsékelten meleg, mérsékelten száraz, hideg telű területek közé tartozik. Tavasz elején hazánk egyik legszárazabb területe. A késõ tavaszi és kora õszi fagyok miatt csak rövid tenyészidejű növények termesztésére van itt lehetõség.

A Bodrogköz Mezőgazdasága

 

A Bodrogközben a kedvezőtlen termőhelyi adottságok ellenére mindig is jelentős hagyományai voltak a mezőgazdasági termelésnek. A termelés feltételeinek javítására jelentős, mintegy 2 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg a 80-as években; amely a kistáj nagy részén tereprendezést, táblásítást, csatornázást és komplex meliorációs beavatkozásokat jelentett. A beruházások megvalósítása ellenére a termelés feltételei számottevően nem javultak, a termőterület változatlanul kedvezőtlen termőhelyi adottságú maradt.

A 18. század elejére Magyarország megszabadult a török rabiga alól, s 1711 után területén hosszú békekorszak kezdődött. A Bodrogköz lakossága a század folyamán majd’ a háromszorosára nőtt, s ezzel nőtt a mezőgazdasági művelés alá fogott területek nagysága is. Különösen megnőtt a szántható (művelhető) föld iránti igény, mivel a gabonának tartósan jó ára volt a Habsburg Birodalomnak a magyarországi tartományokon kívüli szinte folyamatos háborúskodásai miatt. A jó árú gabona azonban csak ott volt egyáltalán eladható, ahonnan el is lehetett szállítani; ez volt a legnagyobb probléma a század közepétől kezdve a Tisza szabályzás végigviteléig, illetve tovább, a vasúti hálózat kifejlődéséig. (Nem tartozik szorosan tárgykörünkbe, de itt kell megemlíteni, hogy Magyarországnak az első világháború utáni feldarabolása után a közlekedési vonalak elvágása miatt ugyanez a helyzet állt elő..).

A 18. századelő bodrogközi népessége még nem foglalkozhatott intenzíven mezőgazdálkodással: csak a Bodrog jobb partján emelkedő szőlőhegyek adtak biztos pénzforrást, a folyó ártéri síkságának agyagos földje az állatok téli szénáját sem teremte meg. Itt csupán a vadvizek halászata-vadászata kínált szerény megélhetést a helyi lakosságnak; de csak keveseknek, a századelő alacsony lélekszámú népességének.

Gyökeresen változott hát meg a helyzet amikor a demográfiai robbanás bekövetkezett: az ártéri gazdálkodás már nem tudta eltartani az itt élőket, a biztonsággal (tehát haszonnal) megművelhető földterület pedig nem volt elegendő, hiszen a vidék nagy részét tartósan, vagy időszakosan árvíz borította. A Bodrogköz  az egyik leginkább árvizek súlytotta terület volt az országban; a kereskedelmi utak emiatt messze elkerülték (a legközelebbi forgalmas út az árterület szélén, Tokaj-Sárospatak-Újhely-Nagymihály-Ungvár vonalon húzódott), hajózásról, vagy tutajozó áruszállításról pedig ugyancsak a vízimalmok és az elhanyagolt medrekbe dőlt fák, évszázados tuskók miatt nem lehetett szó.

A Bodrogközben az első újkori vízügyi beavatkozás a Karcsa medre felhasználásával készült hajózóút volt. A Tárkánytól Tokajig húzódó csatornát Rákóczi György erdélyi fejedelem németalföldi hadmérnökei építették 1646-ban honi példáik alapján, ám kihasználatlansága, elhanyagolása miatt feliszapolódott, s 1705 körül eltömték; mára nyomai sem látszanak. Ez a korát messze megelőző mű kétségkívül nem volt idevaló; élénk forgalmához az is kellett volna, hogy Tokaj után is tovább lehessen szállítani a csatornán érkező árukat, illetve hogy ezen a vidéken is legyen pénz idegen áruk vásárlására.

A 18. századra nem változott gyökeresen a helyzet: hiába nőtt meg a lakosságszám, ez nem emelte a vásárlóerőt.

A folyószabályozás és a mezőgazdasági tömegáruk termelése érdekében végzett tájátalakítások (vízelvezető vízrendezés) az ökológiai adottságknak nem megfelelő gazdálkodási rendszert alakítottak ki itt, amelyet ma már nem lehetséges fenntartani, ezért a helyi gazdaság és társadalom válságban van. A válsághelyzetet az ökológiai rendszerek tönkretétele indította el. A XIX. század közepétől folytatott folyószabályozási beavatkozásokkal a korábbi lápos, mocsaras területek jó részét nagykiterjedésű szántóvá alakították. Ugyanakkor ennek kialakítása és fenntartása az országos átlagnál jóval magasabb költségeket igényelt, mivel a természeti adottságok – elsősorban a gyenge minőségű termőtalaj – itt nem kedveznek a szántóföldi termelésnek. A bodrogközi beavatkozások lekésték a gabonakonjunktúrát, így a várt hasznok is elmaradtak. A korábbi vízhez kötődő, illetve közösségi haszonvételek lehetősége beszűkült, illetve megszűnt a tájhasználat átalakulása és a nagybirtokok térhódítása nyomán. A bodrogközi emberek által befolyásolhatatlan folyamatok, mint a tiszalöki vízlépcső megépítése, majd az ennek hatására megemelkedő talajvízszint csökkentését elérni hivatott (félbehagyott) komplex melioráció, vagy a bodrogközi kisvasút megszüntetése újabb lökéseket adtak a térség leépüléséhez. Összességében elmondható, hogy a bodrogközi mezőgazdaság „versenyképességének” az országos átlaghoz közelítése érdekében túlzott ráfordításokra volt szükség, aminek ellenértékét a mezőgazdaság nem volt képes kitermelni, válsága csak egyre súlyosbodott. A gazdálkodás, a tájhasználat rendszerének meghatározásában a helyieknek, az itt élők tudásának lényegében nem jutott szerep. A helyi gazdálkodás összeomlását követte a társadalom összeomlása is, az elöregedés, az elvándorlás, a deviáns jelenségek megjelenése. A térség településein a lakosság száma ma az 1920-as évekével azonos, azonban az elöregedést mutató korfa azt jelzi, hogy a helyzet folyamatosan rosszabbodik.

 

Forrás: http://bodrogkoz.fw.hu/