A disznóvágást is betiltaná a kormány

Úgy tűnik, a tradicionális disznóölést is “eltörli” a Bajnai-kormány. A disznóvágásra készülő házigazdák portájára már EU-konform vágóhidakat álmodnak a honatyák – legalábbis erre enged következtetni egy előkészítés alatt álló rendeletmódosítás. A falusi vendégasztal szolgáltatókat ellehetetlenítik a döntéshozók, pedig a vidéki vendéglátás adómentességének eltörlése és az üdülési csekk megadóztatása már önmagában is kivéreztetné a falusi turizmust.

Mivel az országgyűlés június végén elfogadta “a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról” szóló törvényjavaslatot, 2010. január elsejétől megszűnik a falusi vendéglátás (szállásadás, étkeztetés, programszervezés) adómentessége. Míg jelenleg a házigazda éves bevételének négyszázezer forintig terjedő része adómentes, jövő évtől minden fillér után be kell majd fizetni a terheket. “Körülbelül bevételük negyedét adózzák majd le a vendéglátók, ennek következtében sokan feladják, vagy el sem kezdik a tevékenységet” – jósol Sipos Jánosné, falusi turisztikai szaktanácsadó. A szakember szerint talán ennél is nagyobb gondot jelent majd a falusi vendégasztal-szolgáltatás szabályainak átalakítása.


2007-óta minden vidéki magánszemélynek lehetősége van arra, hogy vendégül lássa a falujába érkező turistákat. Nyilvántartásba vétel, valamint az adóhatósághoz való bejelentkezés után gyakorlatilag bárki fogadhat vacsoravendégeket. A szolgáltatás beindításához szakhatósági engedély sem szükséges, ám a vendéglátó minden esetleges problémáért teljes vagyonával felel. A szolgáltató naponta legfeljebb tizenöt széknyi kapacitással fogadhat turistákat, és tevékenységét csak idényjellegűen, alkalomszerűen végezheti (nem tarthat nyitva, csupán bejelentkezés alapján étkeztethet).


A kormány most a higiéniai követelmények jelentős szigorítására készül. Bár erre mindenképpen szükség van, félő, hogy ismét nem a magyar valóságnak megfelelő tényezők kerülnek majd a rendeletbe. Aggasztó például, hogy a tradicionális disznóvágást gyakorlatilag eltörölné a döntéshozó. “Az állattenyésztéssel, növénytermesztéssel valamint az alapanyagok feldolgozásával kapcsolatban igen szigorú egészségügyi előírásokat kívánnak bevezetni, ezeknek betartására azonban a legtöbb falusi házigazda nemigen lesz képes. Természetesen fontos, hogy a vendéglátók megfeleljenek bizonyos higiéniai feltételeknek – erre tavaly a szövetségünk ki is dolgozott egy kiadványt – ám a tervezett szabályok túlságosan kemények. Ha például a házigazda leöli disznaját, annak húsából nem készíthet pörköltet a vendégek számára. Erre kizárólag akkor van lehetősége, ha saját vágóhidat létesít, vagy a disznót elviszi a legközelebbi üzembe. Így azonban ismét elvész egy ősi magyar tradíció” – vélekedik Sipos Jánosné, hozzátéve, hogy a szigorú egészségügyi előírások éppen azoknak a munkáját lehetetlenítik el, akik számára kidolgozták a falusi vendégasztal szolgáltatást. “Ez a tevékenység elsősorban a kevesebb pénzből élő, vagy munkanélküli falusiaknak biztosít némi pluszpénzt, ám ők nem tudnak majd megfelelni az előírásoknak. Ha pedig képtelenek falusi vendéglátásból megkeresni például a téli tüzelőre valót, majd legfeljebb ők is szociális segélyért állnak sorba az önkormányzatnál” – érvel a szakember.

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) munkatársai jelenleg is dolgoznak a jogszabály szövegén. A szövetség szakemberei egy ajánlást készítenek, ám az már csak a jogszabály fogalmazóján múlik, miként bírálja felül és hogyan “tálalja” ezt a döntéshozóknak. “A magyar valóságnak megfelelő szabályokra volna szükség, amit nagyon nehéz a jogszabály megfogalmazóival elfogadtatni” – illusztrálja a kilátástalan helyzetet a szakember.

Forrás: [origo] vállakozói negyed