A fenntarthatóság felé való átmenet jó példái Magyarországon
A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa megbízásából Kajner Péter, Lányi András és Takács-Sánta András vezetésével tanulmány készült, mely számos fenntarthatóság felé törekvő hazai közösségi kezdeményezést mutat be. A kutatás az Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia érvényre juttatását segítő munkák sorába illeszkedik.
Lehetetlen lett volna mindet bemutatni, így a 2013. júniusában készült tanulmány nem teljes körű leltára, csak metszete a fenntarthatóságra törekvő közösségi kezdeményezéseknek.
A jó példák közösségi, civil kezdeményezések, azaz a megismert innovatív kezdeményezések általában nem formális intézmények, hivatalos szervezetek részéről indulnak, hanem elkötelezett emberek kitartó összefogása hozza létre őket. Látszólag kivételt jelentenek ez alól azok a kezdeményezések, melyeket (jellemzően kistelepülési) polgármesterek, önkormányzatok indítanak. Központi szerepüket abban láttuk ezekben az esetekben, hogy a pusztuló, elnéptelenedő falvakból a mobilis, kezdeményezőkész értelmiség javarészt már elmenekült, így az önsegítő programok indításához szükséges innovativitás, szellemi és szerény anyagi kapacitás már jóformán csak az önkormányzatoknál található meg. Sikerük nagyrészt attól is függ, hogy az elindított folyamatot mennyire teszi magáévá a helyi közösség. A fenntarthatóság felé vezető úton csak életképes közösségek járhatnak sikerrel.
Nem segítik e közösségeket azonban az úttörők előtt álló általános akadályok. A fenntarthatóságra irányuló kísérletek rendszeridegenek és így szereplőik, különösen a kezdeményezések motorjainak számító személyek az „átlagosnál” sokkal nagyobb terhet vállalnak. A „szokásos üzletmenetet”, piaci és hatalmi pozíciókat biztosítani (és gyakran az ebből kilógó kezdeményezéseket eltüntetni) kívánó technológiai, gazdasági, bürokratikus rendszer életidegen és ésszerűtlen akadályokat gördít útjukba pl. a háztáji feldolgozást, helyi értékesítést ellehetetlenítő jogszabályokkal, a megújuló energiák terjedését gátló szabályozási rendszerrel, a kicsi, ökológiailag fenntartható kezdeményezések számára elérhetetlen állami támogatások hiányával. Hosszú távú sikerük nagyrészt attól is függ, hogy képesek-e a kezdeményezések összeérni; a kitartó, magányos harcosok a működés terepét meghatározó politikai-gazdasági-jogi intézményrendszer játékszabályain is változtatni, kapnak-e ehhez segítséget kívülről?
Az ökológiai fenntarthatóság magától értetődően a gazdasági és társadalmi fenntarthatóságot is jelenti. Az efelé elinduló, települési szintű komplex fenntarthatósági kezdeményezések gyakran az alapvető szükségletek kielégítése érdekében próbálkoznak a részleges önellátással: önkormányzati tulajdonú területeken kezdenek növénytermesztésbe, állattartásba. A közmunka és más szociális programokat hasznosítva az önkormányzatok el tudják érni, hogy a munka világába visszavezetni kívánt emberek ne értelmetlen látszattevékenységeket végezzenek, hanem a helyi gazdaság újraépítésében vegyenek részt. Hernádszentandráson, Rozsályban, Panyolán, Tunyogmatolcson olyan kezdeményezéseket ismerhettünk meg, ahol a közmunkások az árokpartok kaszálása helyett az önkormányzat földjein, állattartó telepén dolgoznak és a megtermelt élelmiszer a helyi közétkeztetésbe kerül, ami jókora kiadáscsökkentést jelent a településnek. A közmunkások általában maguk is részesülnek munkájuk gyümölcseiből (és zöldségeiből). Markóc önkormányzata a település minden szabad közterületét gyümölcsfákkal ültette tele és a helyi lakosokat tájfajta csemetékkel látja el, közmunkával támogatja a helyi gazdaság felélesztését, így segítve a helyi önellátást, nem mellesleg genetikai kincseink hasznosítását. Gyulán az önkormányzat sajátos módszerrel a parlagon álló földeket tudta termelésbe vonni a földbank programmal, melynek terményei szintén a közétkeztetést segítik.
Túrkevén, a Nimfea Egyesület tájrehabilitációs céllal fogott hasonló tevékenységbe: a korábban kihasználatlan földeken legeltető állattartással állítják helyre a puszta természeti értékeit és teremtenek munkalehetőséget. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Ormánságban, az ország leghátrányosabb helyzetű területei közé tartozó, sokszor reménytelennek tűnő helyzetben lévő, magas arányú cigány lakossággal bíró falvaiban folytat példamutató, komplex gazdasági és társadalmi rehabilitációt, melyet szintén bemutatunk tanulmányunkban. A közösségi gazdálkodás sajátos példája a herencsényi Ökotársulás, ahol egy városi közösség által megvásárolt földeken helyiek termelik az egészséges élelmiszert számukra. A kezdeményezés jó példája lehet város és vidék kapcsolata helyreállításának is. Hasonló törekvések pl. a budapesti Szatyor közösség, illetve a Szeged-környéki Évkerék zöldségközösség, melyek termelő és fogyasztó közvetlen kapcsolatát teremtik meg.
A közvetlen kereskedelem, a fogyasztó és termelő közelebb hozása, a kiskereskedelmi láncolatok kiiktatása egyrészt a helyi gazdaság rehabilitációjának eszköze, másrészt emberibbé teszi alapvető létszükségleteink beszerzésének folyamatát. Jó példákat mutatunk be a helyi piacok alapítására (Kecskemét, Szimla-kerti Háztáji Piac, Káptalantóti). Más utat járnak, de szintén fontos kezdeményezések a helyi pénzrendszerek. A budapesti Talentum Kör vagy a soproni Kékfrank olyan törekvések, melyek a helyi gazdaság fellendítése mellett a közösségi kapcsolatok újraépítését is támogatják.
Az Élő Tisza védjegyrendszer, a Pannon Helyi Termék Klaszter, illetve az észak-magyarországi Nautilus Fenntartható Életmód Klaszter a helyi termékek, termelők felkutatását és piacra jutásuk elősegítését tűzte zászlajára. A védjegy, illetve a közös értékesítés megszervezése szintén a termelőt és fogyasztót hozza közelebb, és egy kiveszőben lévő fogalom: a tisztességes kereskedelem ethoszát kívánja feltámasztani.
Más önkormányzatok az energetikai önellátás felől közelítve próbálják meg nehéz helyzetüket enyhíteni. Ilyen kezdeményezés Bükkaranyoson a különféle megújuló források használatát összekapcsoló és egységes hálózatba szervező „virtuális erőmű”, vagy Nagypáliban a helyi távfűtés bioszoláris rendszere. Újszilváson energetikai rendszerváltásról beszélnek. Vépen országos nevezetesség a közösségi szélerőmű, amelynek csodájára járnak, de sajnos a turistaforgalom nem nyújt kárpótlást a vállalkozást ellehetetlenítő, a kicsikkel szemben olykor diszkriminatív állami energiapolitikáért.
A Magyar Élőfalu Hálózat települései közül kettőt: Visnyeszéplakot és a somogyvámosi Krisna-völgyet mutatja be tanulmányunk. Míg az önkormányzati törekvések inkább a helyi viszonyok, a falvak fokozatos, belülről kezdeményezett megváltoztatására törekszenek; addig az élőfalvak általában teljesen új szemléletet hoznak. A rendszerint városokból kivonuló, értelmiségi hátterű „telepesek” az ökológiai fenntarthatóságra koncentrálva kezdenek egy új, ökológikus életforma megalapozásába, melynek elfogadtatása a helyiekkel gyakran meglehetősen nehéz és hosszú folyamat. A két bemutatott kezdeményezés talán a legjobb példával szolgál arra, hogyan képes egy komplex életforma-kísérlet a tájat is gazdagítani és a helyi közösségbe is új erőt hozni. Mindkét esetben erős közösségi összetartó erőnek bizonyul a közös hit, azonban más eseteket látva a vallási hátteret nem láttuk a siker elengedhetetlen feltételének. A kutatás olyan kezdeményezéseket is bemutatott, ahol a helyi értékek védelme, a környezetvédelmi ügyekben megvalósított kiállás bizonyult közösségteremtő erőnek. A dunakeszi tőzeglápot védelmezők vagy a pátyi golffalu ellen tiltakozók számára a fellépés kényszerű kötelesség volt, de sikerük bátorítást adhat más hasonló, helyi környezetvédelmi ügyekben érintett közösségeknek.
Az élőfalvakkal rokon kezdeményezés a gyümölcsészeké. A Kárpát-medencei Gyümölcsész Hálózat őshonos és tájfajta gyümölcseink megőrzését, hasznosítását tűzte ki célul. Tanulmányunkban a drávafoki, markóci, a pórszombati, viszáki, visnyeszéplaki, somogyvámosi kerteket említjük. Bemutatjuk a jövő nemzedékek volt országgyűlési biztosa által kezdeményezett templomkerti, tájfajta gyümölcsfa-telepítési program két példáját Fóton és Csabdiban. Gombamód szaporodnak a közösségi kertek is, ahol a városban élők teremtik meg élő kapcsolatukat a földdel, termelik saját élelmiszereik egy részét és építenek új kapcsolatokat. Ezek közül a kispesti városi tanyát mutatjuk be.
A fenntarthatóság eszméjének terjesztése szempontjából meghatározó az oktatás szerepe. Ezek a törekvések nálunk elsősorban az ökoiskola hálózatban jelennek meg. A sikeres ökoiskolák példája azt mutatja, hogy a környezeti tudatosság alakításában a tapasztalatnak, következésképpen az iskola falain kívüli gyakorlati tevékenységeknek a szokásosnál nagyobb szerep jut. Az ökoiskolák és a hozzájuk kapcsolódó iskolakertek, mintagazdaságok, erdei iskolai és helyi tudás programok, tanösvények, környezetvédelmi akciók választékából néhány elismert hazai intézmény gyakorlatát emeltük ki abban a reményben, hogy a debrecen-józsai Rózsavölgyi Gyermekkert, a nyíregyházi E-Misszió Egyesület tanyapedagógiai kísérlete, az algyői ökoiskola, a jászberényi Zöld Diákparlament, valamint a káposztásmegyeri Homoktövis Oktatóközpont jó példája kedvet csinál e kezdeményezések követéséhez. Sokszor azonban magának az iskolának a megmaradása a tét. A kisiskolák felszámolásának, az oktatás központosításának meg-megújuló hullámai a kistelepülések utolsó megtartó erejét veszélyeztethetik, ami ellen a szülők nem egyszer elemi erővel tiltakoznak – és ez a közösséget is összekovácsolja. E példák sorából Erdőkürtét mutattuk be.
Igyekeztünk tehát a fenntarthatóságra törekvő kezdeményezések minél szélesebb körét bemutatni. A körkép egyfelől ötletet adhat más kezdeményezéseknek, úttörőknek, de lehetőséget ad a tanulásra és a kapcsolatépítésre is. A tanulmány a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa honlapján, a http://nfft.hu címen lesz elérhető, illetve alább letölthető.
A fenntarthatóság felé való átmenet jó példái Magyarországon
