A helyi gazdaságfejlesztés hazai jó példái – Műhelymunka

2018. május 25., Hotel Pannonia Rendezvényterme (3525 Miskolc, Kossuth Lajos u. 2.)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Humánökológia Mesterképzés és az Agenda 2030 Humánökológiai Kutatóműhely a globális együttélésről hallgatóival a Pro Cserehát Egyesület által indított Pro Lecsó programot érintő kutatást folytattunk 2018 tavaszán.

 

 E program keretében hátrányos helyzetű térségekben, a vegyszermentes kertművelés által segítenek nehéz sorsú embereknek: jobb minőségű élelmiszerhez jutnak és megélhetésüket kiegészíthetik. Hasonló célokat tűzött ki, de más utat jár Hernádszentandrás Önkormányzatának Bioszentandrás programja, amit szintén megvizsgáltunk a hallgatókkal. Műhelymunkánk bemutatja idei kutatásaink eredményeit. E projekteket összevetjük a nógrád megyei Terényben, a falu megújításáért indított kezdeményezéssel, melyet 2017-ben tanulmányoztak az ELTE TáTK Humánökológia Mesterképzés hallgatói. A tapasztalatok vitára bocsátásával a helyi gazdaságfejlesztési projektek sikeres működését kívánjuk elősegíteni.



Levezető elnök: Lányi András, ny. habilitált egyetemi docens, ELTE TáTK Humánökológia Szakalapító

10.00 – 10.10

Megnyitó

Előadások

10.10 – 10.30

Ekler Éva, Pro Cserehát Egyesület, elnök: A Pro Lecsó Program módszertana és a közösségekkel végzett munka

A Pro Lecsó Program és Bioszentandrás tapasztalatai: társadalmi, gazdasági hatások, fenntarthatóság

10.30 – 10.50

Balogh Pál, néprajzos muzeológus, Agenda 2030 Humánökológiai Kutatóműhely a globális együttélésről: A Pro Lecsó Program tapasztalatai Ároktőn – kutatási eredményeink

10.50 – 11.10

Lukács Bence, egyetemi hallgató, ELTE TáTK Humánökológia Mesterképzés: A Pro Lecsó Program Edelényben – kutatási eredményeink

11.10 – 11.30

Rákos Ágota, egyetemi hallgató, ELTE TáTK Humánökológia Mesterképzés: Hernádszentandrás – Bioszentandrás – kutatási eredményeink

11.30 – 12.00

Kérdések és válaszok

12.00 – 13.00

Ebéd

A helyi fejlesztés alternatív útjai

13.00 – 13.20

Kajner Péter, egyetemi oktató, ELTE TáTK: A falumegújítás és gazdaságfejlesztés útja Terényben

13.20 – 13.40

Plachi Attila, ELTE TáTK Humánökológia Mesterszak: Falusi önkormányzati szerepek és eszközök az ökológiai fenntarthatóság megvalósításában

Panelbeszélgetés és vita

13.40 – 15.00

Panelbeszélgetés a kezdeményezések helyi vezetőivel, résztvevőivel:

Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere

Kalóz Attila, Ároktő, Pro Lecsó helyi mentor

Tóth Attila, Edelény, Pro Lecsó helyi mentor

Lengyelné Magyar Judit, a Pro Lecsó program mentora

15.00 – 16.00

Vita a hallgatóság részvételével

 
A műhelymunkán a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát szíveskedjen jelezni a 06-30-768-8717 telefonszámon vagy a kajnerp@elotisza.hu címen, 2018. május 20-áig.

A műhelymunkát az ”A helyi gazdaság-fejlesztés hazai jó példájának fel-tárása és bemutatása” pályázati cél keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatja (201108/01614)

www.nka.hu


Agenda 2030 Humánökológiai Kutatóműhely a globális együttélésről