A köztársasági elnök Balmazújvárosban

2008. október 20-án, Balmazújvárosban „Az észak-alföldi régió tájgazdálkodási lehetőségei” című civil fórumon felszólalt a SZÖVET több munkatársa. A fórumon részt vett Sólyom László köztársasági elnök úr is, aki országjáró útja során kereste fel a rendezvényt.

A felszólalók 5-5 percben mondhatták el észrevételeiket a témával kapcsolatban, akik között megtalálhatjuk a tudományos élet szereplőit, gazdálkodókat és a civil szervezeti képviselőket. A fórum legfontosabb kérdései a biogazdálkodásról és helyi termékekről, azok értékesítéséről (helyi piacok létrehozása), közétkeztetésben való elterjesztéséről és a törvényi szabályzások módosításának fontosságáról szóltak.

A biotermelők részéről Boda Mihály, Veisz János, Bodnár György, Hubai Imre, Rózsa Péter beszéltek. Kiemelték, hogy a hazai biotermelés nemhogy emelkedett volna az EU-csatlakozás után, de kisebb lett, mert a támogatási programok kerete csökkent és a kiírások is elmaradtak. Az életidegen jogszabályok a feldolgozást és értékesítést teszik rendkívül nehézzé és költségessé.

Szabadkai Andrea, a SZÖVET munkatársa felszólalása után átnyújtotta a köztársasági elnöknek egyesületünk jogszabály módosítással kapcsolatos javaslatainak alapelveit, melyhez eddig 10 civil szervezet csatlakozott.

Makk Annamária, gazdálkodó aláhúzta, hogy lehetővé kell tenni a magyar embereknek, hogy hazai, egészséges árut fogyasszanak. Varga Sarolta, gazdálkodó szerint is az embereknek igénye van azokra a termékekre, amelyek bizonyosan magyar termelőktől származnak, de a piacra jutás nehéz a monopolhelyzetű felvásárlók miatt.

A köztársasági elnök úgy véli, el kell dönteni, milyen irányba haladjon a magyar mezőgazdaság az Európai Unióban, hiszen a hazai biogazdálkodásban komoly lehetőségek rejlenek, a 15 százalékos uniós átlaghoz képest, nálunk csak egy százalék az ágazat agráriumi részesedése.

Több támogatást a bionak!

Az összefoglalót készítette:
Matúz Krisztina

Képek:
Nagy Dániel



A SZÖVET-iroda csapata