A MAGOSZ magyar kézben akarja tartani a földet

A magyar gazdák a földvásárláskor csak olyan jogokat akarnak a külföldiek számára, mint amilyen jogok a magyarokat megilletik az Európai Unió országaiban – jelentette ki a MAGOSZ egyik vezetője. A gazdák azt szeretnék, ha magyar tulajdonban maradna a föld.

A gazdák számára a készülő kormányprogram legvitatottabb kérdése a föld lesz. Kispál Ferenc, a MAGOSZ országos választmányának elnöke a Magyar Rádióban elmondta: azt akarják, hogy a magyar gazdák tulajdonában maradjon a föld. Hozzátette, fontosnak tartják, hogy ugyanolyan kikötések legyenek a külföldiek földvásárlása esetén, mint az európai tizenötöknél.

„Próbáljon meg egy magyar ember Ausztriában, Belgiumban vagy Hollandiában földet vásárolni, ez nem működik. Mi se akarunk szigorúbb szabályozást, csak ugyanolyat, mint az EU más országaiban” – érvelt Kispál Ferenc.

A gazdák szerint az juthatna földhöz, aki több éve honosított magyar állampolgár, tud magyarul, és a földterület 20-30km-es körzetében lakik. A külföldiek elsősorban gazdasági társaságokon keresztül juthatnak nálunk könnyen földhöz. Az országos választmány elnöke elmondta: a készülő kormányprogramnak vannak olyan elemei is, amikkel a MAGOSZ egyetért, ilyen például a piacvédelem fontossága, az agrárközigazgatás kiépítése és fejlesztése, és a párbeszéd az agrárium, illetve az állami szervek között.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége május 28-án tartja rendkívüli kongresszusát, amely az országgyűlési választások utáni stratégiát határozza majd meg – mondta Kispál Ferenc. A kongresszuson a MAGOSZ szövetségi igazgatót is választ, az országos elnökség és a választmány jelölte Budai Gyula, aki a szervezet mai tájékoztatóján közölte: a gazdaszervezet továbbra is az érdekképviseleti tevékenységet tekinti elsődlegesnek, mivel a Magosz szerint „nincs jobb- és baloldali gazda, csak gazdák vannak és azoknak érdekeik”. A szervezet továbbra is ezekért az érdekekért kíván kiállni, és nem kíván politikai párttá alakulni.

Forrás: www.mno.hu, www.radio.hu