A miniszterek előtt a civil gazdaságélénkítő javaslat

A vidéki gazdaság élénkítését tenné lehetővé az a jogszabályi változtatás, amit civil szervezetek kezdeményeztek. A kistermelői élelmiszerfeldolgozást és forgalmazást segítené a javasolt rendeletmódosítás, melyet most a tervezet kidolgozói megküldtek a három illetékes miniszternek.

Már 32 civil szervezet és a termelők széles táborának együttes akarata áll a javaslat mögött. A kezdeményező Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (SZÖVET) a Védegylettel közösen bocsátotta társadalmi vitára a javaslatokat 2009. március 25-én. A javaslatok a kistermelői élelmiszertermelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 14/2006. (II. 16.) FVM-EüM-ICsSzEM együttes rendelet ésszerűsítését célozzák, hogy javítsák a hazai kistermelők esélyeit, a hazai termékek helyzetét. A kezdeményezők azt várják: ha a javaslatok beépülnek a hazai jogrendbe, a vidéki gazdaság plusz állami támogatás nélkül is fellendülhet.

A társadalmi egyeztetés eredményes volt, a gazdálkodói, civil és a hatósági oldalról számos szakmailag megalapozott javaslat érkezett. A javaslatokról a csatlakozó szervezetek képviselői és a hatóság, valamint az FVM képviselői április 30-án munkaértekezleten egyeztettek. A három tárcát érintő, szövegszerű jogszabálymódosítási tervezetet a civilek megküldték a földművelésügyi, az egészségügyi, illetve a szociális és munkaügyi minisztereknek, személyes egyeztetést kezdeményeztek.

A javaslatok elfogadásával:

  • értékesíthetővé válhatna a kistermelői feldolgozott termék (sajt, lekvár, kolbász…) a kiskereskedelmi és vendéglátó egységeknek is abban a megyében, ahol a gazdaság található vagy az azzal szomszédos megyében;
  • újra értékesíthetővé válhat a kistermelői nyers tej a közétkeztetés számára;
  • értékesíthetővé válhat a sertés, szarvasmarha, juh, kecske nyers hús;
  • a termelői vásárok szervezésének követelményei egyszerűsödhetnek.

A kistermelői jogszabálymódosítási javaslatot támogató szervezetek:

  1. Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara
  2. Bihar Közalapítvány
  3. Bors Alapítvány
  4. CEEWEB a Biológiai Sokféleségért
  5. Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (ÉLOSZ)
  6. Energia és Környezet Alapítvány
  7. Európai Civil Koordinácós Egyesület (ISOSOLAR)
  8. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ)
  9. Fogyasztó és Vidékvédő Egyesület
  10. GAIA Ökológiai Alapítvány
  11. HANGYA Szövetkezeti Együttműködés
  12. Hortobágy Közalapítvány
  13. Inspi-Ráció Egyesület
  14. Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kht.
  15. Kiskunsági Nők Egyesülete
  16. Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
  17. Magyar Biokultúra Szövetség
  18. Magyar Faluszövetség
  19. Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete
  20. Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete
  21. Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ)
  22. Messzelátó Egyesület
  23. Öko-forrás Közhasznú Alapítvány
  24. ÖKOTÁRS Alapítvány
  25. Piacfejlesztési Alapítvány
  26. Pro Vértes Közalapítvány
  27. Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (SZÖVET)
  28. Tiszatáj Közalapítvány
  29. Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE)
  30. Védegylet
  31. Zöld Folyosó Közalapítvány
  32. Zöld Pihenő Alapítvány

A rendelettervezetet megkapták:

Gráf József úr, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
Dr. Herczog László úr, szociális és munkaügyi miniszter
Dr. Székely Tamás úr, egészségügyi miniszter

Kapcsolat:

Szabadkai Andrea,
SZÖVET, piacépítési programvezető
06 30 768 8718
info@elotisza.hu
www.elotisza.hu

Simonyi Borbála,
Védegylet, agárprogram-vezető
06 20 258 3792
simonyib@vedegylet.hu
www.vedegylet.hu


2010. április 8-áig a jogszabálymódosítási tervezethez már 53 szervezet csatlakozott:

  1. Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara
  2. Bihar Közalapítvány
  3. Bors Alapítvány
  4. CEEWEB a Biológiai Sokféleségért
  5. Csongrád és térsége Biokultúra Egyesület
  6. Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (ÉLOSZ)
  7. E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
  8. Energia és Környezet Alpítvány
  9. Európai Civil Koordinációs Egyesület
  10. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ)
  11. Fejér megyei Paktum Egyesület;
  12. Fogyasztó- és Vidékvédő Egyesület
  13. GAIA Ökológiai Alapítvány
  14. GATE Zöld Klub Egyesület
  15. Győr- Moson- Sopron Megyei Agrárkamara
  16. HANGYA Szövetkezeti Együttműködés
  17. Hegypásztor Kőr Oszkó
  18. Hortobágy Közalapítvány
  19. Inspi-Ráció Egyesület
  20. Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kht.
  21. Kiskunsági Nők Egyesülete
  22. Kiszombori Faluépítő Közösségi Közhasznú Kft.
  23. Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
  24. Magyar Biokultúra Szövetség
  25. Magyar Faluszövetség
  26. Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete (MGE),
  27. Magyar Környezetgazda Egyesület
  28. Magyar LEADER Szövetség
  29. Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete
  30. Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ)
  31. Messzelátó Egyesület
  32. Moccantó Egyesület
  33. Nyitott Kert Alapítvány
  34. Nyugat- dunántúli Biokultúra Egyesület
  35. Ormánság Alapítvány
  36. Öko-forrás Közhasznú Alapítvány
  37. ÖKOTÁRS Alapítvány
  38. Piacfejlesztési Alapítvány
  39. Pro Vértes Közalapítvány
  40. Reflex Környezetvédő Egyesület
  41. Szövetség az Élő Tiszáért
  42. Természetes Életmód Alapítvány
  43. Tiszatáj Közalapítvány
  44. Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE)
  45. Vállalkozók Közép-magyarországi Regionális Szövetsége
  46. Védegylet
  47. Visnyeszéplaki Faluvédő és Közművelődési Egyesület
  48. VOSZ Közép-magyarországi Regionális Szervezete
  49. Zöld Akció Egyesület
  50. Zöld Fiatalok Egyesület
  51. Zöld Folyosó Közalapítvány
  52. Zöld Pihenő Alapítvány
  53. Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület

 


További híreink a témával kapcsolatban


A javaslat alább letölthető.


 

Kapcsolódó dokumentumok