Apadnak a folyók, nő a belvíz

Bár a folyók többsége apadásnak indult, jelenleg még mindig több mint 1103 km hosszú folyószakaszokon van árvízvédelmi készültség, a legmagasabb fokozatú azonban már mindössze 67 kilométernyi folyószakaszon van érvényben.

 

A belvízzel elöntött területek nagysága 29.000 hektár, a hét második felében ez azonban jelentősen nőhet. Az ár-és belvízvédelmi munkálatokban résztvevő több mint 1300 vízügyi szakember felkészülten és eredményesen védekezik, a kormány folyamatosan biztosítja az ehhez szükséges forrásokat – jelentette ki Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter ma a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság irányító központjában tartott sajtótájékoztatón. Karácsony óta, immár két hete folyamatos az árvízi és belvízi védekezés, jelenleg 1364 vízügyi szakember vesz részt a munkálatokban. A védekezés költségei meghaladták a 230 millió forintot, a szükséges forrásokat a kormány folyamatosan biztosítja.

Folyóink elsőrendű, állami fővédvonalain jelenleg 1103 km hosszban van védelmi készültség. III. fokú készültség a Kettős-Körösön 67 km és a Tarnán (Tarnóca, műtárgy tönkremenetel miatt) 13 km hosszban, II. fokú készültség 299 km hosszban a Fekete-, Fehér- és a Hármas-Körösön, a Berettyó és a Sebes-Körös alsó szakaszán, I. fokú a Tiszán Dombrádtól Tiszafüredig, valamint Fegyvernektől Dobáig, a Bodrogon, a Lónyay-csatornán, a Krasznán és a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán összesen 724 km hosszban. Az árvízi védekezésben a tegnapi napon 1061 fő vett részt.

A Tisza felső szakasza apad, a Túr folyó apad, a Kraszna Ágerdőmajornál lassan apad, Kocsordnál még árad, a Bodrog folyón folytatódott a lassú apadás, az elrendelt I. fokú árvízvédelmi készültség továbbra is érvényben van. A Fekete-Körösön folytatódott a lassú apadás, a Fehér-Körösön Gyulánál továbbra is III. fokú árvízvédelmi készültség van, a Kettős-Körösön Békésnél folytatódott a lassú apadás. A Hármas-Körös, Sebes-Körös, valamint a Berettyó alsó szakaszán II. fokú árvízvédelmi készültségben van. A hatnapos előrejelzési időszak végén a Felső-Tiszán, illetve a Tisza mellékfolyóin a tetőzés utáni apadást követően ismét áradásra lehet számítani.

A belvízzel elöntött területek nagysága 29.000 hektár, elsősorban a Tiszántúlon és a Körösök vidékén alakultak ki nagyobb elöntések. Az elöntött területek nagyságának felmérését jelenleg a hó akadályozza, elolvadásakor (a hét második felében várható felmelegedés) és a további csapadék hatására jelentősen megnőhet a belvízzel elöntött terület. Tegnap 87 szivattyútelep 8,0 millió m3 belvizet emelt át a befogadó vízfolyásokba, 303 fő vett részt a védekezési munkálatokban.

Jelenleg 7 vízügyi igazgatóság területén összesen 36 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség, ebből 20 szakaszon I. fokon és 16 szakaszon II. fokon védekeznek. Tegnap 87 szivattyútelep 8,0 millió m3 belvizet emelt át a befogadó vízfolyásokba, 303 fő vett részt a védekezési munkálatokban. 6 vízgazdálkodási társulat és Vésztő, Okány, Szeghalom, Füzesgyarmat, Ecsegfalva, Doboz, Gyula, Mezőtúr, Vásárosnamény, Magosliget, Makó és Kunszentmárton önkormányzata rendelt el belvízvédelmi készültséget.

A héten további csapadék várható és az OMSZ hosszú távú előrejelzése januárra és februárra is az átlagosnál csapadékosabb időjárást ígér. A síkvidéki területek nagy részén a felső talajrétegek telítődtek, ennek következtében a további belvízi elöntésekre kell számítani, egyben preventív beavatkozások is szükségessé válhatnak.

Forrás: Greenfo