Árvízi építőtábor: Felhívás hazai és határon túli fiatalokhoz

 Kárpátok-Tisza Nemzetközi Fejlesztési Szövetség középiskolás diákok és más ifjúsági csoportok, fiatalok szervezett mozgósításával – egy-két hétig tartó turnusokban – önkéntes ifjúsági építőtábori mozgalmat indít.

 

Az építőtáborok az árvíz sújtotta településeken 2010. július első felében kezdődnek és tartanak egész nyáron át, a szeptemberi tanévkezdésig. Az árvíz utáni újjáépítést célzó építőtábori mozgalmat kiterjesztik a Kárpát-medence és a világ magyarságára. Létszámtól függetlenül várnak minden olyan szervezett csoportot – iskolai, klub, cserkész, néptáncos, hagyományőrző –, amelynek tagjai erőt éreznek magukban a szerencsétlenül járt magyarországi árvízkárosultak megsegítésében.

„Magyarországon százhúsz éve nem pusztított ekkora árvízi katasztrófa, mint az elmúlt hetekben. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tizenegy települést kellett részben vagy egészben kiüríteni. Ötezer ember kényszerült otthonának elhagyására. A házak kártyavárként rogytak vízbe. Vannak, akik mindenüket elvesztették. Házaik összedőltek, egész életük munkája odaveszett. Mindent nem képes pótolni az állami kárrendezés! A katasztrófát átélt emberek, családok komoly lelki sérüléseket is szenvedtek. Ha azt tapasztalják, hogy melléjük állunk, nem hagyjuk őket egyedül, visszanyerik életük értelmét, erőt merítenek házaik újjáépítéséhez, az újrakezdéshez…” – áll a közleményben.

A szervezők kérik a hazai és határon túli közösségek tagjait, vezetőit, mozgósítsák maradék erejüket, valamint javasolják a szakközépiskoláknak és a szakképző intézményeknek, hogy – lehetőségük szerint – ajánlják fel: diákjaik nyári szakmai gyakorlatuk egy részét az árvízi építőtáborban teljesítsék. Az építőtáborban gondoskodnak a táborozók teljes ellátásáról – beleértve az egészségügyi ügyeletet is –, biztonságos munkafeltételeikről. A 18 éven aluliaktól napi hat óra, a 18 életévüket betöltöttektől napi nyolc óra fizikai munkát várnak. A legjobban teljesítőket – a közösségek döntése alapján – jutalomban részesítik. A jutalom ötnapos autóbuszos kirándulás Kárpátaljára, amelynek csúcspontja a Tisza újjáépített forrásának felkeresése a Keleti-Kárpátokban.

Jelentkezni a jaszkun@externet.hu e-mail címen vagy a 30/279-14-19 számon lehet.

Forrás: szegedma.hu