Az Európai Bizottság meghosszabbította a magyarországi földmoratóriumot

A magyar agrárdiplomácia jelentős sikerének tartom a döntést. Az elmúlt félév az egyeztetések jegyében zajlott, tárgyaltam a Bizottság képviselőivel, valamint a tagországi miniszterekkel és kifejtettem a hosszabbításhoz fűződő érveinket – hangsúlyozta a vidékfejlesztési miniszter, aki Brüsszelben, a Környezetvédelmi Tanács ülésén értesült a jó hírről.

 

A kollégáim és a szakértők kiváló dokumentációt állítottak össze, amelyben rávilágítottak arra: hosszabbítás nélkül fennáll a veszélye annak, hogy a mezőgazdasági földterületek piacán súlyos zavarok lépnek fel. A földpiac jelen körülmények közötti liberalizációja tág teret nyitna a spekulatív célú földvásárlásoknak, amelyek tovább szűkítenék a hazai mezőgazdasági termelők versenyfeltételeit.

A Bizottság közleménye hangsúlyozza, hogy Magyarország 2010. szeptember 10-i kérésének megfelelően engedélyezi, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező uniós polgárok és valamennyi jogi személy termőföldszerzésének korlátozását hazánk további három évvel meghosszabbítsa.
A grémium felkérte Magyarországot, hogy fokozza a mezőgazdasági reform befejezésére tett erőfeszítéseit és érjen el haladást a kárpótlási folyamatoknál.
Michel Barnier a Bizottság illetékes tagja kijelentette: a döntés valamennyi érv alapos elemzésének eredménye. Azért engedélyezzük Magyarországnak az átmeneti időszak további három évvel történő meghosszabbítását, mert hiszünk abban, hogy így sikerül felkészülnie a teljes körű liberalizációra, melynek révén azután a magyar mezőgazdasági ágazat az Unió belső piacának minden előnyét élvezi.
A magyar agrártárca vezetése tisztában van azzal, hogy a moratórium meghosszabbításával nem oldódtak meg a termőfölddel kapcsolatos szabályozási kérdések. A minisztérium rövidtávú célkitűzései között szerepel egy új földtörvény megalkotása valamint átfogó birtokrendezés megvalósítása és a mezőgazdasági üzemszabályozás törvényi szintű bevezetése.

Forrás: fvm.hu