Az Európai Parlamentbe viszi a cián-tilalmat az LMP

A Lehet Más a Politika (LMP) levélben fordult az Európai Parlament magyar képviselőcsoportjának tagjaihoz. Az ökopárt arra kéri a Fidesz, az MSZP és az MDF EP-képviselőit, hogy kezdeményezzék az EU bányászati hulladékokról szóló irányelvének módosítását a cián bányászati alkalmazásának betiltása érdekében.

 

Az emlékezetes nagybányai ciánkatasztrófa 10. évfordulójához közeledve az LMP már 2009 őszén törvényjavaslatot készített a hasonló hazai tilalomról. A javaslat körül több szervezet támogatásával (Greenpeace, MTVSZ, Védegylet) széles civil koalíció (www.cianmentes.org) és politikai egyetértés jött létre, melynek eredményeképpen december elején a magyar parlament egyetlen ellenszavazattal elfogadta az LMP javaslatát.

Arra van szükség, hogy „az Unió szintjén szülessen olyan szabályozás, mely kizárja a 2000. évihez hasonló tragédiák ismételt bekövetkezését más EU-tagállamokban, így a szomszédos országokban is. Annál is inkább, mert az azóta eltelt évtized reménytelen perei bebizonyították, hogy az ilyen környezeti katasztrófák okozta károk megtérítésének esélye gyakorlatilag nulla. Egyetlen hatékony eszközünk tehát a megelőzés.” – fogalmaz az EP-képviselőknek küldött levélben az LMP.

Forrás: Ciánmentes Magyarországért!