Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál
A kerítés ugyan nem kolbászból lesz, de a szökőkútból állítólag pálinka folyik majd, mindenesetre az idei, immáron harmadik Pálinka- és Kolbászfesztiválon nem kell aggódnunk az egy főre jutó alkohol és telített zsír mennyisége miatt.
A rendezvény időről időre szeretne mind több pálinkafőzőnek és kolbászkészítőnek lehetőséget adni a bemutatkozásra, ezért a Magyar Pálinkamarketing Nonprofit Kht. idén kétszer akkora területet biztosít a számukra. Így a tavalyi teltházas fesztivál után ebben az évben a látogatók is kényelmesebben élvezhetik majd az ízeket és a muzsikát.
A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a hungarikumok igazi értékére, a hagyományőrzés fontosságára, és persze nem utolsó szempont az sem, hogy minél több külföldi és belföldi látogató megismerje a magyar pálinka- és kolbászkülönlegességeket. Ráadásul ezen a fesztiválon kerülnek először a fogyasztók elé az idei termésből készült pálinkák is.
A fesztivált egy igazi kuriózummal, egy egyedülálló pálinkaszökőkúttal nyitják meg a szervezők. A gasztronómiai élmények mellett a zene is előtérbe kerül; Lajkó Félix, a HS7, a Pál Utcai Fiúk, valamint a magyar folk-, és jazzélet jeles képviselőinek muzsikáira koccinthat a nagyérdemű.
Forrás: est.hu