GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGVÁSÁR December 13-án, szombaton!




December 13-án, szombaton, reggel hat órától a
Komjádi Uszodánál
(Budapest, II. ker., Árpád fejedelem útja 8.)
és a XI. kerületi Vahot utcai-Tétényi út sarok
parkoló területén működő szombati piacon!




Tartalomjegyzék:

– Követség az Élő Tiszáért!
– Karácsonyi kínálatunk!
– Almalé akció – (Meggy elfogyott!)
– Piaci kínálatunk
– Magyarok Piaca
– Termelői vásár Óbudán!
– Szarvasmarha hús 13-án.


***


Kedves Barátaink!

Izgalmas kezdeményezést indítottunk útjára. Még ezen héten, szombaton
várjuk Budapesten a Követség az Élő Tiszáért nevű helyen is,

mely a tiszai táj termékeit, az ott élők üzeneteit fogja
közvetíteni az érdeklődők számára.

Ezen a szombaton, december 13-án is bemutatkoznak a
tiszai termékek a kedves érdeklődők számára.

Szeretnénk ha eljönne és megismerné ezeket a termékeket is. Szeretnénk, ha
megnézné a helyszínt és ötleteket adna, miként és hogyan csináljuk.
Karácsonyi ajándékkínálatunk (képeket a
http://picasaweb.google.com/ELOTISZA/KarCsonyiVSR# sorra kattintva
megtekintheti. Egy-egy termék képére kattintva, a kép alatt részleteket,
árakat is talál. Mellékletként a héten csatolunk cégek számára cégajándék
katalógust.  A termékeket az info@elotisza.hu címen rendelheti meg vagy
postai utánvétellel, vagy a követségen megkaphatja december 20-áig.

– továbbra is vásárolható igazi 100%-os magyar almalé.

Előrendelt termékek átvétele ezen a helyszínen is átvehetők!
Szeretettel várjuk, december 13.-án, szombaton 8-13-ig!

Követségünket az 1115 Budapest Tétényi u. 9. cím alatt találja (a Szent
Imre kórházzal szemben, a Tétényi út-Halmi u. sarkán). Könnyen
megközelíthető, egyszerű mellette és előtte a parkolás.

Szövetség az Élő Tiszáért


 ***


ALMALÉ AKCIÓNK december végéig FOLYTATÓDIK!
A meggylé már elfogyott!
Köszönjük eddigi kedvező fogadtatásukat!

Részletek a www.elotisza.hu oldalunkon talál.
———————————————————————–
***

GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGVÁSÁR December 13-án, szombaton!

December 13-án, szombaton, reggel hat órától a
Komjádi Uszodánál (Budapest, II. ker., Árpád fejedelem útja 8.) és a
XI. kerületi Vahot utcai-Tétényi út sarok parkoló területén működő
szombati piacon!

Standunkat a Szövetség az Élő Tiszáért embléma jelzi.
KOMJÁDI piacon az uszodától távolabbi, Árpádhíd felöli végén, az Árpád
fejedelem út felöli oldalon található.
Utánunk már csak egy műanyag használati cikk árus szokott lenni. Majdnem
szemben a túloldalon (a legvégén) a Kolossy téri pék piac sátra van.
Standunkon TÖBB termelő is jelen van, mind külön kasszával.
Megértésüket köszönjük.
A XI. kerületei standunk a Vahot utcai-Tétényi út találkozásánál lévő
Tétényi úti piaccsarnok és a Budapesti Művelődési Otthon mögötti
parkolóban, a Tétényi úttól távolabbi részén, a füves tér felöli oldalon
található.

* * *
ELŐRENDELÉST FELVESZÜNK  ÉS HÁZHOZSZÁLLÍTÁS AZ ALÁBBI
TERMÉKEKRE
(a termékek helyszín szerinti fellelhetőségét tételenként jelöljük.)
(megrendelő lap is csatolva, csak a fehér részbe írjon!)

(Házhozszállítás 20 000 Ft rendelés felett! Budapest területén belül!)

1. Jonagold alma/Tarpa
Tárolható, édeskés, lédús gyengén savanykás
Ár: 100 Ft/Kg   (házhozszállítással: 115 Ft)
II. ker.-i Komjádi piacon

2. Naményi Piros Jonatán alma/Tarpa
piros, tárolható
Ár: 2000 Ft/20Kg(faládástól).   (házhozsz: 2200 Ft/kg);
120 Ft/kg (házhozsz: 140Ft/Kg)
II. ker.-i Komjádi piacon

3. Pinova alma/Tarpa
Édes alma, hasonló a Gálához.
Ár: 120 Ft/Kg   (házhozszállítással: 140 Ft)
II. ker.-i Komjádi piacon

4. Golden alma/Tarpa
Márciusig eltartható
Ár: 140 Ft/Kg   (házhozszállítással: 160 Ft)
II. ker.-i Komjádi piacon

5. Idared alma/Tarpa
Édes-savanykás, Tavaszig eláll, lédús
Ár: 2000 Ft/20Kg(faládástól).   (házhozsz: 2200 Ft/kg);
120Ft/Kg (házhozszállítással: 140 Ft)
II. ker.-i Komjádi piacon

6. Idared alma/Dánszentmiklós
Integrált Agrár-környezet gazdálkodásból. Édes-savanykás,

Tavaszig eláll, lédús
Ár: 130Ft/Kg (házhozsz: 150Ft)
XI. ker.-i piac és XI. ker.-i követségen

7. Sarden alma/Dánszentmiklós
Integrált Agrár-környezet gazdálkodásból.
Ár: 130Ft/Kg (házhozsz: 150Ft)
XI. ker.-i piac és XI. ker.-i követségen

8. Golden alma/Dánszentmiklós
Integrált Agrár-környezet gazdálkodásból.
Ár: 120Ft/Kg (házhoz: 140Ft)
XI. ker.-i piac és XI. ker.-i követségen

9. Vöröshagyma/Nagykörü
Tárolható, szép erős héjú!, szabadföldi, kímélő gazdálkodásból
Ár: 120 Ft/Kg(házhozszállítással: 140 Ft/Kg)
Mindenhol


10. Lila hagyma/Nagykörü
Kímélő gazdálkodásból
Ár: 250Ft/Kg (házhozszállítással: 285 Ft)
Mindenhol

11. Fokhagyma/Nagykörü
Tavaszi, tárolható, magyar
Ár: 800Ft/Kg (házhozszállítással: 920 Ft)
Mindenhol

12. Desire burgonya/Nagykörü
Kímélő gazdálkodásból, tárolható
Ár: 70Ft/Kg(házhozszállítással: 80 Ft)
Mindenhol

13. Desire burgonya/Izsák
Homoki, tárolható
Ár: 70 Ft/Kg(házhozszállítással: 80 Ft)
Mindenhol

14. Kondor burgonya
Ár: 75 Ft/Kg (házhoz: 85Ft)
Mindenhol

15. Lilla Krumpli/Nagykörü
Kímélő gazdálkodásból, tárolható, fehér húsú krumpi
Ár: 75 Ft/Kg (házhozszállítással: 85 Ft/Kg
Mindenhol

16. Sárgarépa/Nagykörü
Szabadföldi, kímélő gazdálkodásból
Ár: 140 Ft/Kg (házhozszállítással: 160 Ft/Kg)
Mindenhol

17. Petrezselyem gyökér/Nagykörü
Szabadföldi, nagyméretű, kímélő gazdálkodásból
Ár: 350 Ft/Kg (házhozszállítással: 400 Ft/Kg)
Mindenhol

18. Cékla/Nagykörü
Kímélő gazdálkodásból
Ár: 100/Kg (házhozszállítással: 115 Ft/Kg)
Mindenhol

19. Conferance körte
Ár: 150 Ft/Kg (házhozszállítással: 170Ft)
Mindenhol

20. Bosc Kobak körte
nagyméretű, enni való
Ár: 300 Ft/Kg (házhozszállítással: 345Ft)
Mindenhol

21. Vilmoskörte
Ár: 250Ft/Kg (házhozszállítással: 285Ft)
Mindenhol

22. Dióbél/Nagykörü
Ár: 1600 Ft/Kg (házhozszállítással: 1840 Ft/Kg)
Mindenhol

23. 100% préselt ALMUSKA almalé /Nyíregyháza        AKCIÓ!
Jonatán almából, Kartondobozból kivehető, csappal ellátott tömlőben.
Ár: 1200 Ft/5liter (házhozszállítással: 1300Ft)
II. ker.-i Komjádi piacon és a XI. ker.-i követségen

24. 100% préselt VITABOX almalé /Lakitelek         AKCIÓ!
Édes, többféle (golden, gála, jonatán) almából, Kartondobozból kivehető,
csappal ellátott tömlőben.
Ár: 1200 Ft/5liter (házhozszállítással: 1300Ft)
Mindenhol

25. Szatmár-Beregi Szilvalekvár/Tarpa
Kizárólag szilvából készült (Nemtudom;, Besztercei).
Tartósítószer és hozzáadott cukor nélkül. Cukorbetegek is fogyaszthatják
Ár: 1600 Ft/üveg (950g) (házhozszállítással: 1840Ft)
II. ker.-i Komjádi piacon és a XI. ker.-i követségen

26. Aszalt meggy/Tarpa
Ár: 450 Ft/100 gr. (házhozszállítással: 515 Ft)
II. ker.-i Komjádi piacon és a XI. ker.-i követségen

27. Aszalt körte
Tartósítószer és hozzáadott anyag nélkül. Házi készítésű.

500 g-os kiszerelésben
Ár: 1200 Ft/csomag (házhozszállítással: 1380 Ft)

II. ker.-i Komjádi piacon és a XI. ker.-i követségen

28. Aszalt szilva
Tartósítószer és hozzáadott anyag nélkül. Házi készítésű. Maggal együtt
aszalva Nemtudom szilvából. 1000 g-os kiszerelésben
Ár: 1200 Ft/csomag (házhozszállítással: 1380 Ft)
II. ker.-i Komjádi piacon és a XI. ker.-i követségen

29. Savanyú káposzta/Nagykörű
Kímélő gazdálkodásból, tartósítószer nélkül.
Ár: 350Ft/Kg (házhozsz: 400Ft/Kg)
Mindenhol

30. Őrölt Csemege Fűszerpaprika/Nagykörü
Kímélő gazdálkodásból
Ár: 2400Ft/Kg    a XI. ker.-i követségen
2700Ft/Kg          Csak házhozszállításra

31. Pálinka:  Tarpa Fürtösmeggy Pálinka
0,5 liter, Alkoholtartalom.: 42 v/v%
Ár: 3800 Ft/üveg  a XI. ker.-i követségen és  házhozszállításra

32. Pálinka:  Tarpa Kajszibarack Pálinka
0,5 liter, Alkoholtartalom.: 42 v/v%
Ár: 3800 Ft/üveg XI. ker.-i követségen és  házhozszállításra

33. Pálinka:  Tarpa Kisüsti Szilvapálinka
0,5 liter, Alkoholtartalom.: 50 v/v% A TARPA szilvapálinka az
aprószemű vadon növő, nagyon aromás és édes “nemtudom”-szilvából készül.

Ez a fajta zamata és magas cukortartalma miatt, különösen alkalmas pálinka főzéshez.
A cefreérés teljesen természetes módon folyik le, anélkül, hogy
valamilyen idegen anyag kerülne felhasználásra.
Ár: 3200 Ft/üveg  XI. ker.-i követségen és házhozszállításra

34. Pálinka: Tarpa Szabolcsi Almapálinka
0,5 liter, Alkoholtartalom.: 42 v/v%
Ár: 3200 Ft/üveg
XI. ker.-i követségen és házhozszállításra

35. Pálinka: Tarpa Vilmoskörte Pálinka
0,5 liter, Alkoholtartalom.: 42 v/v%
Ár: 3700 Ft/üveg
XI. ker.-i követségen és házhozszállításra

36. Méz: Akác vagy selyemfűméz
Akác: Törtel környéki akácosokból, gyűjtik – természetes, vegyszermentes
erdőkből. Igazi hungarikum. A selyemfű is vegyszerezés nélküli vadnövény.
Ár: 1000Ft/1000g; 600Ft/500g; 400Ft/300g
XI. Ker.-i piacon

37. Vegyes virágméz és egyéb mézek (repce..)
Vegyes: nagyrészt napraforgós Ceglédi területről.
Ár: 900Ft/1000g; 550Ft/500g; 350Ft/300g
Csak a XI. Ker.-i piacon

38. Méz: Akác vagy selyemfűméz
Átállásos méhészetből bioméhészetre
Ár: 1300Ft/1000gr. (házhoz: 1495Ft)
Mindenhol

39. Méz: Vegyes
Átállásos méhészetből bioméhészetre
Ár: 1000Ft/1000gr. (házhoz: 1150Ft)
Mindenhol

Kérjük, előrendelés esetén legkésőbb Csütörtök  (december 11.) 19 óráig
jelezze igényét!


Az előrendeléseket a helyszínen 9 óráig tudjuk fenntartani. Amennyiben
sehogy nem oldható meg  9 óráig az átvétel, akkor jelezze mikor jönne
érte.
Házhozszállítás (20 000 Ft rendelés felett, Budapesten)  várható idejét
pénteken este jelezzük emailen, várhatóan a szállítás vasárnap lesz.
Amennyiben csak hétköznap megfelelő, kérem jelezzék (pl. cégek). Telefonos
elérhetőséget kérünk, az estleges akadályoztatás esetére.
Házhozszállítás esetén kérjük Önöket, hogy előre szerezzék be és készítsék
ki a termékek tárolására a DOBOZOKAT…! Köszönjük!

Előrendelését, észrevételeit leadhatja:
Szabadkai Andreánál
(Szövetség az Élő Tiszáért) a 06-20-378-0662 számon vagy az
info@elotisza.hu címen.

Név:
E-mail cím (ahová a visszaigazolást, vagy a vis maior jelentést is
küldhetjük):
Gyümölcs (pl. alma):
A gyümölcs fajtája (pl. jonatán, stb.):
Megrendelt mennyiség:
Átvétel helye (II. ker.-i, vagy XI. ker.-i piac):
Házhozszállítás esetén: cím, telefon.

NINCS ELŐRENDELÉS, de a piacon lesz:
     Sütőtök                Ár: 150 Ft/Kg
     Körték: 150-300 Ft/Kg

A kiszámíthatatlan tényezők ellenére igyekszünk a lehető legjobban
elősegíteni a termelő és a fogyasztó zökkenőmentes és kölcsönös
megelégedéssel záródó hosszútávú kapcsolatát.

Amennyiben előrendelését leadta, abban az esetben kérjük, hogy SZOMBAT
reggel, indulás előtt, nézze meg e-mailjét, mert VIS MAJOR esetén (termelő
területén hirtelen jött rossz időjárási tényező; a termés ezáltali
tönkremenetele, szétrepedése… miatt) még éjjel vagy hajnalban tudjuk
jelezni, ha az áru mennyiségével vagy minőségével probléma van, hogy ne
induljanak hiába a megrendelt termékért.

 * * *

 —————–

“Tisztelt Hölgyem/Uram!

Megnyílt Magyarok Piaca, Budapesten,
a rákospalotai Novák piacon belül (XV. ker. Pázmány P. u. 1/c).

Nyitva minden nap 07-18 óráig.

A kínálatból:
Zöldség-gyümölcs, füstölt húsáru, pékáru (hagyományos kenyerek!),
tejtermékek az Ormánságból,
méz a gyulai vadrezervátumból, ásványvíz, magyarok söre, kézműves
termékek, teák, könyv, nemzeti témájú ajándék tárgyak és cd-k.

Bővebben:   www.magyarokpiaca.eu;    20-317-23-29

 ——————————-


 ***


Termelői vásár Óbudán!

Óbudán 2008 december 13 -án 8-14 óráig
Raktár utcai parkolóban ( CBA mögött ) őstermelők zöldség-gyümölcs vásárt
tartanak.
Alma több fajta  fajta:  idared , jonatán  ,mucsu, jonicca , gála
,jonagold , starking
Télálló desiree burgonya
Télálló MAKÓI hagyma
VECSÉSI SAVANYUSÁGOK , TERMELŐI MÉZEK , sárgarépa, fehérrépa , babfélék ,
cékla , feketeretek, stb.
Információ: 06-20-462-7945.
 ——————————————————————
             

***

SZARVASMARHA HÚS!!!!

A gazda állatai főleg magyartarka fajtájúak a  Borsodi Mezőség ősgyepein
extenzív körülmények között.
A borjak születésüktől kezdve az anyjuk mellett nevelkednek, együtt járják
a legelőket.
“Az állatok nyáron csak az itt növő füvet legelik, télen az innen származó
szénát és a magam által megtermelt abrakot fogyasztják.
Sem tápot, sem takarmányadalékot nem használok, ettől mind állataim, mind
a belőlük készült hús is rendkívül ízletes és egészséges, amit magam is
nagy élvezettel fogyasztok.”

Az állatokat EU minősített vágóhídon vágják le, darabolják, csomagolják,
címkézik/gyártás, szavatosság, egyed azonosító, stb./ és előhűtik.

I.lehetőség:
Marhahús árak /2 évnél idősebb szarvasmarha/:
                                               Ár kb.(Ft/kg):
 – comb, hátszín                   1.500-1.700
 – lapocka, lábszár, gulyáshús, nyak,             1.000-1.400
 – szegy, oldalas                                            800

 1-3 kg-os vákuumcsomagolásban lehetnek.

II.lehetőség:
Egységcsomag, ami tartalmaz színhúst és csontos húst kb. azonos
mennyiségben,nagyobb, kb.3; 4; 5 kg-os csomagolásban, ugyanúgy előhűtve,
címkézve.
Ennek az ára
marhánál 1.300,
borjúnál 2.000 Ft/kg körül lenne.

Igénybejelentésüket 2008. 12 11-ig a következő módon tehetik meg az
info@elotisza.hu címen:

 Név: ……………
 Email, tel.: ……………….
 Melyik lehetőséggel kíván élni (I; vagy II.): ……
 Melyik állat húsa érdekli? (Marha hús vagy borjú hús): ………..
 Melyi hús típus/ok érdekli? (bélszín…oldalas):…………
 Kiszerelés, mennyiség (Ha több féle érdekli, mindre külön.)?
 ……………….Kg
 Milyen sűrűn tervezne vásárolni, ha elégedett? ……………..

 —————————————————————————
 ***

 A hírlevelet összeállította, további információk:
 Szabadkai Andrea
 Szövetség az Élő Tiszáért
 06-20/3 780-662
 info@elotisza.hu

 www.elotisza.hu

 Honlapunkon és hírlevelünkben szívesen közzéteszünk minden a termelő és a
 fogyasztók közvetlen kapcsolatán alapuló kezdeményezésről szóló hírt. A
 hírek tartalmáért, az árusítás körülményeiért a helyi szervezők felelősek,
 a Szövetség az Élő Tiszáért csak továbbítja a híreket. Szövetségünk
 jelenleg dolgozik azon, hogy az árusítás minél több helyszínen
 elindulhasson, többek között új, budai helyszíneken is. A friss hírekről
 hírlevelünkben számolunk be.

 Ezt a levelet azért kapta, mert jelezte, hogy érdekli a Szövetség az Élő
 Tiszáért Meggymentő Akciója, illetve a hazai termelők és fogyasztók
 összekapcsolását, a közvetlen kereskedelem megteremtését célzó munkánk. Ha
 nem szeretne több ilyen témájú levelet kapni, kérem, hogy jelezze az
 info@elotisza.hu címen és nem küldünk.