Helyi termékek a menzán

Civil szervezetek, étkeztető cégek és önkormányzatok együttműködésével mozgalom indult, hogy legyen évente (legalább) két nap, amikor helyi ételek szerepelnek a menzák étlapjain. A felhívásra az ország minden tájáról érkeztek nevezések, így január 21-én pénteken számos iskolában és óvodában finomabbnál finomabb helyi specialitásokat kóstolhatnak meg a gyermekek. Panyolán például csimbókos levest, Rédicsen hetési babos káposztát, Orfűn pedig medvehagymás pogácsát.

 

A Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, a Védegylet, és az ESSRG valamint a Naturháló szervezésében, a kistermelői civil érdekképviseleti együttműködés, valamint szakmai szervezetek és együttműködő önkormányzatok, étkeztető cégek, élelmezésvezetők részvételével mozgalom indult, hogy legyen (legalább) egy évben két nap, amikor a helyi ételek és specialitások szerepelnek a menzai étlapokon. Az egyik nap a Magyar Kultúra Napja azaz január 21-e, péntek, a másik pedig az Élelmezési Világnap október 17-e.

A felhívás szerint a helyi koszt legalább három fogásból kell, hogy álljon: leves, főétel, desszert (vagy savanyúság, gyümölcs). Lehet benne gyümölcs-zöldséglé, aszalvány, savanyúság, sütemény, s miden féle jó, amire helyben büszkék! Amennyire a beszerzés engedi e két napon az ebéd helyi termékek és helyi alapanyagok felhasználásával készüljön.

A nevezések a rövid idő ellenére az ország minden tájáról érkeztek. Többnyire, kis települések, még önálló főzőkonyhái tudtak bekapcsolódni, hisz ők rugalmasabban alakíthatják a menüt, jobban kapcsolatban vannak a helyi termelőkkel. Nagyobb rugalmasság, önállóság jellemzi még az egyházi
és az alapítványi intézményeket.

Érkezett nevezés Budapestről, a Csongrád megyei Bokrosról, Komlóskáról, Miskolcról (ott január 24-én lesz a MI MENZÁNK nap, mert 21-e péntek – hús mentes nap). Ezenkívül érkezett nevezés Nagykörűből (Marsi Gasztró Étterem), Orfűről, Panyoláról, Rédicsről, Szentkirályról, Székesfehérvárról. Többen már az októberi menüt is benevezték. Komlóskán például ruszin gombaleves lesz a menü szilvalekváros derelyével és Komlóskán termett jonatán almával. Nagykörűn orjaleves disznótoros májashurkával és kolbásszal, valamint cseresznyés és meggyes pitével. Budapesten a Greenpeace készít különleges menüt a saját konyháján 20 fő részére. Itt lencseleves lesz gombás tepsis burgonyával és túrógombóccal. Az ételek hozzávalóit 50 km sugarú körből , az óbudai, bosnyák téri piacról, és közvetlenül termelőktől (pl. Szilágyi-tanya, Gödöllő) szerzik be.

Éves, hagyományteremtő felhívásnak szánják a szervezők a MI MENZÁNK napokat, s várják az októberi napra az új jelentkezőket! A mozgalom által is segíteni próbálják a helyi termelők minőségi termékének, idénytermékeinek minél szélesebb körű bejutását a közétkeztetésbe. A civil szervezetek, önkormányzatok és a minisztériumi szakemberek a témában közös szakmai munkát is kezdtek.

A benevezett menük ITT elérhetők.

Forrás: nepszava.hu