Hidvégi-Üstös Pál, 1000 kilométeren át, futva vitte végig a Tisza üzenetét:

Együtt az Élő Tiszáért!

Hidvégi-Üstös Pál 2006 őszén azzal a céllal úszta végig, a világon elsőként, a Tiszát, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a ciánszennyezés után a Tisza újra élő folyó. Már ekkor biztos volt benne, hogy vissza fog térni a folyóhoz. Most elérkezett az újabb alkalom. Május 19-én rajtolt, hogy 22 nap alatt a Fekete Tisza forrástól, Kőrösmezőtől a szerbiai Titelig 1000 kilométert futva tegyen meg egészen a folyó torkolatáig. A futás célja, hogy a Tisza-menti települések összefogását segítse, felhívja a figyelmet arra, hogy csak együtt vagyunk megfelelően erősek, hogy tegyünk az élő Tiszáért, a környezetvédelemért és a térség gazdasági fellendüléséért. Fantasztikus 22 nap volt. Úgy érzem azokért a pillanatokért érdemes élni, amit ez a pár hét nekem adott, és amit én adhattam. Az úszásnál megismert tisza-menti embereknek önkormányzatoknak megígértem, hogy visszatérek hozzájuk, kitartok mellettük, és  nagykövetként felvállalom a Tisza ügyét. Örültek, hogy bennem nem csalódtak és továbbra is hihetnek bennem – mondja Hidvégi-Üstös Pál miután június 9-én missziója célba ért a szerbiai Titelben.

22 nappal ezelőtt indult el a sportoló, hogy végigfussa a Tiszát a forrástól a torkolatig, futva keressen fel minél több önkormányzatot és elvigye a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesülettel (SZÖVET-tel) közösen megfogalmazott üzenetet. Több mint 100 település csatlakozott aláírásával a nyilatkozathoz, valamint számos civil szervezet, intézmény és magánszemély, akiknek fontos a Tisza ügye. Hidvégi-Üstös Pál kivételes fogadtatásban részesült szinte minden településen, jó szívvel, ajándékokkal fogadták, közel 3000-en, polgármesterek, gyerekek, a Tiszához kötődő ismert személyiségek – az RTL Klub időjósa Pataki Zita és az új Tüskevár film főszereplője Kovács Lajos színművész – is futottak, kerékpároztak vele, de volt ahol lovasok kísérték.

Meglepő, hogy a Tiszát sokkal jobban ismerők, önkormányzati vezetők és környezetvédelmi szakemberek is az „egyszerű sportolótól” várják a megoldásokat. Az azonban kétségtelen, hogy talán senki nem szembesült ilyen rövid idő alatt a teljes Tiszavölgy életével, problémáival, elképzeléseivel, jövőképével. Hidvégi-Üstös Pál szerint a folyó mellett élők a helyi adottságok jó kihasználásában, a falusi turizmusban, a helyi jellegzetességekre épülő élelmiszerek termelésében és gasztronómiában és az összefogásban, a figyelem felkeltésében látják a jövőt. Ahogy Bán György, Tiszadob polgármester is megfogalmazta: „A Tisza újraszületett élete szolgálta az embert és az ember becsülte őt. Örömmel tölt el bennünket, hogy vannak éltetői és éltetőink. Együtt, önmagunkért, összefogással.”

Hidvégi-Üstös Pál már készül az újabb feladatra. Legközelebb kerékpárral tér vissza a folyóhoz és még több települést igyekszik megtisztelni látogatásával, a folyó mindkét partján. Bárki csatlakozhat hozzá kerékpárral, vízen, futva vagy éppen lovas fogattal. Igyekszik fenntartani a Tisza iránti figyelmet és reméli, hogy minél több sportturistát is hozhat a térségbe, aki élteti a helyi panziókat, fogadókat, éttermeket és megkóstolja a helyi termékeket.

Közös üzenetünket valamint a problémák és megoldási javaslatok summázatát az Élő Tiszáért UNDP-GEF Program 2008. június 14.-ikei, tokaji zárókonferenciáján tesszük közzé.

Az Együtt az Élő Tiszáért! program csapata:
Szűcs Julianna projekt és PR manager
Kőszegi Levente a program koordinátor, operatőr
Édes János edző, kerékpáros kísérő
Szomolányi Ervin kerékpáros kísérő, speciális mentős
Mányoki Ádám Endre masszőr
Kovács Szilvia masszőr
Veres István és Szabó Károly az ukrajnai programok szervezője
Szép Judit és Kerekes Géza a szerbiai programok szervezője


Hidvégi-Üstös Pál köszöni támogatóinak, hogy a Tisza Nagyköveteként végigvihette 4 országon át a folyó üzenetét:

A Szövetség az Élő Tiszáért Egyesületnek (SZÖVET), hogy közösen fogalmazhattuk meg az üzenetet, hogy aktívan részt vettek a programok szervezésében és egészséges tisza-menti élelmiszerekkel (aszalt gyümölcsök, almalé, sonka, kecskesajt) járultak hozzá, ahhoz, hogy legyen energiám a több mint 1000 kilométert végigfutni.

A Volkswagennek, hogy profi társra leltem a Cross Touran-ban, így akár 7 szervező kollégám is kísérhet, vagy egy komplett mentőcsónakot és egyben kerékpárokat is szállíthatunk.

A Lafumának a minden igényt kielégítő outdoor ruházatot és felszerelést, futónadrágot, pólót, dzsekit, hátizsákot, terepfutócipőt, hálózsákot, sátrat, kemping székeket, asztalt és örülök, hogy az Oxbow jóvoltából még sportöltönyt is viselhetek.

A Praktikernek, hogy nemcsak a Tisza ügye mellé állt, de sátrakkal, állványzattal, ponyvákkal, utánfutóval is segíti a munkánkat.

A Fiskarsnak a felszelésem elengedhetetlen részeként használt fejszéket, maccsétát, késeket, lapátokat (a sivatagban sokat forgattuk, és még fogjuk is), víztartályos hátizsákot és féltett Gerber késeimet. 

Az MBT-nek, hogy Swiss-Masai cipőivel, edző eszközként nagyban segítette a felkészülést, hogy gerinc-izmaim, lábboltozatom erősödjön.

A Noene betéteknek, hogy futásnál nem terhelem a sarkam, mert az ütődés (Forma 1-es autóknál tesztelteket igazolom!) 98%-át elnyeli.

A Tarpa Natura Kft.-nek a finom helyi ízeket, mely energia-bevitelként is fontos egy sportolónak, a házi sonkát, kolbászt, szalonnát, aszalt gyümölcsöket, pálinkát.

Az ASICS-nak az aszfalton és kemény útfelületen használt futócipőket.

QBE Atlasznak az utazási biztosítást Ukrajnában és Szerbiában.

A DHL-nek, hogy felszereléseim szállításánál és vámoltatásánál megbízható, gyors és a világon talán legelismertebb cégként profi partner.


További információ:

Kalandakadémia
Szűcs Julianna program koordinátor, médiakapcsolatok
Tel: (36 20) 9548-042
e-mail: szucs.julianna@dunaweb.hu
www.hidvegi-expedition.com
www.kalandakademia.hu

Szövetség az Élő Tiszáért
Kajner Péter
telefon: 06-30-545-3140
kajnerp@elotisza.hu
www.elotisza.hu
www.hidvegi-expeditions.com