Hídvégi-Üstös Pál blogja: június 3.

Június 3.
Csongrád – Mindszent 32 km
Tisza jól érzi magát nálunk. Juli, a feleségem hívott, hogy tegnap beoltották a kutyust és boldogan elfoglalta helyét a házában, megbarátkozott a Csöpivel, a pincsi keverékkel és a ház urával, Marcival, a macskával is. Már ne hívjatok, Tiszát nem adom, családtag lett.

Ma 6-kor keltünk és már 7.30-kor kezdtük a napot Tarjányi József iparművész, bicskakészítő műhelyében. Egy nagyon szép, zsűrizett darabbal lettem gazdagabb – Gerber késeim mellett szépen fog mutatni egy igazi iparművészeti darab – bemutatom ezt is a többi ajándékkal együtt június 14-én Tokajban, a SZÖVET konferenciáján. Szabó Évától pedig csodálatos festett tojásokat kaptam. Kajner Péterrel együtt a gimnáziumban a tanárokat és a gyerekeket röviden tájékoztattuk az Együtt az Élő Tiszáért programról, majd Bedő Tamás polgármester úr fogadott.

 

 

Az iskola előtt melegítettem be és miután interjút adtam a helyi TV riporterének, a gyerekekkel együtt futottunk ki a gátra. Itt már várt az RTL Klub és a Duna TV kamerája – az RTL híradóban június 3-án este és 4-én reggel látható a riport, a Dunán, pedig június 28-án az Equator Klubban – és Kovács Lajos a készülő Tüskevár mozifilm Matula bácsija. Együtt kocogtunk néhány kilométert majd a gyerekektől is elbúcsúztam és Mindszent felé vettem az irányt.

4 körül már itt is vártak a gyerekek és a város vezetősége részéről Répás Éva és Nagy Margit képviselő. A kultúrközpontban volt a szállásunk és a Birka Csárda vendégelt meg többek között helyi ízekkel. Én mindig igyekszem az étlapról ezeket kiválasztani. Mindszenten például tárkonyos, tejfölös pulykatokányt.