Hídvégi-Üstös Pál blogja: június 7-8-9.
Június 7.
Zenta – Ada – 25 km
7 órakor keltünk. 10 órakor a városi rádió interjút készített velem, amíg a csapatom megnézte a zentai panorámát a kilátóból. Pizzáztunk Szép Judittal, majd 2-kor rajtoltam Dezső Sanyival együtt Ada felé. Szép Judittól és Takács Györgytől – akiknek nem győzöm eléggé köszönni a zentai csodálatos fogadtatást és a sok szervezést – búcsúzóul kalácsot és bort kaptam és még kerékpárral el is kísértek egy darabon.
Ada előtt csatlakozott hozzám az Újvidéki TV, és a város határában kerékpáros gyerekek. A Vajdaságban jó előre tudtak az emberek az érkezésemről, nagyon jó médiája volt a missziónak. Sokan már messziről integettek, az autók elismerően dudáltak.
A Tisza-parti, újonnan épült rekreációs központba érkeztünk, ahol a község nevében fogadott Kovács Dobó Lea és Wolf Kornélia. A Park Hotelben szálltunk meg, itt másfél órás interjút készített a helyi újság. A vacsora sültes tál, s a délvidéken kötelező birspálinka volt. A hotel nagytermében a nyugdíjas klub bálozott, ami Jánost is jókedvre derítette, mert ekkor még nem sejtette, hogy hajnali háromig tart majd a mulatság. Bár külön szobákat kaptunk, a zaj miatt nem aludtam igazán jól.
Június 8.
Ada – Curug – 53 km
Szollár Zoltánnal, Ada protokoll vezetőjével beszéltük át az Együtt az Élő Tiszáért! program nyilatkozatának tartalmát, majd bemutatta a legújabb fejlesztéseket a városban, az épülő hidat, a rekreációs központot. Megállapodtunk, hogy hamarosan újra találkozunk, és részletesebben átbeszéljük, miképpen tud Ada csatlakozni egy közös tiszai projekthez. Késő délelőtt indultam el.
Péterrévéről elénk jött Kiss Zoltán majd a városházán is fogadott. A településen három ultrafutó, Kovač Janoš, Jocić Radivoj és Živković Dušan csatlakozott hozzám és együtt futottunk be lakóhelyükre, Óbecsére. A község alpolgármestere, hamarosan polgármestere, Knézi Péter, innen, Titelig tartó szerbiai programjaim szervezője, Kerekes Géza, valamint a helyi média fogadott. A polgármester vendégei voltunk 1 és 4 óra között ebédre, majd, hogy rövidítsem az utolsó napot még bevállaltam 25 kilométert, és eltrappoltam Curug-ig. Ezen a napon Aleksandar Dimitrijević Kísért autóval.
Szállásunk Törökbecsén (Novi Bečej) volt a Tisza-parti szállodában. Én szokás szerint külön szobában aludtam. A csapat tagjai mindig figyeltek arra, hogy legalább a horkolásuk ne zavarjon, és amennyire lehet, kipihenjem maga. Géza barackpálinkával vendégelte a társaságot és jól tettük, hogy délben, a bőséges sültes tálak még mindig bőséges maradékát elcsomagoltattuk, így megvolt a vacsoránk.
Szerbiai útinform: A határtól egy, magyarországi viszonyok között csak nagy jóindulattal autóútnak nevezhető egy-egy sávos, de leállósávval ellátott út vezet Belgrádig. Nem valami nagy rajta a tumultus, hiszen „autópályadíjat” kell fizetni, ami kb. 1500 forintot jelent Újvidékig. Emiatt a településeken átvezető, alsóbbrendű, de minőségében közel azonos utakon – csak a leállósáv hiányzik – bonyolódik szinte a teljes kamion- és autóforgalom. Egymást érik a járművek, sokkal nehezebb volt haladni, mint itthon. Szerbiai segítőim Szép Judit és Kerekes Géza is azt javasolták, hogy mindig menjen mögöttem egy autó. Ráadásul a szerb sofőrök elég vehemensek, látszik a mediterrán temperamentum, folyton dudálnak, előzgetnek. Azért az jól esett, amikor egy-egy rövid dudálással, integetéssel biztattak.
Június 9. CÉL!
Curug – Titel, Tiszapart – 51 km
22 nap, összesen 1003,6 km
Törökbecsén Milivoj Vrebalov-Misa polgármesterrel tartottunk sajtótájékoztatót a délelőtti órákban, reggeliztünk és Szilvi az utolsó napon is jól átgyúrt, tudta, hogy talán ez lesz a legnehezebb távom. 11.30 kor rajtoltam Curugról és alig futottam néhányszáz métert láttam a VW Cross Touranunkat bekanyarodni a település főútjára Temerin felől. Repültem át a kereszteződésen, persze jó fiúként zöldnél, hogy újra lássam a kedves arcokat. Mindenekelőtt Julit, a feleségemet és programjaim fáradhatatlan szervezőjét, valamint Mányoki Ádámot, Szomolányi Ervint és a SZÖVET oszlopos tagját, fotósát Toplak Zoltánt.
Curug végén újabb ismerősökkel találkozhattam Tarr Zsuzsi, a Fókusz riportere már 2004-es Magyarországon keresztül zajló túlélőtúrámról is forgatott, és azóta is végigkíséri „őrült” programjaimat a kamerája. Telefonon, pedig bejelentkezett a Lafuma képviselője Tálas Csilla férje Tálas Laci, hogy már befutottak Titelre, készítik elő a terepet – éppen hadgyakorlat és komplett folyóátkelés zajlott a strandon, így nem volt könnyű dolguk – és már nagyon várnak. Ma valahogy nagyon lassan fogytak a kilométerek és újra iszonyú volt a hőség. Titel felé kocogva már azt vártuk, hogy mikor kapunk nyakunkba egy kiadós zuhét, de végülis elkerült. János a mezőn szaladgáló ürgéket számolta és a leégett vádliját kenegette, és mint eddig folyamatosan, beszélt és énekelt. Már csak 10 km. Már csak 5. Lassan látom a Titel táblát.
Szinte fohászkodva borultam rá a sárga fémdarabra és eldurrant néhány üveg pezsgő is. A drága nedűben tocsogva öleltük egymást a feleségemmel, majd az egész csapattal. Ezt vártuk… Hogy végre befussunk Titelbe. Persze még nem ez volt a cél, az egész településen át kellett szaladnom. János bringájának kereke éppen most mondta fel a szolgálatot, reménytelenül laposodott, már nem volt értelme megfoltozni erre a kis időre. Egyedül, a Tourannal kísérve futottam be egészen a strandig. Nem bírtam ki, bele kellett lépnem, bele kellett üljek a Tiszába. Mennyire vártam 2 éve, hogy végre kiszállhassak a vízből! Most ugyanannyira vágytam a habok hűs érintésére. Hívtam a csapatom is. Néhány perc múlva már mindannyian csuromvizesen álltunk, feküdtünk, ültünk a vízben…
Toplak Zoli átadta a SZÖVET serlegét, Titel jegyzője, pedig újból tiszta szívből szorította a kezem, köszöni, hogy bennem nem csalódott, betartottam az ígéretem és komolyan gondolom, hogy felvállalom a Tisza ügyét. Mindenkinek, aki missziómat segítette üzenem, hogy kitartok mellettetek. Segítem, hogy az elképzeléseitek valóra váljanak, mert együtt erősek vagyunk.
Nagyon köszönöm csapatomnak a rengeteg segítséget, erőt. Mindenekelőtt Kőszegi Leventének a profi szervezést, a kiváló logisztikát és, hogy élére állt a kísérő teamnek. Édes Jánosnak, hogy sok éve segíti fejlődésemet, a hatékony edzésterveket, a fáradhatatlan kerékpáros kíséretet és a jókedvet, amivel mindannyiónknak segítette „túlélni” a napokat. Szomolányi Ervinnek egyszer speciális mentősként, máskor éppen kerékpár szerelőként szakértelmét. Mányoki Ádám Endrének és Kovács Szilviának a napi kétszer egy órás, valamint napi frissítő masszázst. Hogy mindig odafigyeltek a fájó izmaimra. Nélkülük nem tudtam volna végigcsinálni a 22 napot, de ezt már hangsúlyoztam párszor. Mindkettőjüket bátran ajánlom sportoló és stresszes barátaimnak.
És köszönöm a sikeres programot: Szabó Karcsinak, Veres Pistának, Szép Juditnak, Kerekes Gézának, a Szövetség az Élő Tiszáért munkatársainak, a szponzorraimnak, a Volkswagennek, a SZÖVET-nek, a Lafumának, a Prakitkernek, a Fiskarsnak, az MBT-nek, DHL-nek, a QBE Atlasznak, a Noene-nek és az Asics-nak.
