Indul a borsodi bioegyetem

Biogazdálkodásra épülő oktatási és foglalkoztatási programot indítanak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson, egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően ugyanis mintegy 28 millió forint áll rendelkezésre a pályázati projekt megvalósítására.

 

Több éves tervezési és előkészítési munkát követően megvalósulhat a következő éveket meghatározó, biogazdálkodásra épülő program, mondta Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere.

Hernádszentandráson a 18 hónapos program 25 helyi lakos számára biztosít lehetőséget arra, hogy – elsajátítva a biogazdálkodás elméleti és gyakorlati alapjait – a képzési időszakot követően önállóan, vagy a tervek szerint majd félpiaci struktúrában működő helyi gazdaságban dolgozhasson.

A projekt szakmai hátterét a gödöllői Szent István Egyetem oktatói biztosítják, akik a tananyagok speciális kidolgozása mellett állandó felügyeletet, és tanácsadást is végeznek. A program résztvevőinek kiválasztásával párhuzamosan a következő hetekben Hernádszentandrás központjában elkezdődik a központ színtere, a hatezer négyzetméteres mintagazdaság kialakítása.

A tervek szerint a termelés kora tavasszal indul, végleges arculatát idén júniusára éri el.

Forrás: index.hu