Januártól elérhető néhány GOP-pályázat

A jövő évtől induló Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében komplex vállalatfejlesztési pályázatokra lehet majd uniós pénzt igényelni – közölte Novák Csaba, a GOP Irányító Hatóságának vezetője.

A GVOP 2004-2006 hároméves kerete öt kiemelt prioritásra összesen 162,38 milliárd forintot szánt. A program során közel 21 ezer pályázatot rögzítettek, a támogatási igény meghaladta a 335 milliárd forintot. A megítélt támogatások összege meghaladta a 163 milliárd forintot, ezáltal több mint 346 milliárd forint értékben valósultak meg a különböző projektek.

A 2007-2013-as tervezési időszakban 670 milliárd forint áll majd a GOP rendelkezésére, az Új Magyarország Fejlesztési Terv 8 ezer milliárd forintos keretéből. A gazdaságfejlesztés eszközei közül a regionális operatív programokban kapnak helyet: vállalkozások együttműködését támogató konstrukciók, a klaszterek, az inkubáció, a hálózatosodás, az új technológiai transzfer irodák kiépítése és működtetése, a kis és középvállakozások (kkv) kialakulását támogató inkubációs szolgáltatások létrehozása, illetve a vállalkozói tanácsadás és információ ellátás a helyben kiépült intézményrendszerre alapozva, valamint a helyi jelentőségű ipari parkok, telephelyek támogatása.

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program alá minden régió beletartozik, kivéve a Közép-Magyarországi Régiót, mely külön pénzkeretet fog kapni, 120 milliárd forintot. A GOP az alábbi négy prioritásra koncentrál százalékos megoszlással: K+F és innováció a versenyképességért (31 százalék), vállalkozások (kiemelten a kkv-k) komplex fejlesztése (36 százalék), a modern üzleti környezet erősítése (10 százalék), pénzügyi eszközök a kkv-k finanszírozáshoz juttatásáért (23 százalék).

Az említett prioritások közül a K+F és a
vállalkozások komplex fejlesztése prioritásokban már várhatóan januárban elindul néhány pályázat, a 2.1.1 vállalati beruházások támogatása, valamint a 2.1.2. munkalehetőség teremtő, vállalkozásfejlesztő beruházások támogatása a hátrányos kistérségekben. Ezek a korábbi GVOP-s nagysikerű pályázatok „utódpályázatai”.

A különbség Novák elmondása szerint az lesz, hogy a korábbinál erősebb projekteket várnak, valamint szélesebb elszámolható kör társul a pályázatok mellé. Novák kiemelte, hogy az elbocsátott köztisztviselők számára magánszemély hitelt terveznek nyújtani cégalapításra.

 

Forrás: www.fn.hu