Karácsonyra – reményt!
Gyűjtést indít, társadalmi összefogást kezdeményez az Élőlánc Magyarországért a kisiskolák megmentésére.
A normatív támogatás csökkenése és más megszorító intézkedések sok száz falusi iskolát fenyegetnek megszűnéssel. Az iskolával rendszerint az utolsó közösségformáló, kultúra-közvetítő intézmény tűnik el a lassú pusztulásra ítélt falvakból. A mindennapos utazásra kényszerített gyermekek pedig súlyos hátrányt szenvednek.
A kezdeményezők azt szeretnék, ha idén minden jóakaratú ember a karácsonyi ajándékra szánt pénz 10%-át a kisiskolák megmentésére áldozná. A gyűjtést jövőre is folytatjuk, a befolyt összeget a Gazsó Ferenc és Lezsák Sándor vezetésével alakuló testület osztja majd szét a pályázó iskolák között.
Felhívásunkat és a kisiskolák megmentését célzó mozgalom céljait sajtótájékoztatón ismertetjük.
Helyszín: Parlament Café (Budapest, Vértanúk tere 1.)
Időpont: november 14.(szerda), 11.00
Résztvevők: Gazsó Ferenc szociológus, egyetemi tanár, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja, Pálinkó Gyuláné, a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesületének elnöke és Porogi András, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületének alelnöke.
Kérjük a sajtó munkatársait, legyenek segítségünkre a közvélemény mozgósításában, a társadalom felelősségérzetének felkeltésében!
A szervezők nevében:
Lányi András
iroda@elolanc.hu
06-30-59-79-001
Forrás: www.elolanc.hu/kisiskola