Konferencia a Magyar Tudományos Akadémián

A közlemúltban, második alkalommal kaptam lehetőséget, hogy a Magyar Tudományos Akadémia patináns épületében tarthassak előadást. A felkérést megtisztelőnek tartottam és természetesen elfogadtam.

 

A Tisza-menti kistelepülések jövőjének legfontosabb kérdéseiről osztottam meg gondolataimat a résztvevőkkel.
A konferenciát Dr. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitotta meg.

A minisztérium újra átgondolja a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztésének programját. Úgy vélem, komolyan gondolja a vidék talpra állítását. Az ország pénzügyi helyzete azonban rendkívül nehéz. Az ország eladósodott és a pénzügyi válság még tovább súlyosbítja a helyzetet. Nincs kétségem, hogy a minisztérium új vezetése az eddigieknél sokkal jelentősebb forrásokat biztosítana a kistelepülések fejlődéséhez, a kis- és középvállalkozó gazdálkodók életben maradásának támogatására. Ez a forrás azonban nehezen biztosítható.

Előadásomban elsősorban arról beszéltem, hogy: a kistelepüléseknek lehetőséget kell adni, hogy természeti erőforrásaikkal ők maguk szabadon rendelkezhessenek, ezeket az erőforrásokat az ott élő emberek boldogulására tudják fölhasználni. Ahogyan a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztési programjánál is évek óta hangsúlyozzuk, csak komlex programnak van értelme. A csak műtárgyakban gondolkodó beavatkozások önmagukban nem biztosítják a megélhetést.

A nagy beruházások esetében pedig, ilyen pl. az újra fölvetett csongrádi vízlépcső esete, a beavatkozás nem hozhat létre a Tisza már pontjánál rosszabb állapotot, mint a jelenlegi. Sürgetően szükség lenne a Tisza-mentére is egy fejlesztési stratégia elfogadására, ami 20 év óta nem valósult meg. E nélkül évről évre változnak az elképzelések, nincs tervezhető jövőkép.

A konferencián egyébként főleg egyetemi oktatók és az Akadémia tagjai tartottak előadást. Számos kérdés hangzott el a hallgatók részéről.

Dr. Veres Nándor
Nagykörű polgármestere
Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnöke



(Dr. Veres Nándor prezentációja alább letölthető és hamarosan felkerül honlapunkra a konferencia teljes anyaga is.)

Kapcsolódó dokumentumok