Könyvajánló

 

Dr. Tanka Endre, Molnár Géza: Nem én kiáltok, a föld dübörög
A nemzeti megmaradás programja a földről és a vizekről (Kairosz Könyvkiadó, Bp. 2011. 1 – 418. o.)

A könyv két szerző önálló munkája, amit a két téma összefüggése köt össze. Ma a föld és az édesvíz közösségi birtoklásától függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk. A „földkönyv” (1 – 297. o.) történeti – jelenbeli létében és a jövőre kitekintve elemzi a hazai föld „hamleti vívódását”. A bevezető vázolja, hogy a kárpát-medencei államalapításunk óta a magyarság miképp és miért veszítette el a földhöz fűződő szakrális kötelékeit. Ezeknek csak az újraszövésétől remélheti, hogy a föld ismét a szülőföldet, a hazát jelentse számára.

A könyv I. fejezete a földviszonyok 1989 utáni sorsával szembesül, amit a szerző a globális tőkehatalmat szolgáló földpolitika hagyatékának tekint. A II. fejezet a föld alkotmányos összefüggéseit tárgyalja. Ez után a szerző azt vizsgálja, hogy mit adhat a Közös Agrárpolitika jövője a magyar föld megtartásához. (III. fej.) Bő teret szán az elemzés a földprogram stratégiájáról szóló, új szakirodalmi vitáknak. (IV. fej. 91 – 183. o.) Ezt követi a zárófejezet, a nemzeti megmaradás földprogramja, ami a szerző mondandójának a lényege. (V. fej. 184 – 230. o.)

Ez a könyv a földügyről (multidiszciplináris kutatási módszerrel, főként a történetszociológiára, a jogtudományra és az agrárgazdaságtanra építve) átfogó, a viszonylagos teljességre törekvő, több dimenziós képet nyújt. (Így pl. már a történeti részbe ágyazza a mai birtokszerkezet és a mezőgazdaság eljesítményének legfrissebbadatait, amelyek ismerete nélkül nem ítélhető meg a reális cselekvési igényünk és esélyünk.) A szakirodalmi vitákat a szerző nemcsak saját álláspontjának a kifejtésére, a tisztázásra használja, hanem arra is, hogy – mellőzött alapkérdésekben – rendszerezett, új ismereteteket adjon. (Pl. „A külföldiek földtulajdona a nagyvilágban.” 123 – 129. o. Avagy: „Mi a földreform?” – 100. o. „Mit jelent a földtulajdon?” – 101 stb.)

Földprogramját a szerző azért nem nevezi nemzetstratégiának, mert szerinte a roncs- és páriatársadalomra szétrobbantott magyar közösségnek ma még nincs a létérdekeinél érdekérvényesítő képessége, amihez előbb, a népességnek öntudatos nemzetté kell válnia. A program arra keres intézményi választ, „hogyan lehet Magyarország földje a magyarságé?” A szerző programjának néhány elemét a polgári kormány földpolitikája átvette. (Így az állam elsődleges elővásárlási jogának bevezetését és az ún. demográfiai földprogramot, ami a gyermekeket vállaló fiatalokat földhöz és agrárüzemhez juttatja.) Mégis, ez a program két ponton is eltér a kormányprogramtól: egyrészt, mentes bármely politikai érdekkötöttségtől (lévén a szerző független kutató), másrészt történelmi képletben és távlatban javasolja az építkezést: az általa kidolgozott intézményrendszer a XXI. század globális kataklizmáiban is biztosíthatja a termőföld megőrzésével és az élelmiszer termelő képességünk fenntartásával megmaradásunkat. A földprogram – a szerző szándéka és kutatási célkitűzései szerint – a
következőkben lép túl a különböző pártok és kormányok által 1989 óta követett földpolitikán:
a/ Intézményi javaslatai a gyakorlatban a valós rendszer-szerveződés igényét érvényesítik. Ennek magva a birtokrend, amely földviszonyainkat értékalapú birtokpolitikával, a közérdek elsőbbségével úgy formálja, hogy az a föld valós társadalom- gazdaságszervező közfunkcióit a fenntarthatóság, az élet szolgálatába állítsa. (A föld ui. – a neoliberális doktrínával szemben – századunkban már nem lehet csupán a tőkehasznosulás tárgya és eszköze, hanem államterület is – a szuverenitás természetföldrajzi tárgya -, a társadalmi lét és az életminőség alapja, továbbá – szűkös közgazdaság jószág lévén – az elsajátítási monopólium tárgya: hatalmi-uralmitényező.)

A birtokrend (melynek fogalmát az 1945 előtti hazai polgári agrárgazdaságtan legjobbjai alkották meg) a földtulajdon, a földhasználat, a földvédelem és a földügyi igazgatás célvezérelt és összehangolt rendszerét jelenti. A program ezeket az elemeket egyenként és összefüggéseikben elemzi, minden egyes elemnél meghatározza az ésszerű változtatás stratégiai igényeit. (Pl. mivel az új történelmi helyzetben az „állam a legjobb földtulajdonos”, intézményi megoldásokat javasol arra, hogy a 6,9 millió ha termőföld alapból, 5-10 éven belül, az állam 4-4,5 millió ha földtulajdonhoz jusson, amellyel biztosíthatja az ésszerű földkészlet-gazdálkodást, a kis – és középüzemi földszükségleteknek földhasználati típusokkal kielégítését. Ennek első lépése a meglévő 2 millió 178 ezer ha állami földtulajdon „befagyasztása”, forgalomképtelen kincstári vagyonná minősítése lenne.)

A földhasználat reformját a mezőgazdasági üzemszabályozás bevezetése jelentené, amely kötelező érvénnyel a teljes földalapra, minden
árutermelő gazdaságra kiterjedne és csak az a gazdaság részesülhetne (uniós és nemzeti) támogatásban, amelyik teljesíti az üzemtörvény
követelményeit. Ez az intézmény – 5-10 éven belül – megszűntetné a nagybirtokrendszer mai egyeduralmát és a birtokszerkezetben meghatározó arányt biztosítana a kis – és középüzemeknek. A földvédelem gyökeres paradigmaváltást kíván, amelynek intézményi javaslatai hosszú távon szavatolják a mennyiségi és minőségi védelmet. A földigazgatás reformja hatékonyan szolgálná a birtokrend valamennyi eleménél az értékalapú birtokpolitika végrehajtását.

b/ A program egésze és összes részeleme teljes összhangban áll a közösségi és a hazai jogrenddel, így megvalósításának nincsenek jogi
akadályai. Kétségkívül, a globális tőkehatalom és a nagybirtokrendszer szűk haszonélvező csoportjának az elsajátítói magánérdekeibe ütközik, amelyeket azonban a földpolitikai döntéshozó felülírhat a társadalom létérdekeinek az elsőbbségével.

c/ A földstratégia előnye a végrehajtás fokozatossága, továbbá az állam és a társadalom teherviselő képességének figyelembe vétele. Az állami földtulajdon gyarapítását – az elsődleges elővásárlási jog alapján – az gyorsítaná fel, ha az adósságcsapda rendezésével e célra is közforrások nyílnának. Viszont, e nélkül is – a 2014. IV. 30-ával lejáró földmoratórium előtt – bevezethetők azok a stratégiai intézmények, amelyek a földpiac korlátlan megnyitása mellett is biztosíthatják a termőföldkészlet hazai megtartását. (Így az „üres államkassza” és a nyomasztó adósságteher sem gátolhatja a meglévő állami földvagyon tulajdoni forgalomképtelenné változtatását, ami a költségvetésnek egy forintjába sem kerülne, csakúgy, mint a mezőgazdasági üzemszabályozás bevezetése és a szigorú földvédelem érvényesítése. Az utóbbi jelentős bevételi forrásokat is nyitna a közcélok számára.)

A könyv célja, döntően, nem a politikai döntéshozó szakmai befolyásolása, hiszen annak érdekkötöttségét egyéb, soktényezős szálak mozgatják. E helyett, a civil társadalom figyelmét kívánja felhívni arra, hogy a válságos történelmi helyzetben a fizikai és etnikai megmaradásunknak – a föld és az édesvízkészlet megőrzésével – reális intézményi esélyei vannak, ha a magyarság a létérdekeit felismeri („Magyarország a magyaroké”) és képes hatékonyan cselekedni a nemzeti önvédelme érdekében.