Lassan ölt testet a Vásárhelyi-terv

Két tározó készül a Tisza mentén
A jelenlegi tiszai árvíz megerősítette, hogy szükség van a Vásárhelyi-terv mielőbbi befejezésére. Ha elkészül a program, akkor másfél milliárd köbméternyi vizet tudnának kiengedni a tározókba, így egy méterrel csökkenhetne a folyó vízszintje.

A Tisza középső szakaszán minden korábbinál magasabb szinten tetőzött a folyó. A hosszan tartó áradás és az elhúzódó apadás miatt a gátak átáztak, megcsúsztak, megrepedtek. Ez a helyzet megint a folyó hatékonyabb árvízvédelmét szolgáló Vásárhelyi-tervre irányította a figyelmet. A program koncepciójának alapjait egyébként már a Fidesz kormány idején kidolgozta a szakma, de a tervekből nem lett semmi. A 2002-ben hatalomra került szocialista-liberális koalíciót vezető Medgyessy Péter miniszterelnök egyenesen a kormányzati ciklus legnagyobb infrastrukturális beruházásának minősítette az átdolgozott, komplex tájrehabilitációval is kiegészített tervet. Ám az indulás ez esetben is akadozott. Arról, hogy pontosan mi kerüljön bele a határozatba, mi és hol épüljön, csupán 2003 októberében született kormányhatározat.
Jellemző, hogy mivel ezekben az években nem volt jelentősebb árvíz a hazai folyókon, a kormányzat az ígértnél kevesebb pénzt adott a munkákra. A vízügyesek ezen nem csodálkoznak. Évszázados gyakorlat, hogy a költségvetésből csak nagyobb áradatok után érkezik pénz, az is csak 2-3 évig, majd az áradatok halványuló emléke miatt az árvízvédelemre felhasználható pénz visszaáll az elégségesnél is kisebb szintre.
A Vásárhelyi-terv két fázisban készül. Az első szakaszban hat tározó épül, amelyek öszszesen 700 millió köbméternyi víz befogadására lesznek alkalmasak – a beruházás ára 65 milliárd forint. Göncz Benedek, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium árvízvédelmi osztályvezetője lapunknak elmondta, a 2005-ben elkezdett érdemi munkára eddig tízmilliárd forint ment el, további húszmilliárd forintot érő fejlesztésre szerződések születtek, tízmilliárd forintot érő kivitelezésre pedig hamarosan kiírják a pályázatot. További 25 milliárdot a jövő évben használnának fel, ennek döntő hányada már uniós pénz lenne. A hat tározó teljes területe 240 négyzetkilométer, a legkisebb 25, a legnagyobb 300 millió köbméteres lesz. Eddig két tározó építése kezdődött meg, a cigándi és a tiszaroffi.
Felvetődik, hogy a mostani áradásnál volt-e érezhető haszna a fejlesztéseknek? Nem. Ennek oka, hogy a tározók nem készültek el, ezért nem engedhettek oda vizet. Ha minden jól megy és a hat tározó megépül, akkor a különlegesen nagy vízszintek negyven-hatvan centiméterrel csökkenthetők. A második ütem építése 2008-ban indulna, a befejezés határideje bizonytalan, de a szakma mindenképpen szeretné, ha a tározók 2013-ra elkészülnének. A második ütem részeként hat-nyolc tározó épül, amelyek teljes befogadóképessége újabb 800 millió köbméter. A nyolc közül egyet Dóc-Baks-Ópusztaszer térségébe terveznek. Ez segítené ki a csongrádi térséget, hiszen ott még nem épült tározó, miközben a városnál találkozik a Tisza és az időnként nagy vízhozamú Hármas-Körös.
Jellemző, hogy a Körösökön ebben az évben 23 árhullám vonult le. Szerencsétlen egybeesés, hogy a Tiszán, a Körösökön és a Maroson egy időben jött az áradás. Az egymást felerősítő árhullámok miatt alakult ki a Tisza középső részén a minden korábbinál magasabb vízszint. Az áradás azt is bebizonyította, amit persze a szakma régóta tud, hogy a hazai árvízvédelmi töltések kétharmada tudja csak biztonsággal megfogni a százévente egyszer levonuló áradatokat, a többi töltést meg kell magasítani, erősíteni, A Körös-toroknál megcsúszott töltés magassága még éppen megfelelt volna, de a keresztmetszete kisebb volt a szükségesnél, ezért repedt meg a gát.
Göncz Benedek szerint, ha elkészül a két ütem, a tározók segítségével – összesen másfél milliárd köbméternyi vizet engedhetnek ide – vészhelyzetben mintegy egy méterrel csökkenthető a vízszint. Tökéletes biztonság azonban nincs térségünkben. Bármikor jöhet egy minden korábbit felülmúló áradat. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kellenek a tározók, hogy nem kell gátat erősíteni Csongrád mellett.

S merre zúgnak habjai – 2006. április 15.

Az elmúlt évek tiszai árhullámai után idén a Duna is riadalmat okozott, ám nem a kormányon múlt, hogy nem következett be nagyobb tragédia.

Az elmúlt évek tiszai árhullámai után idén a Duna is riadalmat okozott: Budapesten 860 centiméteren, a mindenkor mért legmagasabb vízszint felett 12 centiméterrel tetőzött, s a Dunakanyarban is nehéz napokat okozott. Nem a kormányon múlt, hogy nem lett nagyobb tragédia.

“Hányingerem van azoktól a politikusoktól, akik a gáton fényképezkednek, zsákokat pakolnak a fotósok kedvéért” – mondta Kóka János gazdasági miniszter arra a kérdésre, hogy miért nem megy ki a gátra. Mindez nem sokkal azután történt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Margitszigeten fényképezkedett, és zsákokat pakolt a fotósok kedvéért. (Kóka egyik intézkedése az volt, hogy a Duna védelmi szakaszán a hobbi- és szabadidő-repülők számára légtérhasználati tilalmat rendelt el.) Látványos megmozdulásokban egyébként sem volt hiány az elmúlt héten, a legkritikusabb napokban a gumicsizmát és a vízálló anorákot Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter még a konferenciateremben tartott sajtótájékoztatók idejére sem vette le. A híradások között viszont alig-alig hallatszott a Tisza menti települések segélykiáltása, amelyek aláírásokkal megerősített ígérvényt próbálnak kicsikarni a pártoktól, hogy a következő kormányzati ciklusban végre vegyék komolyan az új Vásárhelyi-terv megvalósítását.

VÁLASZTÁSI ADOK-KAPOK

A választási kampány utolsó heteit egyébként is teljesen átírta a természet, hiába mutatott önmérsékletet az ellenzék, s hiába igyekeztek a kormánypártok a bajban lévők érdekeire hivatkozva megakadályozni, hogy az elmúlt négy év mulasztásairól szó essék. Persányi Miklós személyesen kereste fel Sólyom László köztársasági elnököt, s kérte, segítsen megállítani a “kampánycélokból megjelenő ellenzéki vonulatot, amely az árvizet használja pánikkeltésre”. “Nincsen szükség rémhírekre, Magyarországon van elegendő erő, pénz, az önkormányzatok megkapnak mindent a védekezésükhöz” – mondta, bár a Dunakanyarban lévő települések polgármesterei másképp nyilatkoztak. Már javában folyt a védekezés, amikor a pénznek még hírét sem hallották, Nagymaroson például egy helyi bank hitelezte meg a föld, az üzemanyag és a homokzsákok árát. A folyamatos kérések ellenére az elmúlt négy évben nem kaptak kormányzati támogatást, Persányi szerint azért nem, mert a négyezer kilométernyi állami fővédvonalon mindig a leggyengébb láncszemet kell erősíteni – előbb-utóbb Visegrád is sorra került volna. A lyukak betömögetése azonban igencsak lassan folyt, jóllehet abban mindenki egyetért, hogy töltést építeni hosszú távon olcsóbb, mint utólagos, ideiglenes módszerekkel megállítani a vizet (a védekezés napi 200 millió, vagyis heti egymilliárd forintba kerül), s az árvízkár Gyurcsány Ferenc szerint is elérheti a 30 milliárd forintot.

A kampány tehát nem hagyta érintetlenül az árvízi védekezést, az ettől leginkább óvó vízügyi miniszter jelentette be: míg ők 25 milliárd forintot költöttek töltésépítésre, addig a Fidesz-kormány csupán 19 milliárd forintot (információink szerint 31,5 milliárdot). Fónagy János volt vízügyi miniszter viszont lapunknak elmondta: nem lehet forintban mérni a munkálatok nagyságát, mert ahhoz mindenki azt számol hozzá, amit akar. Sokkal beszédesebb, hogy míg 1998 és 2002 között 203 kilométer nagyfolyami töltés épült, az elmúlt négy évben csupán 76 kilométernyi. Az építések egy része a korábbi töltés felújítása volt. Persányi Miklós szerint gát és gát között is van különbség, s nem lehet kilométerben mérni az árvízi megelőzést: a Lónyai-főcsatorna zsilipkapujának megépítése például legalább száz kilométernyi töltést váltott ki. Felrótta a Fidesznek, hogy a beregi újjáépítést hozta fel példának arra, hogy kormányra kerülésük esetén garanciát vállalnak a károk helyreállítására, holott mindez csak azt bizonyítja, hogy – ellentétben velük – a Fidesz sikertelenül szervezte meg a védekezést. Fónagy János szerint viszont a méltán Európa-hírű magyar vízügyi szakszolgálat munkájának rosszindulatú és cinikus lebecsülése az, ha valaki a 24 óra alatt érkezett és a mostaninál egy méterrel magasabb árhullám pusztítását utólag így értékeli.

Többek között a 120 milliárd forintot felemésztő újjáépítéssel járó beregi tragédia indította arra a helyi önkormányzatokat, a civil szervezeteket, a kutatókat s az akkori Fidesz-kormányzatot, hogy hosszú távú megoldást keressenek a tiszai árvizek megfékezésére. A gondos előkészületeket követően 2003-ban született meg a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről (VTT) szóló kormányhatározat (Heti Válasz, 2003. október 31., 2004. június 17., 2005. március 31.), amely új szemléletet tükrözött, hiszen a beruházásoknál figyelembe kívánták venni a környezet- és természetvédelem érdekeit is. A VTT első ütemének költsége a tervek szerint 130 milliárd forint, amelynek egyik fele az árvízvédelmi biztonság megteremtését, másik fele pedig a vidékfejlesztést szolgálta volna. A kormány az összköltség negyedét uniós forrásból kívánta biztosítani. A tájhasználatváltással járó vidékfejlesztés valószínűleg azért is kapott jelentős hangsúlyt, mert az Európai Unió pusztán árvízi védekezésre nem ad pénzt, ám jelenleg az egész program megfenekleni látszik.

ÜRES ÍGÉRETEK

“2004-ben befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszerét” – ígérte Medgyessy Péter 2002 januárjában. Ez 1300 kilométernyi töltés megerősítését jelentette volna. Ebből alig valamit sikerült megvalósítani, jóllehet Fónagy János a miniszterelnöki expozé elhangzása utáni felszólalásában is hangsúlyozta: az új Vásárhelyi-terv végrehajtásához az ellenzék minden támogatást megad.

Az összesen 16-17 víztározót előirányozó VTT 2004-től 2007-ig tartó I. ütemének megvalósítása másfél millió ember számára teremtett volna biztonságot. A munkálatok során javítani kívánták a nagyvízi meder vízszállító képességét, sor került volna a teljes hullámtér természetvédelmi újjáélesztésére, s hat helyszínen épült volna ki a szabályozott vízkivezetést célzó árapasztó tározórendszer. Utóbbi 50, a nagyvízi meder javítására 15 milliárd forintba került volna. Vidékés infrastruktúra-fejlesztésre 65 milliárd forintot irányoztak elő. A Tiszavidék lakóinak életminőségét javító, az ország árvízi védelmét biztosító komplex programhoz fontos infrastrukturális fejlesztések (belvízelvezetés és szennyvíztisztítás, erdősítés, kerékpárutak), illetve tájgazdálkodási beruházások (öntözéses vagy mozaikos tájszerkezet kialakítása) kapcsolódtak volna.

Az 1998-2001-es árvizek után már látszott, hogy a hagyományos, gátmagasítással járó védekezés nem elégséges, ám a vízügyi törvény ettől függetlenül kimondja, hogy a töltéseknek a legmagasabb mért vízszintnél egy méterrel magasabban kell húzódniuk. Így a tarpai gátszakadás felülírta az addig kötelező szintet is: a töltést a fővédvonalakon mindenhol meg kellett volna magasítani. Ám az Állami Számvevőszék tavalyi jelentéséből is az derül ki, hogy a vízügyi ágazat átszervezése, a leépítések és a forráshiány a biztonságot veszélyeztető tényezővé vált: 2004-ben nem jutott elég pénz gátak építésére, megerősítésére, de még a megelőzéshez szükséges kutatásokra sem. A kormányhatározatban rögzítettek ellenére nem jutott pénz a Vásárhelyi Terv folytatására sem: Kajner Péter, az Élő Tiszáért program koordinátora szerint a koncepció és a pénz is “elillant” a program mögül. Egyedül a cigándi tározó építése kezdődött meg (a helyiek szerint “kapirgáltak valamit”), s becslések szerint jó, ha összesen nyolcmilliárd forintot fordítottak eddig a VTT megvalósítására. Hol a kisajátítást hátráltató, megegyezésre képtelen gazdákra, hol a helyi polgármesterek akadékoskodására fogták a késlekedést, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint pedig a Vásárhelyi-terv egyenesen “előkészítés nélküli volt”.

A Tisza menti önkormányzatok, a folyó mentén élő gazdálkodók, valamint a Tiszáért dolgozó civil szervezetek és kutatók márciusban memorandumot tettek közzé, amely leszögezi: a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése csak akkor segíthet a Tisza mentén élőkön, ha az árvízvédelmi, vidékfejlesztési és természetvédelmi szempontokat egyforma súllyal veszi figyelembe. Veres Nándor, a VTT Önkormányzati Szövetség képviselője szerint ha nem integrált vidékfejlesztési programként valósul meg a terv, akkor jelentős társadalmi ellenállásba fog ütközni, melynek felelősségét a kormányzó pártoknak kell vállalniuk.

AZ ŐSI TUDÁS

A tározók segítségével az árvízcsúcsot kezdetben 30-40 centiméterrel, a teljes rendszer kiépülése után 70 centiméterrel lehetne csökkenteni, a Vásárhelyi Pál által 170 évvel ezelőtt nyugati mintára megtervezett, ám a hazai klímában másképp működő gátrendszer hiányosságaira azonban csak átfogó megoldás születhet. Enélkül nyáron az aszály-, télen a belvíz-, tavasszal pedig az árvízkárokat kell majd továbbra is megtéríteni. A környezetvédők szerint nem jó, ha csatornává silányítjuk a folyót, s nem vesszük figyelembe, hogy élő rendszer.

“Belvíz csak lefolyástalan, gátakkal körülzárt területen alakulhat ki. A gátépítéssel egy időben rögvest neki lehetett állni csatornákat, átemelő telepeket építeni, szivattyúkat telepíteni a gátak mögött összegyűlt víz eltávolítására” – mondta lapunknak Czigler László kutatóbiológus, ökológus. Vásárhelyiék egy, a törökök és a Habsburgok idején mintegy védőövezetként szándékosan elmocsarasított területet kezdtek szabályozni – ennek lett az eredménye az 1879-es nagy szegedi árvíz. A mohácsi vész előtt azonban az alföldi emberek még az időnkénti víztöbbletet jól hasznosítva úgynevezett fokgazdálkodást folytattak: ötszáz éven keresztül halastavak, dús füvű legelők és ki nem száradó szántóföldek váltogatták egymást. A fokgazdálkodásnál a Tisza vízszintingadozása három méter volt, szemben a mai 12-13 méterrel. Czigler László szerint az új Vásárhelyi-terv is okozhat problémát: a tározók vize intenzíven párologhat, az ásványi sók töménysége kétszeresére nőhet, így azzal később már nem lehet öntözni, mert elszikesíti a talajt.

A mélyen fekvő területek egy részét már beépítették, ennek ellenére a kutatóbiológus szerint meg kellene kísérelni visszatérni a fokgazdálkodás szelleméhez azon az egymillió hektáron, amit uniós csatlakozásunk értelmében ki kell vonnunk a termelésből. Az így kialakuló terület változatos, mozaikos növényvilága nemcsak az ökológiai gazdálkodásnak lehet az alapja, hanem a Tisza-völgy ökoturizmusának is.