Lefejezett nemzeti parkok: indokok és következtetések
Eddig három parkigazgató esett az új kormány természetvédelmi reformjának áldozatául. Az átalakítás oka és mikéntje a közvélemény számára ismeretlen, a végeredmény az eddigi nemzeti parki struktúra kiüresedése is lehet.
Nincs a világon még egy olyan hatékony természetvédelem, mint a magyar: évi néhány milliárd forintból (mondjuk, két kilométernyi autópálya árából) rendben tartja az ország területének nagyjából a tíz százalékát. A gazdasági szempontból is csodaszámba menő mutatványnak persze van magyarázata: egyrészt a hivatásos természetvédők a legeredményesebb támogatásszerzők közé tartoznak (a rutinjukat még az EU-csatlakozás előtt szerezték, amikor valóban úgy kellett összekalapozni egy-egy kisebb fejlesztés költségeit), másrészt létezik egy harmincöt éve alakuló, mára kiforrott és a magyar viszonyokhoz messzemenően alkalmazkodott intézményrendszer, harmadrészt pedig az állami természetvédelemben hagyományosan kevés a munkahely, folyamatos a túljelentkezés, tehát mindig a legelhivatottabb munkaerőből válogathatnak. A természetet rajongásig szerető, elszánt, nem munkaidőben és karrierben gondolkozó emberek dolgoznak itt, valóban megfizethetetlen munkát végezve.
Márkus Ferenc, Sándor István, Salamon Gábor és az újságírók
Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park (ANP) nemrég leváltott igazgatója huszonkilenc éve van a szakmában. Sors- és pályatársa, az Őrségből hasonló okok miatt távozóban lévő Márkus Ferenc huszonhét évet töltött a természet szolgálatában, részben a nemzeti parkok, részben a WWF kötelékében. Az eddig a Hortobágyi Nemzeti Parkot (HNP) igazgató Sándor István „csak” húsz évet tud felmutatni, de pusztán azért, mert kollégáinál fiatalabb – amúgy neki is a természetvédelem volt az első (és máig az egyetlen) munkahelye. Ez a három ember kapta kézhez augusztus elején a vidékfejlesztési minisztérium elbocsátó levelét, mindenféle előjel, a munkájukkal kapcsolatos szakmai kifogás vagy bárminemű érdemi kommunikáció nélkül (pontosabban először nem is a levél érkezett meg, hanem a kirúgásukról szóló hír a világhálón – erre mondta egyikük, hogy Magyarországon már megvalósult az e-kormányzás: aki a tágabban értelmezett közigazgatásban dolgozik, annak folyamatosan figyelnie kell az internetet, ha biztos akar lenni benne, hogy még megvan az állása).
A természetvédelmi szakma és a közvéleménynek a téma iránt érdeklődő hányada azóta is értetlenül áll az eset előtt, eddig ugyanis mindenfajta magyarázatkísérlet zátonyra futott azon az egyszerű tényen, hogy a három volt igazgató, illetve a három nemzeti park nagyon nehezen húzható egyetlen közös kaptafára. A leváltott vezetők között van Fidesz-szimpatizáns, van vállaltan a jobboldallal rokonszenvező, de párthoz nem köthető, és nyíltan baloldali, de pártkapcsolattal szintén nem vádolható szakember is. Ami pedig a nemzeti parkokat illeti: a Hortobágyon jelentős a földvagyon (a HNP százezer hektár fölött rendelkezik), viszonylag sok föld van az ANP kezelésében is, az ŐNP nevén viszont gyakorlatilag csak utak vagy árkok vannak (itt a nemzeti parki terület nagy része erdő, a védett erdők kezelői jogát viszont a nemzeti parkok nem kapták meg). Megfogható kritika eddig egyedül az aggteleki parkkal szemben fogalmazódott meg: tavasszal azt írták a lapok, hogy csődben van.
– Az ANP mindig is pénzügyileg alulfinanszírozott intézmény volt: az államtól évente kétszázmillió forintot kapunk, ez éppen az általunk fizetett közterhekre elég. A költségvetésünk nagy része saját bevételekből áll össze. Mivel a bevételeink a turizmushoz kapcsolódnak, tavasszal, az idegenforgalmi szezon előtt mindig kevés a pénzünk. Ezért ilyenkor minden évben előrehozott támogatást szoktunk igényelni, különben nem tudnánk bért fizetni. Az idén tavasszal annyival volt rosszabb a helyzet a szokásosnál, hogy az állam eleve tartozott nekünk bizonyos pályázati önrészekkel, azzal pedig végképp kockára tette a likviditásunkat, hogy a kincstári biztos nem utalta át azt a húszmillió forintnyi előrehozott támogatást, amit kértünk, mondván: nincs pénze a kincstárnak. Ám ha ez igaz, akkor nem mi voltunk csődben, hanem az állam –hangsúlyozza Salamon Gábor.
A lehetséges magyarázatokat keresgélve sokakban felrémlett az éppen tíz évvel ezelőtt kipattant Aradi-ügy: 2000 nyarán Aradi Csabát, a HNP akkori igazgatóját távolították el időlegesen az állásából azzal a váddal, hogy egymilliárd forint hiányzik a nemzeti parkból. A kiérkező ellenőrök aztán sem hiányt, sem más bűnt nem találtak, a közvélemény pedig – talán először az első Orbán-kormány időszaka alatt – egyértelműen elítélt egy kormányzati intézkedést (ezután maga a miniszterelnök nyilatkozott úgy, hogy Aradi Csabától bocsánatot kell kérni, és vissza kell őt helyezni az állásába). Utóbb kiderült: a kisgazdáknak voltak tervei a védett földekkel.
Sándor István a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója a madárjelzővel
Bizonyos „vizsgálandó gazdasági ügyek” lehetőségét a Hortobággyal kapcsolatban most is felvetették, igaz, meglehetősen furcsa módon: az igény elsőként az igazgató leváltása után három nappal fogalmazódott meg. A kiküldött vizsgálóbizottság vezetőjét viszont –az új szokásoknak megfelelően elektronikus módon, igaz, ezúttal telefonon – menet közben leváltották. Azt mondják egyébként, hogy a vizsgálatot Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kezdeményezte, a leváltások pedig egy szinttel lejjebbről indultak (az igazgatókat elmozdító levél megírását Illés Zoltán államtitkár kezdeményezte, a miniszter írta alá és Rácz András helyettes államtitkár kézbesítette), vagyis a két projekt elvileg egymástól függetlenül futott.
Persze a földkérdés megint ott van a potenciális okok között. A HNP ma az Alföld egyik legnagyobb birtokosa, és viszonylag szép, megbízhatóan befolyó bevételre tesz szert a bérleti díjakból, illetve a földalapú támogatásokból. Mivel az általa kezelt földek 70 százalékát természetvédelmi kezelésbe adja bérleti díj fejében, Sándor István szerint a mindenkori igazgatónak haragosai is jócskán akadnak azok között, akiknek nem jut föld (vagy nem az, amit kinéztek maguknak). Tény, hogy Aggtelek, illetve az Őrség esetében a földprobléma kisebb jelentőségű, az is világos azonban, hogy ezt a kérdést az új kormány nagyon másképp kívánja elrendezni, mint az elődje. Míg a Gyurcsány-kabinet „csak” a hatósági jogosítványokat vonta el a nemzeti parkoktól (ami a tapasztalatok tükrében kapitális szakmai hiba volt), az Orbán-kormányzat jóval nagyobb átalakításra készül.
változó idők
Akár fel is tehetnénk a találós kérdést: olvasott-e valaki a Fidesz választási programjában vagy akár a 29 pontos expressz kormányprogramban arról, hogy a jelenlegi 260 természetvédelmi őrből 200-at átadnak a környezetvédelmi felügyelőségeknek, és ezzel gyakorlatilag megszűnik a természetvédelem területi jelenléte? Vagy arról, hogy a nemzeti parkokat – az agrárigazgatás és a földnyilvántartás különféle hivatalaival együtt – beolvasztják a létrehozandó regionális kormányhivatalokba (a szakmabeliek szerint ezzel „olyan szekrénysor jön majd létre, amely székekből és asztalokból áll”, de a szinte csak gazdálkodási, területfenntartási és természetmegőrzési munkát végző NP-k még ebből a sorból is ki fognak lógni), a vagyonkezelést pedig valamiféle, szintén regionális alapon szerveződő, a Fellegi-minisztériumokhoz tartozó holdingokhoz telepítik? A választ mindenki tudja: ilyesmiről eddig szó sem volt. Hivatalosan most sincs – az érintettek csak egy Navracsics-levélből tudhatnak a szándékról –, de maga az elképzelés kétségkívül létezik. Szakmai fórumokon sosem vitatták meg (nem is lenne nagy sikere, mert a földalapú támogatások nélkül az NP-k többsége csődbe megy), a természetvédelemhez értő támogatója – olyan, aki a nyilvánosság előtt is vállalná ezt a véleményt – nincs, a megvalósítása a jelek szerint mégis megkezdődött.
A kormány alighanem úgy gondolja, hogy a regionális kormányhivatalok, illetve a vagyonkezelő holdingok jobb gazdái lesznek a természeti kincseknek, mint a helyben lévő, minden fűszálat, madarat (és persze helyi gazdálkodót) ismerő nemzeti parkok. Érdekes elképzelés, már csak azért is, mert éppen ellentétes az ún. szubszidiaritási elvvel, vagyis hogy a döntéseket a lehető legközelebb kell meghozni azokhoz, akiket érintenek. Ám addig is, amíg ezt a meccset lejátsszák, a nemzeti parkokat, a természetvédelmet működtetni kell, ami a most kialakult légkörben nem lesz könnyű.
– Megkérdeztem az államtitkártól: miféle üzenetet hordoz az, ha egy nemzeti parki igazgatót csaknem 30 év tisztességes munkával a háta mögött, egyik napról a másikra az utcára lehet tenni, mindenféle szakmai kifogás és indoklás nélkül? Azt felelte: ez egyértelmű üzenet a köztisztviselőknek. Értse mindenki úgy, ahogyan akarja –mondja Salamon Gábor.
Márkus Ferenc a sztárral
Márkus Ferenc – aki korábban a WWF-et, még korábban pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot is igazgatta – szintén elsősorban a stílust kifogásolja. – El tudom fogadni, ha a miniszternek más elképzelései vannak, és azokhoz más vezetőt keres. Ennek megvan a bejáratott módja: a vezetői megbízatást visszavonják, pályázatot írnak ki, a leváltott vezetőnek pedig valamilyen új, a szakképzettségének megfelelő feladatot ajánlanak fel az intézményrendszeren belül. De az már nem fér bele, ha az igazgatói poszttal együtt az állásunkat is elveszítjük, és kinyilvánítják, hogy nincs helyünk a természetvédelemben – húzza alá az ŐNP leváltott vezetője.
Ráadásul a folyamat nem korlátozódik a három igazgatóra: akik most maradhattak, azok konkrét, névre szóló listákat kaptak arról, hogy kiket kell elbocsátaniuk. (Ami a munkáltatói jogkör jogsértő elvonása. És ha már a jognál tartunk: a most elküldött igazgatókat pályázat nyomán, hat évre szóló határozott idejű kinevezéssel alkalmazták. Az ő esetükben a munkaügyi joggyakorlat szerint a kinevezéssel munkaszerződés jött létre – márpedig a munkaszerződés egyoldalúan nem módosítható.) Amúgy pedig a munka minősége egyik igazgatónál sem indokolt leváltást: Márkus – aki kinevezésekor felszámolta budapesti egzisztenciáját, és családostul az Őrségbe költözött – működésének eddigi két éve alatt elkészítette az ŐNP fejlesztési tervét, a válság ellenére idén is mozgásban tartotta az ökoturizmust, eredményes uniós pályázási szisztémát dolgozott ki, és ő képviselte – eddig hiba nélkül – Magyarországot a heiligenkreuzi szemétégetővel kapcsolatos eljárásban.
Salamon Gábor nyitóbeszéde
Salamon Aggteleken nemcsak a turisztikai potenciál kiaknázására mutatott példát, hanem a gyakorlati vidékfejlesztésre is: két, korábban reménytelennek gondolt helyzetű kistelepülést emelt ki a nyomorból a gazdasági esélyt nyújtó nemzeti parki fejlesztésekkel. Sándor Istvánba pedig szakmai alapon végképp nehéz belekötni: a hortobágyi vadlóprogrammal, egy korábban egész Eurázsiában honos faj „visszatelepítésével” olyan nemzetközi hírnevet vívott ki magának, aminek köszönhetően most értetlenkedő levelek sokasága érkezik a miniszterhez a nagyvilágból az elbocsátás kapcsán. Egyébként meg az ő időszakában a HNP szerezte meg az öszszes hazai nemzeti parki végállomású uniós pénz kétharmadát, méghozzá pályázatíró cégek közreműködése nélkül, a belső munkatársak tudására támaszkodva, ami mostanában – mióta az állam úgyszólván kivonult az NP-k pénzeléséből – az eredményesség első számú fokmérőjének számít.
Most itt tart az ügy, megnyugtató rendezésre rövid távon nincs kilátás. És a személyes sorsokon túl az a legaggasztóbb benne, hogy talán még csak az előjátéknál járunk.
Forrás: Greenfo