Létszámleépítések miatt tiltakoztak Gyulán
A környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóságok ellehetetlenítése miatt szervezett tiltakozó demonstrációt tegnap délután Gyulán a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete keretében működő Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Dolgozók Szakmai Tanácsa.
A Gyula központjában, a Petőfi téren összegyűlt 150-200 fős tömeg előtt többek között Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára mondott beszédet, melyben a szakminisztert a területi szerveket sújtó létszámleépítések átgondolására, visszavonására szólította fel.
A Körös-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség munkatársai közül 65-en már megkapták az elbocsátásukról szóló előzetes tájékoztató levelet – mondta el a demonstráción felszólaló Vass Csaba, a gyulai székhelyű felügyelőség egyik ügyintézője.