Magyarok Országos Gyűlése és Vására

2008. augusztus 8-10. között rendezték meg a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő Bösztörpusztán a közel hetvenezer látogatót vonzó II. Magyar – Madjar Kurultaj találkozót. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Magyarok Szövetsége 2009. augusztus 21-23. között rendezi meg a Magyarok Országos Gyűlését és Vásárát. A helyszín ezúttal is kunszentmiklósi Bösztörpuszta lesz.

A háromnaposra tervezett rendezvényen az ország minden megyéje számtalan programmal, előadóval képviselteti magát. A három színpadon reggeltől estig folyamatos műsort kínálnak a szervezők, ahol a versmondóktól a népdalénekeseken át a nemzeti rockot képviselő zenekarok is fellépnek, de lesz még táncház, íjászat, lovas és baranta bemutató, valamint az érdeklődők betekintést nyerhetnek a kézművesség, és a népi mesterségek rejtelmeibe is.

További érdekességként ott lesznek a népi gyógyászat jeles ismerői is, neves előadók részvételével kerülnek megrendezésre azok a programok, melyek, ha csak egy rövid időre is, visszahozzák tudatosan elsinkófált történelmünket, kulturális örökségünket. Természetesen nem hiányoznak majd most sem a korabeli viseleteinket forgalmazó műhelyek képviselői, mint ahogy számtalan helyen találkozhatunk majd a nemzeti könyvesboltok kínálataival.
A gasztronómia iránt érdeklődők megismerkedhetnek eleink ételeivel, és nem csak éhségüket csillapíthatják, de megismerhetik azok elkészítési módjait is.

A felszabadult, kötetlen kikapcsolódás mellett ideális hely ez mindazok számára, akik újra szeretnék átélni a nemzet közösségteremtő erejét, akiknek fontosak a hagyományaink, kultúránk, történelmünk mélyebb megismerése, és akiknek fontos a nemzet jövője.