Május 15-től hatályos az új kistermelői rendelet

 

2010. április 30-án tették közzé a közlönyben is az új 52/2010 (IV.30) FVM jelű módosult kistermelői rendeletet.

A főbb tartalmi változásokat összegyűjtöttük:

– Alaptermékek (Pl.: alma, krumpli, tej…) és  feldolgozott kistermelői termékek (sajt, lekvár, kolbász…) értékesíthető végső fogyasztónak és bekerülhetnek boltokba és vendéglátó egységekbe a megyében és a szomszédos megyékben, valamint Budapesten (Régióban). Alaptermék végsőfogyasztónak
változatlanul országosan értékesíthető. Házhozszállítás is lehet.
– Kistermelői nyers hús értékesíthető a gazdaságból, vagy
házhozszállítással a Régión belül fogyasztónak, és Régión belül a
kiskereskedelmi és vendéglátó egységnek..
– Kistermelői élelmiszer értékesítését a kistermelőn kívül a vele egy háztartásban élő személy, valamint a kistermelő házastársa, bejegyzett élettársi kapcsolatban élő élettársa, nagykorú gyermeke, testvére, szülője, nagyszülője is végezheti. (eddig ki kellett mindnek külön váltania a kistermelői engedélyt).
– Kistermelői előállítás és értékesítés kategóriájába a méz mellett a méhészeti termékek is bele tartoznak.
– A strucc és emu tenyésztők (vágóhídon vágható) és termékfeldolgozók is lehetnek kistermelők.
– A gyártmánylap helyett adatlapot,  egyszerűbb adatokkal kell vezetni (falusi vendégasztal szolgáltatónak nem kell vezetni).

A kistermelői kis mennyiség változásai:
(A régi 14/2006 rendelet mennyiségeit zárójelben jelölöm ott, ahol változás lett. A változásokat kiemeltem)

– Kifejlett, vagy növendék sertés vagy juh vagy kecske vagy strucc vagy emu levágása és húsának értékesítése: heti 6 db (4);  évi 72 db.
50 kg alatti malac vagy 15 kg alatti bárány, gida levágása és húsának értékesítése***: heti 10 db (0);  évi 120 db.
– Kifejlett, vagy növendék szarvasmarha levágása és húsának értékesítése: heti  2 db (1);  évi  24 db.
100 kg alatti borjú levágása és húsának értékesítése***: heti 2 db (0); évi 24 db.
– Házi tyúkféle levágása és húsának értékesítése: heti 200 db.
– Víziszárnyas vagy pulyka levágása és húsának értékesítése: heti 100 db.
– Nyúlféle levágása és húsának értékesítése: heti 50 db
– Húskészítmény előállítása és értékesítése: heti 70 kg (50); évi 2600 kg.
– Tej értékesítése: napi 200 liter.
Tejtermék előállítása és értékesítése: napi 40 kg.
– Méz és méhészeti termék értékesítése:  Együttesen évi 5000 kg.
– Tojás értékesítése: heti 500 db (360); évi 20000 db.
– Hal értékesítése:  évi 6000 kg.
– Növényi eredetű alaptermék értékesítése: évi 20000 kg.
– Savanyúság: heti 150 kg (100); évi 5200 kg.
Növényi eredetű, hőkezeléssel feldolgozott termék értékesítése: heti 150 kg (0);  évi 5200 kg.
– Egyéb feldolgozott növényi eredetű termék értékesítése: heti 50 kg (20).
– Vadon termő betakarított, összegyűjtött termék értékesítése: heti 50 kg
– Termesztett gomba értékesítése: heti 100 kg.

Az éves mennyiség, az adott termékre vagy alaptermékre vonatkozó napi, heti vagy havi maximális mennyiség betartásával.
Állatok: élősúlyban értendőek.

A Tej és tejtermékeknél hívnám fel a figyelmet, hogy a számok ugyan nem változtak, de a vagy szó helyett és értendő.
Tehát eddig napi 200 liter teje, illetve (vagy) EBBŐL a 200literből
készített tejterméket értékesíthetett.
MOST napi 200 liter tejet ÉS plusz napi 40 kg. tejterméket!

A méznél új elem (a kért javaslatnak megfelelően) a méhészeti termék, de a mennyiség nem változott.

Teljesen új elem az állatok esetében a növendék állatok kategóriái.

 

NEM sikerült:
– Falusi vendégasztal szolgáltató házi vágásból nem értékesítheti sertés, juh, kecske, szarvasmarha termékét vendégeinek. alapos hőkezelés után sem.
Szükséges a vágóhídi vágatás, vizsgálatok.
– Véleményezésünk ellenére nem került bele a vágóhíd mellé a vágóponti kifejezés.
– A falusi vendégasztal szolgáltatás bekerült a rendeletbe, de kistermelői vendégasztal néven, ami mást jelent, ezért problémákat okozhat.
– A Termelői vásár kategória nem került bele a rendeletbe, azt egy másik rendeletbe (Piac és vásár szabályait leíró 2 rendelet) kell módosítani.
– A termelői pálinka kistermelői  értékesítését más jogszabályban kell módosítani (jövedéki törvény és más törvény is szabályozza.)

A civil szervezetek által 2009. májusában benyújtott kistermelői módosító  javaslathot 53 civil szervezet csatlakozott:

Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara,  Bihar Közalapítvány,  Bors Alapítvány, CEEWEB a Biológiai Sokféleségért, Csongrád és térsége Biokultúra Egyesület, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (ÉLOSZ), E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, Energia és Környezet Alapítvány, Európai Civil Koordinációs Egyesület, Falusi- és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ), Fejér megyei Paktum Egyesület; Fogyasztó- és Vidékvédő Egyesület, GAIA Ökológiai Alapítvány, GATE Zöld Klub Egyesület, Győr- Moson- Sopron Megyei Agrárkamara, HANGYA Szövetkezeti Együttműködés, Hegypásztor Kőr Oszkó, Hortobágy Közalapítvány, Inspi-Ráció Egyesület, Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kht., Kiskunsági Nők Egyesülete, Kiszombori Faluépítő Közösségi Közhasznú Kft., Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány, Magyar Biokultúra Szövetség, Magyar Faluszövetség, Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete (MGE), Magyar Környezetgazda Egyesület, Magyar LEADER Szövetség, Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), Messzelátó Egyesület, Moccantó Egyesület, Nyitott Kert Alapítvány, Nyugat- dunántúli Biokultúra Egyesület, Ormánság Alapítvány, Öko-forrás Közhasznú Alapítvány, ÖKOTÁRS Alapítvány, Piacfejlesztési Alapítvány, Pro Vértes Közalapítvány, Reflex Környezetvédő Egyesület, Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, Természetes Életmód Alapítvány, Tiszatáj Közalapítvány, Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE), Vállalkozók Közép-magyarországi Regionális Szövetsége, Védegylet Egyesület, Visnyeszéplaki Faluvédő és Közművelődési Egyesület, VOSZ Közép-magyarországi Regionális Szervezete, Zöld Akció Egyesület, Zöld Fiatalok Egyesület, Zöld Folyosó Közalapítvány, Zöld Pihenő Alapítvány, Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület

Támogatóink:

Nemzeti Civil Alap Demokrácia-és partnerség-fejlesztési Kollégiuma
támogatásával a  civil együttműködések, érdekképviseleti és egyéb hálózati
rendszerek létrehozásának és működtetésének támogatására kiírt pályázat
keretében megvalósuló  � kisléptékű élelmiszer előállítás, értékesítés
érdekvédelmi szövetsége�című  program. pályázat azonosító száma:
NCA-DP-09-A-0142. Pályázó neve: Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület

Ökotárs Alapítvány Trust for Civil Society in CEE forrásainak
felhasználásával, a Civil érdekérvényesítés és közösségfejlesztés című
Adományi program keretein belül nyújtott támogatás keretében, a Szövetség
az Élő Tiszáért Egyesület �ivil szervezetek együttműködése a kisléptékű
élelmiszer-előállítók érdekképviseletéért�című,  PP 2521 nyilvántartási
számú pályázata,


Köszönjük!

Kapcsolódó dokumentumok