Minden ötödik növény veszélyeztetett a bolygón
Öt növényből egy biztosan védelemre szorul, mert a kihalás fenyegeti – derült ki az első olyan átfogó vizsgálatból, amely az esőerdőkön át a sarkvidéki területekig több ezer növényfajt vett górcső alá.
A listát egy októberi, Nagoyában rendezendő nemzetközi konferenciára készítették, amelynek központi témája biodiverzitás problémája. Bár korábban a tudósok azt hitték, hogy a bolygó növénytakarójának csaknem a háromnegyede küzd a kihalás veszélyével, a mostani vizsgálat szerencsére ennél szebb képet fest, mivel csupán minden ötödik növény van veszélyben, azaz a növénytakaró 22 százaléka veszélyeztetett. A fenyegetett fajok aránya azonban minden bizonnyal emelkedik, mert a kutatók évről évre több száz fajt fedeznek fel, amelyek általában érzékenységük miatt azonnal a veszélyeztetett kategóriába kerülnek.
A listáért felelős kutatók szerint a felmérés egy kiindulópont, amely alapján védeni és tervezni lehet a növények jövőjét, egy olyan jövőt, amely sokkal nagyobb odafigyeléssel veszi körül a növényeket, hiszen azok nélkül nincs élet a Földön. A tudósok abban egyetértenek, hogy a növények rendkívül fontos szerepet játszanak a létezésünkbe, mint tápanyag, vagy mint a víz tisztítói, vagy épp gyógyszeralapanyagok, ugyanakkor a növények csillapíthatják a klímaváltozás káros hatásait is. Mégis a növénytakarót elsősorban maga az ember veszélyezteti a városiasodással, az egyre intenzívebb és nagyobb területeket bekebelező mezőgazdasággal, az egyre nagyobb arányú legeltetéssel és a fakitermeléssel.
A vizsgálat során randomszerűen választottak ki hétezer fajt az ismert 380-400 ezerből. Ezekből háromezer fajnál derült ki, hogy nagyon kevés a rendelkezésre álló információ, ezért elindult mélyebb megismerésük. A fennmaradó négyezer fajnál már rendelkezésre állt annyi információ, amelyből következtetni lehetett arra, hogy hányan élnek a vadonban és van-e hanyatlásra utaló nyom a faj életében, illetve, hogy mekkora területen élhet ez a faj. A négyezer faj 63 százalékánál nem találtak nagyobb problémákat, 10 százaléknál már közelben volt a fenyegetettség, 11 százalék már érzékennyé vált, 7 százalék veszélyben van és 4 százalék pedig komoly veszélyben.
A veszélyben lévő fajok kétharmada a trópusi erdőkben honos. Ezek a növények azért vannak nagyobb veszélyben, mert az esőerdőkben soha nem tapasztalt méretű mezőgazdasági munkák zajlanak, ezerszámra vágják a fákat és irtják az ősi növényzetet.
Forrás: greenfo.hu
További infó: guardin.co.uk