Mindennapi kenyerünk

intejú Nikolaus Geyrhalterrel:

Mi indította el, hogy megcsinálja ezt a filmet?

Szeretek olyan helyeken forgatni, tehát bemutatni azokat, ahol a hétköznapi mebrek nem járnak. Az élelmiszeripar pontosan egy ilyen zárt terület, kevesen látnak bele. Azoknak a helyszíneknek, amiket a reklámokban látunk – mint például egy kis kunyhó mellett legel egy tehén – semmi közük nincs ahhoz az ételhez, ami az asztalunkra kerül.

A filmben nincs sem narráció, sem interjúk. Mi ennek az oka?

Ennek az az egyik oka, hogy maguk a munkások sem beszélgetnek igazán, amikor ezeket a feladatokat végzik. De igazából az történt, hogy felvettünk néhány interjút, de aztán a vágás közben meg kellett, hogy állapítsuk, hogy egyáltalán nem illenek bele abba, amit létre akartunk hozni. Egyszerűen zavaróak voltak. Ezért a mellett a radikális forma mellett döntöttünk, hogy csak a tényleges munkafolyamatokat mutatjuk be. Ezzel azt a szándékunkat is ki tudjuk fejezni, hogy a néző elgondolkozzon azon, amit lát.

Miért nincsenek megnevezve a vállalatok és egyéb konkrét adatok?

Ennek a filmnek a szempontjából lényegtelen, hogy a kiscsibéket Ausztriában, Spanyolországban vagy Lengyelországban válogatják-e a munkások; valamint, hogy évente hány sertést vágnak le. Ez a hírműsorok feladata.

Nehéz volt engedélyt szerezni ezekre a forgatásokra?

Néhány esetben nagyon könnyű volt. Sok cég büszke arra amit elért a találmányok, az ergonómia vagy a termék biztonság területén, ezért szivesen megmutatták nekünk. Másrészről vannak szép számban olyan cégek is, akik félnek a publicitástól a folyamatos élelmiszeripari botrányok miatt.

De ebben az esetben is botrány kirobbantása a cél?

A legfontosabb dolog az volt, hogy megmutassam, hogy az állatok hogyan születnek, nevelkednek és hogyan vannak tartva anank érdekében, hogy a leghatékonyabb és költség-takarékosabb folyamat után frissen és betegség valamint egyéb károsodástól mentesen menjenek a vágóhídra. Azt is figyelembe veszik, hogy a táplálék-kiegészítők és a stressz hormonok egy bizonyos szint alatt legyenek. Arra senki sem gondol, hogy boldogok legyenek. Ha ezt botránynak nevezzük, akkor az egész életünk botrány, hiszen a lelketlen hatékonyság mozgat mindent.

A cím egy szándékos vallási asszociáció?

Igen, mert a vallás szempontjából még drámaibb, ahogy a természetünkkel bánunk. A film címét pedig szivisen vinném még tovább azzal a sorral, hogy: “És bocsájtsd meg a mi vétkeinket.”

Ugyanakkor a film jelen történelmi kivonatként is megállja a helyét.

Én is így érzem. Archiv anyagként is felfogható, amit majd 50-100 év múlva megnéznek és ilyeneket gondolnak: “Ezt már akkor is alkalmazták.” vagy “Ezt még akkor is használták?” Ezért is készítettem a filmet úgy, hogy olyan időtlennek tűnjön, amennyire csak lehet.

Itt játsszák.