Nagy Boldizsár jelölését támogatta a Környezetvédelmi Bizottság

Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága támogatta Nagy Boldizsár jelölését a jövő nemzedékek ombudsmani posztra keddi ülésén. A jelöltet a bizottság ellenzéki képviselői, valamint Szabó Imre szocialista és Velkey Gábor szabaddemokrata politikus támogatta, a többi kormánypárti honatya tartózkodott.

A greenfo cikke A jelöltről a parlament december 17-én dönt, Nagy Boldizsár megválasztásához a képviselők kétharmadának támogatása szükséges. Orosz Sándor (MSZP), a bizottság alelnöke elmondta, hogy nincsen még frakcióálláspont a jelöltről. Nagy Boldizsár jelöléséről a parlamenti végszavazás előtt az alkotmányügyi bizottság és az emberjogi bizottság is szavaz.

A zöldombudsman-jelölt kifejtette, hogy megválasztása esetén sokoldalú dialógust fog folytatni, a környezetvédelmi hatóságok erősítése mellett fog kiállni, a megoldhatatlannak tűnő ügyekben pedig az észérvek előtérbe helyezésén fáradozik majd. Elmondása szerint a dialógust nem csak a zöldszervezetekre korlátozza, bár szövetségesükként gyakran fognak együtt “harcolni”. Sokszor meg fog egyezni a véleményem a zöldekkel azzal a különbséggel, hogy máshonnan jön a hang – fogalmazott Nagy Boldizsár. Hangsúlyozta: a környezetvédelmi hatóságoknak több pénzre és emberre van szükségük, a “jelenlegi létszám nem elegendő a terepen való mozgáshoz”. Nem a jogszabályokkal van baj; a hatóságok komoly jogosítványokkal rendelkeznek, ezért képessé kell tenni őket azok érvényesítésére.

Jelezte, hogy nem kíván a zöldhatóság jogköréből elvenni. Az ombudsman-jelölt hozzáfűzte: azonban ha egyes esetekben a jogszabályok tág értelmezésre adnak lehetőséget, és a hatóságok túl konzervatívan döntenek, akkor azt megpróbálja majd zöldirányba mozdítani. Nagy Boldizsár megjegyezte: a hatóságokat, bíróságokat igyekszik arra is rábírni, hogy a nemzetközi bíróságokra a jelenleginél jobban támaszkodjanak. Utalt arra, hogy a hazai ügyekhez hasonló külföldi eseteknek mérvadónak kell lenniük itthon is. Tágítani kívánja a közrészvétel lehetőségét környezetvédelmi ügyekben, a közmeghallgatásokat kevésnek találja.

Nagy Boldizsár nemzetközi jogi szakemberként korábban a kormánytanácsadójaként is dolgozott a Magyarország által ellenzett bős-nagymarosi erőmű ügyében. A vízlépcsővel összefüggő kérdésekre válaszolva jelezte, hogy magyar részről sikerként értékelhető a hágai nemzetközi bíróság ítélete, hiszen vízlépcsőt nem kell építeni Nagymarosnál, Szlovákia pedig ma is a környezetvédelmi szabályoknak megfelelően működteti erőművét. Ráadásul most van esély arra, hogy a szlovákokkal közösen áttekintsük, hogy a bősi erőmű hogyan tehető zöldebbé – tette hozzá.