Nyárig megszülethet a hungarikum-törvény

A hungarikum-törvény társadalmi vitájának második szakasza május közepéig lezárul és várhatóan még az Országgyűlés tavaszi ülésszakán a képviselők dönthetnek is róla – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

 

Nagyon hasznos felvetésnek tartom, hogy a magyarság történelmi örökségét képező haszonállatok ebben a körben (a hungarikumok között) legyenek – válaszolta a politikus tegnap a hortobágyi Szent György-napi kihajtási ünnepet követően a Hortobágy egyedülálló állatvilágának védelmét érintő kérdésre.

Mint kifejtette, a Hortobágy a pusztai állattartás hazai fellegvára, az itt előállított bioélelmiszerek garantáltan egészséges magyar termékekként jelennek meg a fogyasztók asztalán. Nemzeti büszkeségünkön, a Hortobágyon szennyezés mentes állattenyésztés folyik, s ezeket az adottságokat kell helyben kihasználni – hangoztatta.

Jó lenne, hogy ha minél több feldolgozott termék kerülne a Hortobágyról és környékéről a régió nagyvárosainak – például Debrecen, Miskolc és Szolnok – piacaira, valamint szociális- és gyermekétkeztetést nyújtó intézményeibe – mondta Fazekas Sándor.

A Vidékfejlesztési Minisztérium – folytatta – megteremtette a lehetőséget a helyi feldolgozásra és értékesítésre, így az itt gazdálkodókat és a családi vállalkozásokat arra buzdítjuk, hogy éljenek a lehetőségekkel. Példaként kiemelte, hogy a vágópontok pályázati forrásait hamarosan megnyitják, de az Új Széchenyi Terv keretében is számos lehetőséget nyújtanak a családi vállalkozásoknak.

Forrás: greenfo.hu